A bor filozófiája
Hamvas Béla: A bor filozófiája Előadóhely: Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad
Március 16-án néztem meg a darabot a Magyar Színházban. Önmagán túlmutató a jelentősége, az élmény, amit nyújtott! Reményt adott, hogy van a kultúránknak újjászületése, hogy lehet tisztán művészi alkotást bemutatni, anélkül, hogy meghökkentővé vagy absztrakttá silányítjuk. Alázattal felkarol egy írást, egy gondolatot, melynek a témája a lét, az Isten maga, és mindenfajta torzítás nélkül megtalálja azokat az eszközöket, amikkel egy új nézőpontból, egy újfajta dramaturgiával közel tudja azt hozni az emberekhez.
Azért reményteli, mert feleségemmel kettesben ritkán jutunk el kulturális programra, és amikor januárban mégis sikerült (egy másik!) színházba elmennünk, nem győztük kivárni a szünetet és a felénél hazajöttünk, mert a darab éppen olyan eszközökkel manipulált, melyek a divatra, az azonnali és eltúlzott hatásokra épít, amik nem igényelnek figyelmet és mindenki számára könnyen emészthetőek (talán ez éppen az ügyeskedést, a giccset írja körül), ám torz történetet és színészi játékot szülnek. Lényegében letargiába sodort, hogy hosszú idő után éppen belenyúlok egy olyan darabba, ami nézhetetlen, vagyis bennem tovább mélyítette a bizonytalanságot a művészet jelen helyzetében.
A bor filozófiája zseniális egyensúlyba hozza az irodalmat, a színházművészetet, de a látványtervezés, a tér révén a képzőművészetet és az építészetet is. A színészi játék elbírt volna sokkal nagyobb térrel és közönséggel is, de maradt a mondanivalót melegen tartó kisszínpadi léptéknél, mely szintén a harmóniát, az adni, az átadni akarás szellemét erősítette. Az alázat és tehetség révén az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb művészi élménye volt számomra!
Mindenkinek szeretettel ajánlom!
Kapcsolódó fájlok
