verdi: traviata - fotó, videó, kritka

“Szerencsénkre, a címszerepbe be tudott ugrani egy olyan szoprán, akiért a hang-imádók nagyon rajongnak – a magyar Kolonits Klára, aki nagyon elismert és tisztelt a saját országában, Olaszországban eddig  csak egyszer lépett fel, több mint tizenöt éve, a Kékszakállú Herceg Várában, a Palermói Teatro Massimo színpadán. Ahogy mesélt nekünk egy rövid, felvonások közötti interjúban, azóta megváltozott a szerepköre, mostanában belcantóra specializálta magát, főleg Bellini, Donizetti, korai Verdi szerepeket énekel – de a legnagyobb szerelme a “magyar Verdi”, azaz Erkel Ferenc, akinek a zenéjét szívesen exportálná mihozzánk. Bebiztosítom, hogy a Bánk Bán tényleg egy abszolút remekmű. Addig is, Violetta szerepében tudtunk csodálni Kolonits gyönyörűséges hangjának vonalvezetését,  szopránjának gömbölyű, krémes, puha színeit. Könnyeden és folyékonyan száll fel a magas regiszterbe és a levegő mesterfokú adagolásával minden színét be tudja mutatni  árnyalat-gazdag palettájából, amelynek végeredménye egy megható, mélyen érintő szerepformálás. Ez a Violetta nem habozik beengedni magához Alfrédót a cabaletta közben és tart karokkal fogadni őt egy frenetikus tartott magas Esz után. Ritka dolog manapság meghatódni a színházban, de itt megtörtént: a “Dite alla giovine” duett alatt, amit végtelen szenvedéllyel, végig “fil di voce”-n adott elő. A szoprán mélyről fakadó interpretációnak köszönhetően indokolva volt az “Addio del passato” mindkét versszakának az eléneklése.”

2019. május 8., I teatri dell’est, Andrea Merli

“Van két olyan opera amiért nem rajongok különösen (és ne kérdezzétek miért, mert nem tudok megmagyarázni): az egyik Traviata és a másik Madama Butterfly. Kell tehát egy különleges motiváció, hogy elmenjek megnézni valamelyiküket a színpadon. Ebben az esetben Kolonits Klára olasz vendégszereplése volt, azaz egy olyan énekesnőé, akit nagyon szeretek és akiről írtam már korábban – és akiért, hogy élőben hallgassam, “emigrálnom” kellett Budapestre, a szülővárosába. Jól ismerve a remek technikáját és koloratúrkészségét, tudtam előre hogy a nagy áriában nem érint minket semmilyen meglepetés – és így is lett, bár a záró magas Ész-nek a könnyedsége újra és újra izgalmas meglepetés a számomra.Amitől elakadt a lélegzetem,az utána történt, és ráadásul nagy crescendóban! Ahogy ez köztudott, gyakori mondás szerint ehhez a szerephez “több szoprán” kellene, mivel aki ügyesen oldja meg az első felvonás könnyed koloratúrait, az kapkod utána a két drámaibb felvonásban, és vice-versa. Klára adottságai tökéletesek, hogy lássa el ezt a feladatot, sőt, egyenesen meglepő és megható az intenzitás, amit eléri az utolsó felvonásban. Egyértelmű, hogy Klára számára ez a szerep rendkívül fontos, és hangról hangra, frázisról frázisra éli meg. Egy életteli Violettát hoz létre, akiben – bár tudatos a saját betegségével kapcsolatban – nagyon is jelen van az életöröm és életakarat. Germonttal való duettjében szintén határozott és sose “sírdogáló”, lefegyverzően egyszerű, a szokásos “vokális flitter” nélküli “Dite alla giovine”-vel ajándékozza a közönséget.A valódi csoda még csak hátra van: az utolsó felvonásban mindkét versszakát énekeli az “Addio del passato” áriának, ami ritkán hallható, és ugyancsak ritka mindaz, ami utána történik. A Violettájában minden benne van: vokalitás, muzikalitás, szerepformalás és sok, de tényleg nagyon sok színárnyalat. Mindig azt a részt várom minden szoprántól aki vállalja ezt a szerepet, hogy hogyan énekli majd a “Ma se tornando non mi hai salvato” frázist, ami szerintem az egész operának a lényege. Tegnap Klára egyenesen meggyilkolt azzal a frázissal, végtelen könnyeim bebizonyítják hogy valami nagyon különlegesről van szó. Legkisebb kétség nélkül mondhatom hogy sok Violetta között, akit hallottam és láttam színházban, az övét egyértelműen a legnagyobbak közé sorolom be. “

