Nyitrai László 2022
színházművészet
Bemutatkozás
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a madridi Real Conservatorio Superiorban folytattam zenei tanulmányaimat. 2010-ben végeztem, azóta szabadúszó zeneszerzőként dolgozom. Főleg színházak számára komponálok zenéket. Több, mint 120 művemet játszották az ország színházai.
2021-ben „Egzotikus zeneszerzők” címen komolyzenei blog sorozatot indítottam, melyben Latin-Amerika komolyzenéjét mutatom be.
Az aranyváros hercege című történelmi témájú musical-operát Fehér Tibor műve alapján Máthé Zsolttal közösen írjuk, aki közel 15 éve állandó alkotó társam. Számos utalást, nyelvi játékot és rejtvényt tartalmazó szövegei sok rétegű, izgalmas alkotások.
Egy a nagyközönség számára szinte ismeretlen korszakról : a XII.századi Magyarországról, és egy különleges emberről: III Béla királyról írunk egy nagyszabású, végigkomponált színpadi művet.
E rendkívül fordulatos történet hősei különleges szerelmi szálakkal, szerteágazó motivációs rendszerrel rendelkező szereplők, a középpontban a nagyvonalú, különleges adottságokkal rendelkező Béla herceggel, aki a mai kor embere számára is példamutató hős. A mű arról szól, hogy lett II. Géza fia Manuel császár konstantinápolyi udvarában potenciális trónörökös. Amikor ez a terv végül meghiúsul, milyen küzdelmek árán lesz III. Bélaként a középkori magyar történelem legsikeresebb uralkodója.
A zenei konstrukció egy két felvonásos szimfonikus musical, ahol a szerkezet egyik rétege a XII. századi európai és konstantinápolyi zenei eljárásokon alapuló, arra utaló hangzásvilág. Ennek feltárása a komponálást megelőző zenei kutatás. A célom egy olyan zenemű megalkotása, amely ezeket a sokszínű stílusrétegeket ötvözni tudja és azt közérthető formában tárja a mai közönség elé.
Iskolák
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Hírek, Események
2025.08.30
Hír
2025.08.23
Hír
2025.04.11
Hír
2025.03.27
Hír
2024.12.11
Hír
2024.11.25
Hír
2024.08.13
Hír
2024.08.02
Hír
2024.04.12
Hír
2024.04.12
Hír
2023.12.14
Hír
2023.11.09
Hír