Vikár Béla halálának évfordulója

1859-ben született Hetesen, Somogy megyében. Lelkész édesapja neveltette. Már fiatalon érdeklődött számos idegen nyelv irán. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakán végezte 1884-ben. Pár évvel később Finnországba utazott a finn nyelv és néprajz tanulmányozása céljából. 1880-tól alkalmazta az országgyűlési iroda gyorsírónak, 1921-es nyugdíjazásáig itt állt alkalmazásban.

Már az 1870-es évek végétől népmesék és népdalok szövegeit jegyezte le gyorsírással.

1896 karácsonyán népdalokat rögzített az új Edison-féle fonográffal a Csincse tanyán, Borsod megyében. Ezzel a világ első szisztematikus és korszerű (tehát mai napig használatos) gyűjtési módszerét: a hangrögzítést gyorsírással kombináló Vikár Béla jegyzi. A következő 15 év alatt kb. 1500 dallamot rögzített 500 fonográfhengeren.

“Vikár Béla széleskörű munkássága legismertebb körébe tartozik pompás Kalevala-fordítása, melyet az Akadémia adott ki. A finn és észt, valamint a nyugati nyelveken kívül a grúz nyelvet is elsajátitotta annyira, hogy Rusztavelli 800 éves eposzát: Tarielt híven lefordította.
Született gyorsírótehetség is volt; VI. realista korában már egész iskoláját tanította egyéni rendszerébe átültetett Gabelsberg-gyorsírásra. Somogyban, szülőföldjén korán megfogta lelkét a paraszt nóták, mesék világa. Édesanyja ajkáról jegyezte le gyorsírással az első dalokat, majd az 1879-es években az egész megyét bejárta. Kár, hogy kottázni nem tudott, mert így két évtizeddel korábban örökíthette volna meg a pusztuló népi dallamokat.
Vikár a kilencvenes években ismerkedett meg Rákóczi Izidor pesti műszerésznél az Edison-féle fonográffal s az egész világot megelőzve ment ki falura, fonográffal dalt gyüjteni. 1896 őszén kezdte meg Borsod megyében, Mezőcsáton a viaszhengerre való felvételt. Mikor a külföldön ráeszméltek a gyüjtés ilyen módjára, neki már egész sorozat hengere volt.” (Gergely Pál, 1947)


Az eredeti bejegyzés megtalálható: itt.