Balla Zoltán 2021

film- és fotóművészet

Bemutatkozás

Tanulmányaimat 2004 – 2017 között, Kolozsváron, a Sapientia, Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Természettudományi és művészeti karán végeztem, előbb Környezettudomány BA-t, majd, Filmművészet, fotóművészet, média szakot, szintén BA és MA fokozatot.

A gyerekkorom, falusi környezetben, Magyardécsében (a Ropogós-cseresznye földjén) telt, hatalmas szabadságban, gazdag élményvilággal és a természet adta csenddel együtt nevelkedtem szerény családunk hajlékában, majd első egyetemként a környezettudományokat választotam. Azóta foglalkoztat, a látvány, a kép, az ember alkotta környezet, és az izgalmas élettörténetek. Szeretek teremteni, létrehozni új dolgokat, bármi, ami kihívást és kreativitást jelent számomra.

Tanulmányaim befejeztével, többnyire televíziós műfajban dolgozok, operatőr-vágóként, de szívesen dolgozok egyéni vagy csoportos filmes és installációs projektekben is.

Vizuális ötleteimben, hangsúlyt kapnak a terek, a karakterek, a formák, az arányok, a perspektívák, fények-árnyékok, a tónusok és a kontrasztok.  Témáim megválasztásában, leginkább a ”kisember” mint jelenség, a világhoz való viszonya, a ”problémahelyzetek forrása” áll hozzám a legközelebb, létének értelmére, világképére és individuumára fókuszálok.

Pályázatom témája

Az a célom, hogy a dokumentumfilmben, objektíven módon rávilágítsak a kényesnek látszó magyar-román viszonyi kérdésekre, ahol figyelemmel követem végig ezen, élettörténetek alapján a két nemzet egymáshoz viszonyuló állapotát. Megismerni és lerántani a leplet ezekről az előítéletekről, és így talán közelebb kerülhetek a jelenlegi valósághoz. Ezek a kérdések mindig is egy megoldatlan keresztrejtvényt jelentenek, úgy a magyar, mint a román ember számára.

Iskolák

EMTE, Sapientia, Fotó- Filmművészet és Média szak, Kolozsvár

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2023-10-21 21:16:00

Esemény

Legyen az bármi: ember, tér, tárgy, idő, univezrum. Önnmagukban a dolgok még nem lesznek szakrálisak. Kell hozzá az ember, és azzá teszi.

2023-09-25 16:52:00

Esemény

A tábor tematikájának alapját Ion Creanga és Benedek Elek meséinek hangulata adta, “Gyermekkorom emlékei” címmel. Erre a témára öt különböző műhelyben halhattak a résztvevők előadásokat és alkottak gyakorlati feladatokra is. Volt fotóműhely, videó-film műhely, hang-zaj műhely, szín műhely volt.

2022-04-20 10:19:00

Hír

Bukarestben magyarként élni, járni-kelni, körül-belül majdnem ugyanaz az érzés (fiiling) mintha Kolozsvár, Nagyvárad, Brassó, vagy Csíkszereda külvárosi lakónegyedi sugárútjain sétálnánk, annyi különbséggel, hogy kisebb a dugó, kevesebb a kosz, és mások a rendszámtáblák.

2022-04-20 10:10:00

Esemény

Az erdélyi székhelyű KopiaKollektíva Egyesület kortárs fotóművészeinek kiállítása nyílt meg a Zuglói Civil Házban. Piti Marcell, Kerekes Emőke, Gueth Péter különleges látásmódot tükröző képeinek hangulatát DP Morgan zenéje színesítette.

2021-10-30 02:36:00

Esemény

Fontos szempontnak tartjuk, hogy ne egy hermetikusan elzárt térben rendezzük ezeket a kiállításokat, hanem kint a szabadban, egy frekventált helyen. Így mindig szem előtt „lógnak” a képek, hogy akkor is hathassanak, amikor nem tudatosan nézzük őket.

2021-12-15 02:15:00

Hír

A Bukarestben élő magyarok, magyar-román viszonyainak, létkérdéseinek, élettörténeteinek, illetve az előítéletek forrásainak körbejárása és nyomon követése.