Bemutatkozás
Mosonyi Szabolcs vagyok, rendező-operatőr, tudományos ismeretterjesztő filmek, azon belül főként természetfilmek és környezetvédelmi témájú filmek gyártásával foglalkozom. Munkámat nagymértékben segíti, hogy az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán végeztem biológia-földrajz szakos tanárként 1994-ben. Rendkívül fontos számomra az ismeretterjesztés, a természet titkainak a felfedezése, megismerése és megismertetése. Fő témám a Kárpát-medence természeti értékei, élővilága, geológiája. Filmkészítéssel 2000 óta foglalkozom, munkáimat a hazai közszolgálati és tematikus csatornákon - pl. Duna Televízió, Spektrum Televízió, M1, Duna World, M5- kívül többek között a RAI, az ARTE, az RTVE, az YLE, a DOCUBOX sugározta, valamint a magyarországi art mozik vetítették, felvételeimet a BBC használta.
Az ösztöndíjjal célom, hogy tovább bővítsem azon filmek számát, melyek a Kárpát-medence természeti értékeiről szólnak. Négy új film előkészítésére vállalkoztam, kettő az élővilággal, kettő pedig a geológiával foglalkozik. Hogy kik vagy inkább mik lesznek a főszereplők, miről szólnak majd a filmek, egyelőre titok, és valójában még én is csak sejtem. A harmadik év végére azonban minden kiderül, és látható is lesz majd a forgatott anyagból összevágott rövid ízelítőkben.
Hírek, Események
2022.04.11
Hír
2021.12.12
Hír
2021.08.09
Hír
2021.04.22
Hír
2020.12.20
Hír
2020.08.08
Hír
2020.04.27
Hír
2019.12.18
Hír
2019.11.06
Hír