Tűnő időm nyomában - Novemberi munkák

Ahogy azt a pályázati munkatervemben leirtam, az elkövetkező három évben "Tűnő időm nyomában" című vizuális naplómat fogom folytatni.
Ezek a munkák nem feltétlenül követik időben az átélt eseményeket, egyes pillanatokat évekkel később dolgozok fel, más munkáim szinte a pillanat hevében készülnek.
Tematikai és gondolati egységet csupán egy- egy kiállítás megrendezésekor kap az anyag. Munkamódszeremről gyakran jut eszembe egyik kedvenc filmem talán legmeghatározóbb jelenete. Giuseppe Tornatore " Puszta Formalitás " című filmjének egy drámai pillanatában a felügyelőt játszó Polansky a vádlott (Depardieu) ölébe önti egy hatalmas zsákból az elveszett fényképeit. Vagyis az emlékeit. A főhős döbbenten kapkodva veszi kezébe egyik fotót a másik után. Nekünk, a nézőknek e pillanatban összefüggéstelen képek halmazának tűnik ez a kapkodás, de a gyanúsított írót játszó Depardieu számára az életét meghatározó,pillanatokról van szó, és az ő fejében így mégis koherens rendszerré áll össze a hatalmas papír halom, amit aztán el is magyaráz, így kap értelmet a film számos addig homályos történése.

A bejegyzés boritójául egy olyan már két éves emlékből született festményt választottam, melyet mivel egy nagyon nehéz periódusomból való, eddig nehezen vittem vászonra. Kislányomat és engem ábrázol, egy kisvendéglőben vacsorára várunk. Mivel Emma jól tudta, hogy nehéz időszakon megyek keresztül, Dolák-Saly Róbert vidám állat-verseit olvasta  fel nekem. Régóta szerettem volna ezt a pillanatot megörökíteni, de csak most kanyarodott az ecset alá.
A második kép a Vásárhelyi Tárlaton bemutatott "Cézanne kertje" című munkám testvér darabja, szintén a nagymester  Aix-en-Provence-i kertjéről készült.
Ebben a hónapban befejezett utolsó munkám pedig a pandémia első hullámából való, szüleimet ábrázolja Pilisborosjenői kertjükben.