A szobor sokkal komplexebb jelenség Interjú Ámmer Gergővel

A szobor sokkal komplexebb jelenség- Interjú Ámmer Gergővel- Molnár Judit Lilla

A szobor sokkal komplexebb jelenség
Interjú Ámmer Gergővel

Molnár Judit Lilla

Ámmer Gergő 2017-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán. Munkássága a klasszikus szobrászat tradíciójából építkezik. A művészettörténeti és mitológiai utalásokat személyes élményekkel, gondolatokkal társítja. A jelenhez viszonyítva vizsgálja ikonográfiájukat, esetenként újraértelmezi azt, újabb és újabb rétegeket és jelentéseket felfedve. Igyekszik örökérvényű témákra rávilágítani, amiket anyaghasználatával is megerősít. Legutóbb a Nagyházi Contemporary-ben találkozhattunk műveivel A sötét felhőkben rejtve marad című egyéni kiállításán.

Borítókép: Ámmer Gergő: Magunkat öleltük (részlet) ╱ 2023 ╱ márvány-triptichon ╱ minden darab 50 × 37 × 4,5 cm ╱ Fotó: Dezső Tamás, a művész jóvoltából

Molnár Judit Lilla: Professzionális szobrászként, komoly szakmai tudással a hátad mögött, nem lehet könnyű a mai alkotói hozzáállásod gyermekkori gyökereit felfejteni. Kérlek, mesélj mégis egy kicsit arról, hogy gyermekként, mielőtt bármilyen művészeti képzésben részesültél, hogyan alkottál?

Ámmer Gergő: Őszintén? Imádtam Legózni. Visszagondolva ez a legerősebb, kreativitáshoz kapcsolódó motívum gyerekkoromból. Jelen volt a rajz is, de a LEGO lételememnek számított. Pontosan nem emlékszem meddig, de tíz éves koromig biztos játszottam, és amit a játék logikája megengedett, megcsináltam.

MJL: Vidéken, egy Somogy megyei kisvárosban nőttél fel. Mennyire volt lehetőséged gyerekkorodban képzőművészettel találkozni akár a családod, akár a tágabb környezeted által? Fel tudod idézni az első meghatározó képzőművészeti élményeidet? Ezek alapján, milyen kép alakult ki benned a képzőművészetről, és mikor illetve mi írta felül ezt a prekoncepciót?

ÁG: Marcaliban születtem, apám kőfaragóként, anyám pedig ápolónőként dolgozott. Természetes volt számomra, hogy kövek között nőttem fel. A művészet, mint jelenség elsőre elég sajátos, bizarr úton és lassan szivárgott be az életembe. Úgy 12 éves koromtól, apámnak segítve, jártuk a környék temetőit és munka közben mindig a szobrok és a különösebb, faragott kövek ragadták meg a figyelmemet. A legtöbb szobornak, faragványnak volt egy provinciális bája, de akadtak közöttük kvalitásos emlékek is. Hogy az akkori „esztétikám” prekoncepciónak számít-e, arról nem tudnék egyértelműen dönteni. Ami régen tetszett és töltettel bírt, úgy gondolom most is értékelném. Ahogy az ismereteim bővültek a középiskolában és az egyetemen, úgy tudtam nyitni más kifejezési formák irányába. A reveláció folyamatos, a mai napig tart.

MJL: Szobrász szakon a hallgatóknak számos technikai tudást szükséges elsajátítaniuk. Emellett mennyire volt hangsúlyos része a képzésnek a művészetfilozófiai trenírozás? Mennyire követelték meg a szakmai precizitás mellett a művek konceptuális kidolgozottságát?

ÁG: Úgy éreztem a szakunkon, hogy ezen a téren vannak hiányosságok. A szakmaiság, a technikai perfekcionizmusra való törekvés dominált. Ahogy kezdtem meglépni az általam kijelölt technikai szinteket, felismertem, hogy a szobor sokkal komplexebb jelenség, mint egy cizellált ékszer és nem is merülhet ki egy esztétizáló gesztusban. Ezek a lépések évekig tartottak, de a diplomaévemben már tudatában voltam ennek. Szerencsére a tanári karból volt, aki az elméleti részről megerősített és tanulmányutak is nagyban hozzájárultak, hogy szellemileg is szinkront tartsak a munkámmal. Természetesnek tartom, hogy a gondolatiság és a forma egységesen erősítsék egymást.

