Magyari Tekla 2022

irodalom

Bemutatkozás

Székelyudvarhelyen születtem 1982-ben, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végeztem 2004-ben. 2009-ben szereztem mesteri diplomát "beszéd és nyelv az előadóművészetekben" szakon – utóbbit narrátorként hasznosítom. 2007-ben ugyanis a Magyar Televízió székelyföldi tudósítója lettem, és azóta is az MTVA erdélyi szerkesztő-riportereként dolgozom. 2014-ben a Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíját nyertük el operatőr-vágó kollégámmal, majd 2017-ben szintén fődíjasokként tértünk haza, A karnagy című kisfilmünkkel. 2019-ben a Nemzetpolitikai Államtitkárság Kárpát-medencei Médiatalálkozójának fődíját, 2021-ben pedig a Kós Károly Televíziós szemle első díját nyertük el, a Fától Fáig című kisfilmünkkel. 2022-ben a 8. Kultfilm Fesztivál fődíját hozta el a Csibészek patrónusa c. kisfilmünk. Erdély egyetlen magyar nyelvű női magazinjának, a Nőilegnek is írok és szerkesztek immár nyolc éve, esetenként pedig a Magyar Nemzetben és az Országút c. művészeti lapban publikálok. Tavaly Bálint András Emlékdíjat vehettem át „a székelyföldi magyarság érdekeinek példaszerű tartással és elkötelezettséggel, magas publicisztikai színvonalon való képviseletéért”. Kedvelt témáim az értékmentés, az épített örökség és minden, ami művészet.

15 évnyi „történetmesélő” tapasztalattal, az 1863-ban épített gerendaházam mentésének mozzanatairól lépten-nyomon meséltetnek ismerősök és ismeretlenek: számos történet bontakozik ki a székely falu rendjétől a paraszti tudásig, az önfenntartó gazdaságtól az ősök életmódjáig. Ennek a házmentésnek és folyamatban lévő otthonteremtésnek a történeteit szeretném megosztani az olvasókkal hónapról hónapra online, valamint egy rövidprózás kötetben. 

Iskolák

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-08-10 20:04:00

Hír

Az MMA ösztöndíjasa és alkotótársa nyerte idén a magyar kultúra érté­keit a Kárpát-medence magyar közösségeiben tovább éltető embereket bemutató, 8. Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíját Tállyán.