„Új hazáért most indulunk..”
Németek betelepülése Soroksárra - mely történetet Manninger Miklós koreográfiája is megörökített
Soroksár
Soroksár, mint településnév a régi dokumentumok szerint először a XI. században jelenik meg. Történelme során többször pusztul el és üresedik ki teljesen. A tatárjárás során elnéptelenedik, majd a XVI. századig újra lakottá válik. A török hódoltság sem kedvezett a településnek és újra a pusztulás várt rá. A XVIII. században lakosság hiányában külföldről igyekeztek az emberhiányt pótolni, így német telepesek lakták be a területet, jelentős részük Ulmból hajóval érkezett a Dunán Magyarországra.
A Pest környékére érkező németeket I. Grassalkovich Antal telepítette be. Szükség volt az ország újraéledése érdekében, hogy főleg mezőgazdasági munkát végző lakossággal töltsék fel a településeket. Érdekes adalék, hogy a betelepítés szabályai szerint csak házas emberek érkezhettek, ezért egyes források szerint Regensburgban, Passauban mennyasszonyok várták ismeretlen völegényeiket, hogy az elrendezett esküvő és egymáshoz kötött sorsukat - tutajjal a Dunán érkezve - Magyarországon teljesítsék be.
„Új hazáért most indulunk,
új hazáért most vidulunk.
Lábunk új ugarra halad
Magyarország ege alatt.”
Örökíti meg Sinka István Búcsúdal c. versében a Magyarországra érkezés eseményeit.
A telepesek leszármazottai az új hazára találásra emlékezve táblát avattak Ulmban és Soroksáron is, mely táblán a dunai utazás útvonala rajzólodik ki.
De nem csak emléktábla őrzi a német betelepítés történetét, hanem Manninger Miklós „A Duna a tengerbe folyik” – Pári táncok c. koreográfiája is. Csodálatos mozdulatokba öntötte a Magyarországra érkezés pillanatát, az ocsúdást. Az első jelenetben az Ulmból tutajokon lehajózó német telepesek búslakodnak a régi otthonuk után, a tánc hullámzása és a színpad kék fényben való pompázása a dunai utazást szimbolizálja. A lányok fehér szoknyáját is kékre színezi a színpadi fény.
A tánc közben egy vers is elhangzik magyarul és németül is.
„A Duna a tengerbe folyik,
nappal meg éjszaka.
Hullám hullámot csalogat,
egyet se látsz már soha.
A fecske tavasszal visszatér,
gólya száll valahova,
de aki Magyarországra ment,
Nem jön már vissza soha.”
(Sváb népdal a betelepítés idejéből)
A telepesek lassan megszeretik új hazájukat, ezt először három pár tánca, majd egyre több, hozzájuk csatlakozó tánca erősíti meg bennünk, hiszen a zene és a tánc is egyre vidámabbá válik, mely végül fergeteges mulatságba csap át. A táncot eredeti Pári népviselet mintájára készült kosztümben adják elő a táncosok.
A XX. század fordulója környékén a lakosság felhígul, és a svábok mellé más nemzetiségek is beköltöznek a magyar lakosságon túl. Majd 11.000 hektáros területe folyamatosan, gyakorlatilag harmadára csökken, hiszen Soroksárról fokozatosan leválik Erzsébet, Kispest, Gyál, Lőrinc, Pestimre, Soroksárpéteri.
Az 1930-as évekre a lakosságának fele már magyar nemzetiségű. A történelem nem kímélte a német ajkú lakosságot, először 1945-ben hurcolják el őket Szovjetúnió beli munkatáborokba, 1946-ban a kollektív bűnösségre alapozott kitelepítés szőrnyűségei és következményei sújtják őket, 5600 embert vagyonuktól megfosztva telepítettek ki Németországba. Hosszú időre szakadt meg a kapcsolat az Óhazával.