Ámmer Gergő: Forrás ╱ 2023 ╱ márvány ╱ 190 × 95 × 95 cm ╱ Fotó: Dezső Tamás, a művész jóvoltából

Ámmer Gergő: Forrás (részlet) ╱ 2023 ╱ márvány ╱ 190 × 95 × 95 cm ╱ Fotó: Dezső Tamás, a művész jóvoltából

MJL: A jóléti világ most felnövekvő generációi számára az internet már alaptényező. Mi azonban még egy offline világba születtünk bele, az új digitális pedig velünk együtt nőtt és fejlődött. Mit gondolsz ez a generációs tapasztalat hatással lehet a munkáidra? Lehetséges, hogy a műveid archaizáló témaválasztása pont az ebből való menekülés tudatos vagy tudattalan eszköze?

ÁG: A digitális világ ajándék és egyben akadály is lehet. Az előnyeivel élek is. Több módon használom a munkámban. De alapvetően a „tárgykultuszban” hiszek. Ehhez elengedhetetlen az egyidejű fizikai jelenlét és a szellemi töltöttség és annak befogadása. A „jelen lenni” állapot számomra felértékelődik. A művek, tárgyak sugároznak ránk, ezért járunk múzeumba, kiállításra is, hogy megtapasztalhassuk ezt a sugárzó jelenséget. Ez az, amit a digitálizáció még nem tud megadni. Az én esetemben a klasszicizáló, archaizáló formarend azzal az üzenettel bír, miszerint az ember a tapasztalata és a történelem ismeretének birtoklása ellenére sem változik. Ugyanazok a mechanizmusok éltetnek minket, mint évezredekkel ezelőtt, még ha a civilizációs komfort illúziójában élünk is.

MJL: Az utóbbi években az Instagram képzőművészeti szempontból is egy fontos platformmá nőtte ki magát. Mit gondolsz a felület diktálta megváltozott vizuális fogyasztási szokások, alkotóként befolyásolnak abban, hogy hogyan hozod létre a munkáidat? Te mennyire vagy aktívan jelen a platformon, mik a tapasztalataid vele?

ÁG: Az Instagram képzőművészeti szempontból zseniális. Azonnal látjuk a legfrissebb munkákat, kiállításokat a világ bármely pontján. Ezzel a tájékozódási lehetőséggel könnyen reagálhatunk a tendenciákra. Ezen a felületen kapcsolatba tudsz kerülni más művészekkel, műkedvelőkkel, művészeti szakemberekkel. Viszont, nem az Instagramnak dolgozok. Természetesen szinte lehetetlen kivonni a hatása alól magát az embernek, de igyekszem a ritmusomnak megfelelően használni, amit tényleg akkor teszek, ha indokoltnak érzem.

MJL: 2017-ben diplomáztál, két év múlva pedig Derkovits Gyula-ösztöndíjas lettél, amit sikerült sorozatban háromszor elnyerned. Hogyan élted meg a diploma és a derkó közti két évet? Milyen stratégiát választottál az egzisztenciális és művészeti szükségleteid kielégítésére az ösztöndíjas időszak, előtt, alatt és után?

ÁG: Szerencsésnek érzem magam, mivel az egyetem befejezésével szinte azonnal kaptam egy ösztöndíjat és több sikeres pályázatból is tudtam finanszírozni a szobrászatomat. A lendületem így töretlenül megmaradt a háromévnyi Derkó ösztöndíjas időszakot beleértve. Viszont pár éve volt egy kényszerszünet, ami miatt nem tudtam fenntartani a művészi ritmusomat és ez depresszióhoz is vezetett. De a környezetem segített és ismét elkezdtem dolgozni, úgy gondolom egy újabb fejezethez érkeztem.