2019. május 4., Lirica Oggi, Riccardo Ristori

“A magyar szoprán, erényeként kétségtelenül biztos és tudatos technikájának, hangilag kifogástalan Violettát rajzolt fel. Az első felvonást záró nagyjelenetben pontos koloratúrákat és biztos magasságokat mutatott, beleértve a hagyományos Esz-t is. Az előadás folyamán hitelessé tette, köszönhetően a megfelelő hangsúlyoknak, a legdrámaibb pillanatokat, egészen az érzelmi belefeledkezés csúcsáig az “Addio del passato” alatt, melyet szinte teljes egészében szép színű, gömbölyű és jól projektalt mezzavocéval énekelt. A volumen mindig megfelelő volt, a hangnak nem okozott problémát, hogy betöltse az egész termet. Az olasz kiejtés is összességében jónak bizonyult, esetleg egyes vokálisok hangképzésében javítható. “

2019. május 4., operaclick.com, Danilo Boaretto

“Az egész szereposztás nagyon jó, mindenki közvetlen és egyszerű, egyes szerepekben pedig igazi nagy művészeket láttunk. Kolonits Klára kétségtelenül egy izgalmas Violettának bizonyul, fényes és könnyed koloratúrával. Biztos énektechnikájának köszönhetően alázattal közelíti meg a szerepet, amelynek végeredménye ragyogóan és intenzíven szenvedélyes.”

2019. május 6., Opera World / Palermo Mania, Renzo Bellardone

​ ”Remekül válogatott szereposztás többször nyílt színi ovációt váltotta ki a közönségtől. Kolonits Klára Violettaként bebizonyítja, hogy egyes dunántúli nemzetek nem csak a nacionalizmus miatt híresek. Az éneklése biztos és vagány, a színpadi megjelenése és a mozdulatai pedig nem próbálnak imitálni hamis fiatalságot, helyette autentikusak és hitelesek.”

2019. május 5. Le Salon Musical, Mario Ubezio

“Violetta szerepében végül Kolonits Klárát kaptunk, közép-európai karriert futó magyar sztárt, aki kis, de annál lelkesebb olasz rajongói csoporttal is rendelkezik, amely csoport kénytelen utazni érte, mivel hozzánk a hölgyet nem hívjak. És ez nagy kár. Ő egy kicsit régimódi szoprán, ami az éneklését és megjelenését is illeti, viszont ez a régi stílusú technika tényleg nagyon jó, különösen legatókban (mint a Germont-duettben, ami az est legjobb pillanata volt) és líraibb koloratúrákban. A bravúrkoloratúr kicsivel óvatosabb, így “sempre libera”-ban hiányoltam kis “harapást”, de a magas hangok nagyon biztosak(…). Színpadon, leszámítva egy-egy hangzót és egy-egy régimódi emfázist, szintén hiteles, habár lehetne személyesebb. Egyszóval, egy nagyszerű profi énekes akit én őszintén még jobban szeretném hallani Bellini és Donizetti operákban.”

2019. május 7., La Stampa, Alberto Mattioli

“A novarai produkció nagy előnye a rendkívül jó vokális apparatus.”

2019. május 3., Concerto d’Autunno

“…Violetta Valéry a Klára Kolonits biztos és érzelemmel teli interpretációban.”

2019. május 7., 6263.it, Sofia Parola