10 év öltései - Jubileumi Kiállítás
2024.11.14-én ünnepelte megalakulásának 10. évét a Morgó Hímzőkör.
2024.11.14-én ünnepelte megalakulásának 10. évét a Morgó Hímzőkör.
Nagy megtiszteltetéssel fogadtam el a felkérést az elmúlt 10 év bemutatására, és a jubileumi kiállítás megnyitására:
"10 év!! És én ennek a tíz évnek a részese lehettem… A mai napig tisztán emlékeszem az első találkozásunkra a Morgóban! 10 éve! Hihetettlen mennyi élmény jön elő hírtelem…csak úgy özönlenek! Öröm, móka és kacagás, kisebb kudarcok is, melyek még jobban megerősítettek minket, és vittek előre a kitűzött céljaink megvalósítása felé, úgy, hogy közben egy egységet teremtő nagy Közösséggé, Családdá kovácsolódtunk össze…. Mennyi terv és azok megvalósulása van a tíz év mögött, ami a többi településen lévő Közösségi (nagykunsági és vajdasági kun települések civil szervezetei, hímzői) tagjainkkal közösen, karba öltve értünk el, hoztunk létre. Ami a legnagyobb boldogságot jelenti számomra, az az, amit minden „platformon” hangoztatok is büszkén, hogy a kunhímzést közösen élővé tettétek!!!
Ennek a 10 év munkájának számadására jubileumi kiállítás nyílt.
Tíz év milyen kis idő, mégis mekkora utat jártunk be együtt…és most nem lehet elvonatkoztatni az együtt szó mögöttes tartalmáról, amikor egy nagy közösségre gondolok, aminek tevékeny, termékeny, tenni akaró része a Morgó Hímzőkör.
2012-ben fogalmazódott meg a helyi Művelődési Központ munkatársai részéről a hagyományok újratanulásának lehetősége érdekében tanfolyamok, szakkörök szervezése.
2014. év októberében indult útnak az „Újra öltünk, örökítünk” program, ahol megye szerte több városban, községben szakkörök, foglalkozások jöttek létre, hogy a helybeli asszonyokat visszatanítsák a díszítőművészetünk hímző ágára. A Nemzeti Művelődéi Intézet fő célja, hogy az elindított szakkörök a program lezárásával ne maradjanak abba, folytatódjanak. Ez a fajta törekvésük célba ért, hiszen a résztvevők többségének nem volt szándéka a program végével letenni a tűt és a fonalat, folytatták…akadtak, akik csak otthon, de sokan szakkör keretén belül.
Az előbbiekben említett „Újra öltünk, örökítünk” programhoz csatlakozott Kisújszállás is. Kubicsekné Konczi Katalin a törökszentmiklósi Kézműves Örökség Egyesület hímző oktatója adta az induláshoz való alapokat. A program lezárása után első lépésként, megalakult a Morgó Hímzőkör. A hetenkénti rendszeres szakköri foglalkozások alkalmával folyik a hímző munka. Folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több módon tudják a jelenbe visszacsempészni a motívumokat: lakástextileken, ruházati kiegészítőkön, ruházaton és egyéb használati és dísztárgyon.
A városban van olyan iskola, ahol a ballagási tarisznyán kunhímes motívum díszeleg. A szakköri tagok, ahogy én mondom: CSAJOK (és elnézést érte) munkájának legfontosabb célja: minél több módon tudják a jelenbe visszacsempészni a kun hímzett motívumokat: lakástextileken, ruházati kiegészítőkön, ruházaton és egyéb használati és dísztárgyon.
Itt jegyezném meg, hogy nagyon büszke vagyok rátok, hogy rövid idő alatt EGYÜTT, KÖZÖSEN milyen sok mindent elértek, elértetek!
Kiállítások, rendezvények, kiadványok számolnak be a hímzőkör elvállat és teljesített feladatairól, alkotásairól, sikereiről és azok által népszerűsítik az asszonyok kunhímzéseit.
Köszönöm ezt a 10 évet! Köszönöm, és egyben boldog vagyok és büszke. Büszke: RÁTOK!, az akaratotokra, a kitartásotokra, a csapatmunkátokra!! Köszönöm mindenhez a mindig pozitív hozzáállásotokat! Mindenkiét! Nem lenne ilyen eredményes a munkátok, ha nem lenne olyan erős a vezetőtök. Szakkörvezetőként köszönöm Ica csoport-összetartó munkáját! És!! Nem lenne ilyen eredményes Ica vezetése, nem lenne ilyen eredményes a munkátok, ha nem volnátok olyanok, amilyenek vagytok, így együtt!! Tovább folytatom a sort! ÉS…. Nem lenne ilyen eredményes a Morgó Hímzőkör, ha nem lenne egy olyan ember mögötte, aki azért dolgozik, hogy Ti tudjatok lenni! Köszönöm a munkádat Ancsa! Így együtt, mindenkinek: Köszönöm!
Végezetül, azt írom, amit mindig mondani szoktam: kívánom, hogy azok a dolgos kezek, mik folyamatosan, szebbnél-szebb kézimunkákkal örvendeztetnek meg minket, még nagyon sokáig alkothassanak! Kívánom, ami nagyon fontos, hogy legyen utánpótlása a szakkörnek, olyan fiatalok, akik azt az utat, kezdeményezést, amit célul tűztetek ki, folytatni akarják. Sok sikert az elkövetkezendőkben! Utolsó gondolatként Korniss Pétert idézve: “Közösség az, ahol az egyik ember átöleli a másikat.” Egy nagy ölelés mindenkinek, Nektek!"
A kiállítás 2024.11.30-ig látogatható a kisújszállási Vigadóban,