Továbbadni a tudást, amit őriznek a régi műhelyek - Albert Attila népi iparművész fazekas szakkörén jártunk
Évek óta foglalkozom gyerekekkel iskolai szakkör keretében. Célom, hogy tudásomat és tapasztalataimat átadva megszerettessem a gyerekekkel az alkotói létformát és a fazekasságot.
Évek óta foglalkozom gyerekekkel iskolai szakkör keretében. Célom, hogy tudásomat és tapasztalataimat átadva megszerettessem a gyerekekkel az alkotói létformát és a fazekasságot. A Vas Népe hasábjain megjelent cikk remekül összefoglalja a lényeget.
"Nehéz megmondani, hogy a gyerekek vagy a mester élvezi-e jobban a foglalkozást a jól befűtött műhelyben, egy viszont biztos: annyira remek a hangulat, hogy ezen még mi, külső szemlélődők is meglepődtünk.
-Két csoport van, heti váltásban hol a kisebbek, az első és második osztályosok, hol a nagyobbak - harmadik évfolyamtól felfelé - jönnek hozzám a bajánsenyei, Nemesnépi Zakál György nevét viselő református iskolából. Nagyon jó az együttműködés az intézménnyel, a környező települések falugondnoki szolgálatai pedig a szállításban segítenek - mondta elöljáróban Albert Attila fazekasmester, aki a közelmúltban elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíját. Programja része a fazekas szakkör is, amelynek célja és motivációja egy és ugyanaz: meleg kézből, gondosan átadni a tudást. Megteremteni a lehetőséget arra, hogy az őrségi fazekasság - amelynek gyökerei a 14. századig nyúlnak vissza - tovább éljen.
Délután kettő óra előtt néhány perccel gördült be a kisbusz Albert Attila műhelye elé, a gyerekek nem kiszálltak, szabályosan kirajoztak a járműből, célba véve a mestert. Hogy a fazekas szakkör nem csendesóra, az azonnal látszott, pontosabban hallatszott, mindenki hadarta az elmúlt napok történéseit, de a néhány perces gyermekzsivaj után elkezdődött a foglalkozás. Előkerültek a kis kötények, mindenki a nyakába aggatott egyet, hátul meg megkötötte egyik a másikának. A gödörházi a szombatfainak, a bajánsenyei a kerkáskápolnainak. És fordítva.
- Emlékeztek rá, amikor egy hónappal ezelőtt - amikor még jó idő volt - bányásztunk? - kérdezte a mester. Igen, anyagot - vágta rá rögtön az egyik kis elsős, de azonnal javította az anyagot agyagra, merthogy ez már fix tudás. A gödörházi temető melletti erdőben szerzett élmények kerültek elő, ott van a legjobb vörös agyag, ami máshol nincsen. Szinte csak és kizárólag azon a területen. Kisvártatva jött a varázsmondat: Kezdjük a korongozást! Egy hangos "Jeee" felkiáltás a gyerekektől, mindenki tudta a dolgát. Agyagot kaptak, lapogatták, gömbölyítették. Attila bemutatta az aznapi feladatot, majd a kicsik is a korongozóra helyezhették a híres őrségi "anyagot". A kéztartás nem mindegy, a könyököt és az alkar egy részét a combra kell helyezni. A kar nem lehet levegőben, ez az egyik főszabály.
Van egy mondás, miszerint a fazekasság nem munka, hanem móka, ami talán azt jelenheti: a fazekasság életforma megfelelő szabadságfaktorral, amelyben az alkotó megvalósíthatja saját magát. Sőt, tovább élhet műveiben akkor is, ha őt magát elfújja az őszi szél. De addig tovább kell adni a tudást, amit őriznek a régi műhelyek. Ami évszázadokon át az apáktól a fiak kezébe került. Albert Attila tudja ezt: átadja, ami a kezében és a fejében van. Sok kis fia és lánya - tanítványa - van, sokunk szerencséjére és örömére." (Tóth Judit - Vas Népe)