Bemutatkozás
Fővárosi születésű zeneszerzőként hagyományos zenei képzésben részesültem. A Bartók Konzervatóriumban és a Zeneakadémián kiváló mesterek irányításával sajátíthattam el a szakma mesterfogásait. Későbbi zenei tevékenységeim körét azonban igyekeztem a lehető legszélesebbre vonni. A 18. század közepét megelőző zenetörténeti korok szemléletének jegyében vallom, hogy alkotó-és előadóművészet, elméleti és pedagógiai munka szervesen összetartozik. A komponálás mellett az elmúlt tizenöt évben kutatásokat végeztem (elsősorban a huszadik század erdélyi vonatkozású magyar zenetörténetének terén), tanulmányokat, cikkeket, recenziókat publikáltam. Zeneszerzés és zeneelmélet tanárként részt vettem a hazai középfokú és a határon túli felsőoktatásban, kiadványokat szerkesztettem a nemzetközi hírű budapesti zeneműkiadó számára, előadóművészként (zongoristaként) folyamatosan fölléptem saját műveim előadásakor.
Az erdélyi kolindák zeneszerzői feldolgozásainak vizsgálatába egy gyerekkori érdeklődés nyomán kezdtem. E doktori kutatás céljából évekig éltem Kolozsváron, ahol időközben nagyon közel kerültem az erdélyi magyar zeneszerzés tradícióihoz. Ez a döntő jelentőségű terület elhanyagolt része a magyar zenetörténeti kutatásoknak – pedig szinte közhely, hogy a huszadik század világhírű magyar zeneszerzőinek jelentős része Erdély és a Bánság területéről származik. Kányádi Sándor többször nevezte a magyarországi, dél-alföldi megyéket a magyar irodalom „Ruhr-vidékének”. Erdélyt a magyar zenén belül valamilyen hasonló cím illetné meg.
A mostani ösztöndíj keretében az erdélyi, vagy Erdélyhez szorosan kötődő magyar zeneszerzés nyolc jeles alakjának kiemelt fontosságú műveit elemezném. Egy olyan tanulmánykötetet szeretnék összeállítani, amely alapos látképet ad erről a témáról. A munka kiegészítéseképpen műhelybeszélgetések, ismeretterjesztő anyagok segítségével szeretném a közösség számára visszaforgatni kutatásom eredményeit.
Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest
Jelenlegi Munkahely
not set
Hírek, Események
2025.06.25
Hír
2025.06.15
Hír
2025.05.18
Hír
2025.01.27
Hír
2025.01.19
Hír
2024.11.22
Esemény
2024.10.11
Hír
2024.06.02
Hír
2024.02.24
Esemény