Ámmer Gergő: Sziszüphosz (részlet) ╱ 2023 ╱ márvány ╱ 60 × 48 × 40 cm ╱ Fotó: Hegyháti-Réka, a művész jóvoltából

Ámmer Gergő: Magunkat öleltük ╱ 2023 ╱ márvány-triptichon ╱ minden darab 50 × 37 × 4,5 cm ╱ Fotó: Dezső Tamás, a művész jóvoltából

MJL: Mi a véleményed arról, hogy a MANK megszűnésének, vagyis a Petőfi Kulturális Ügynökségbe való beolvasztásának hatására ebben az évben még nem hirdették meg a Derkót? Sokakban felmerült az a jogos félelem is, hogy az ösztöndíj a kulturális szcénát érintő pénzügyi elvonások áldozatává vált. Hogy látod, milyen hatással lehetnek a fiatal generációk művészeti stratégiájára az egyre inkább elapadó állami források, amelyek hiánya kifejezetten a szakmai alapon működő, nonprofit intézményekre fejti ki hatását? Neked mik a személyes tapasztalataid?

ÁG: Engem is megdöbbent a helyzet, hogy egy több évtizedes múltú állami támogatás az egyik évről a másikra elfelejtődik. A fiatalok kalkulálnak a Derkóval, anno mi is reménykedtünk, hogy megkapjuk. Persze jó lenne, ha nemcsak ez a támogatási forrás létezne, akkor nem kellene ezen ennyit görcsölni. Több magánszemélyek vagy cégek által alapított ösztöndíjra is szükség volna, hogy egy egészségesebb helyzet várja azokat, akik pályakezdőként kellő fókusszal kívánják folytatni munkájukat. Színesedne a mezőny és csökkenne a feszültség a frissen diplomázottak számára, ráadásul valószínűleg sokkal többen maradnának pályán ebben a kritikus időszakban.

MJL: Az elmúlt évek hazai kultúrpolitikái feszültségei hatással voltak bármilyen szempontból is az alkotói magatartásodra?

ÁG: Nem tudjuk kivonni magunkat a politikai hálóból. Viszont nem tartom egészségesnek, hogy a politika legyen a kizárólagos forrása a gondolkodásunknak. A művészetet nem lehet jobbra vagy balra kormányozni, hosszútávon csak az egyenes út létezik. A művészettörténetben több példa is bizonyítja, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is alkottak. De legyünk őszinték: a kultúra csak akkor tud virágozni, ha biztosítva vannak az anyagi feltételei és minél szélesebb spektrumot tud megérinteni. Ez egy hosszú távú befektetés, amit a mindenkori politikai nézettől függetlenül támogatni kell, hogy értékeket hozhassunk létre és azokat fent is lehessen tartani. Nem lehet négyéves ciklusokban gondolkodni. Nyilván kedvezőbb lenne egy paradicsomi állapot, de addig is, azt magunknak kell szimbolikusan megteremteni.

MJL: Mennyire tartod magad olyan embernek, akit jelentősen befolyásolnak az őt érő környezeti hatások? Fontosak számodra mások véleményei, vagy az aktuálisan futó trendekhez való kapcsolódás? Mennyire gyakorol rád hatást a körülötted lévő világ az alkotó tevékenységedben?

ÁG: A környezetemből, saját- vagy művészettörténeti élményekből merítek. De általában erősen átalakulnak a hatások, szinte szublimálódnak. Egyre rétegződnek a jelentések és az asszociációk. Szerencsés helyzetben egy olyan komplex jelenséget alkotnak, amit hosszan lehet boncolgatni, amik további tervek kiindulópontjává is válhatnak. A különböző fázisokat, ha nagyon izgatott vagyok, meg szoktam osztani pár barátommal, akik szintén művészek és a véleményük fontos számomra. Meghallgatom a kritikájukat, de legfőképp a megérzéseimet követem.

