Tóth Lilla Lenke 2025

népművészet

Bemutatkozás

Népdalénekes, népzenész, népzenetanár, néprajzkutató.
A Debreceni Zenede (Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI) népi ének tanára, valamint a Törköly zenekar énekese és prímása vagyok. Sáriné Szebenyi Judittal közösen vezetjük a tanítványainkból alakult Pendely-családot, azaz a Pendely Énekegyüttest (Fölszállott a páva 2017 kategóriagyőztese), valamint a Kispendely és a Bőgatya gyermek-énekegyütteseket.
2023-ban doktoráltam a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolában, a disszertációm fókuszában a Hajdúság vokális népzenéjével, annak társadalmi rétegezettségével foglalkozom. Munkámmal kiérdemeltem Az Év Doktori Értekezése Díjat. Kutatási eredményeimet tanári és előadóművészi munkámba is beépítem. 2018-ban az Emberi Erőforrások Miniszterétől átvettem a Népművészeti Ifjú Mestere díjat, 2025-ben pedig népi énekes szólistaként kiérdemeltem a Nagy Pávás Népi Előadóművész minősítő címet.
Pályázati programom címe: Zeng a lélek – „hangzó életre bírni a néma berkeket”. A doktori kutatásom során került a látóterembe dr. Papp János etnográfus hagyatéka. Ez a gyűjtemény alkalmas arra, hogy reprezentatív módon mutassa be nemcsak a hajdúsági népdalkészletet, de a bihari és a nyírségi dallamanyagot is. A Zeng a lélek program három szakaszból áll. Az első szakasz központja Papp János szülőfaluja, Nyírábrány, a második és harmadik szakasz Hajdúböszörményben, illetve Berettyóújfaluban várható. A program szerint havi rendszerességű kurzusok valósulnak meg, a tananyagot az adott szakasz elejére elkészített, kistájanként mintegy 100 dallamos válogatás adja. A Zeng a lélek program mindhárom szakasza egy-egy gálakoncerttel zárul. Pályázatom elsődleges célja az, hogy a népdalok hazaérjenek, visszajuthassanak a nyírségi, hajdúsági, bihari települések lakóinak mindennapi életébe. Ennek érdekében dolgozom a Papp János hagyatékából származó felvételek gondozásán, a dallamok életre keltésén, a helyi értékek visszatanításán.

Hírek, Események

2026.03.31

Esemény

Ünnepélyes megnyitó

2026.04.18

Esemény

Tánctanítás és szabad tánc

2026.04.18

Esemény

A 10 részes kurzussorozat nyolcadik alkalma

2026.03.18

Esemény

Népzenei koncert és daltanítás

2026.03.28

Esemény

Tánctanítás és szabad tánc

2026.03.28

Esemény

A 10 részes kurzussorozat hetedik alkalma

2026.02.14

Esemény

Tánctanítás és szabad tánc

2026.02.14

Esemény

A 10 részes kurzussorozat hatodik alkalma

2026.01.17

Esemény

A 10 részes kurzussorozat ötödik alkalma

2025.09.15

Hír

A Pácini Általános Iskola Kútágos Éneklőcsoportjának mentorálása

2025.11.15

Esemény

Tánctanítás és szabad tánc

2025.12.06

Esemény

A 10 részes kurzussorozat negyedik alkalma