Ámmer Gergő: A sötét felhőkben rejtve marad ╱ kiállításenteriőr ╱ Nagyházi Contamporary ╱ 2023.05.15–06.03. ╱ Fotó: Hegyháti Réka, a művész jóvoltából

MJL: Műveidben bibiliai és mitológiai témákat keretezel újra. A szobrok értelmezéséhez a befogadónak egyszerre kell egy alap művészettörténeti ismeretséggel rendelkeznie és egy erős asszociációs készséggel azért, hogy képes legyen következtetni az ikonográfiai szempontokat figyelmenkívülhagyó megformálásból az előképül szolgáló történetre, de egyben azt hátra is hagyni, hogy egy kortárs kontextusban újraértelmezze. Mennyire tudatosan figyelsz saját munkáid jelentéstartalmára és annak értelmezhetőségére?

ÁG: A legtöbb esetben van megalapozott koncepció. De számomra fontos az is, hogy teret hagyjak a zsigeri énemnek is. Mert nem egy tervet akarok megvalósítani, hanem inkább egy irányt kitűzve felfedezni. Ez az élmény, az ismeretlen generálja azt az izgalmat, amiért dolgozom. A munka létrejöttével az értelmezhetőség pedig többször változik, vagy csak később kristályosodik ki, új fordulatot vesz. Nekem különösen tetszik, amikor organikusan alakul a munkával együtt a tartalom is és fordítva. A Forrás című munkámnál a víz áramlásával, csorgásával például nem kalkuláltam. Amikor működésbe hoztam a szökőkutat és meghallottam a víz hangját, misztikussá vált az egész élmény és szinte hipnotizált.

MJL: Mi a véleményed szükséges-e egy munka mellé műleírást készíteni? A mai vizualitásra épülő világban, szerinted indokolt, hogy a művész (vagy a kurátor) szövegesen is definiálja a munkáit?

ÁG: Jó, ha van mankó. Több olyan élményem van, ami akkor vágott mellbe, mikor a „szöveges részt” elolvastam. Talán a legerősebb egy Ai Wei Wei kiállításon volt Londonban a Royal Academy-n, amikor a Straight című installációját láttam. Ott rendkívüli erővel hatott a gondolati háttér. Kínában egy földrengés után egy elpusztult iskolaépületekből a statikai jelentőségű betonvasakat Ai Wei Wei és műhelye kiszedték és egyenként kiegyenesítették, ezáltal felkínálva az újrakezdés lehetőségét. A mellékelt szöveg kulcsfontosságú volt a puritán, egymásra helyezett betonvasak megfelelő értelmezéséhez. Mindehhez természetesen kell egy vitális koncepció is, hogy ütős eredmény szülessen. A munkával fel kell kelteni az olvasási szándékot, kíváncsiságot.

Ámmer Gergő: Trófea (részlet) ╱ 2023 ╱ 67 × 44 × 30-cm ╱ Fotó: Dezső Tamás, a művész jóvoltából

Ámmer Gergő: Trófea ╱ 2023 ╱ 67 × 44 × 30 cm ╱ Fotó: Dezső Tamás, a művész jóvoltából

MJL: Mi a véleményed, a te generációdnál, mik a kortársság mint szakmai jelző kritériumai? Mit teszi a te klasszikus alapokon nyugvó szobrászatodat mégis megkérdőjelezhetetlenül maivá?

ÁG: Ami a kortárs munkákat relevánssá teszi az a jelenhez való viszonyuk. Az én esetemben a tematika szolgál alapul. A például a kor sugallta elbizonytalanodás, egységének széttagolódása. Olyan témák foglalkoztatnak, amelyek a jelenhez köthetőek és beleágyazódnak abba a kulturális szövetbe is, amit a művészettörténet kánonja formált. Az utóbbi két kiállításom az emberi érzelmek és tapasztalatok metafizikai és pszichológiai vetületét tárta fel. Megjelenik az idő, a félelem, a boldogság és a korokat mozgató ciklikusság elve. Tudatában vagyok annak, hogy a szobrászat az időn kívül és az idővel összefonódva jön létre. Ettől varázslatos. Számomra a legtöbb mű örökérvényű.