A zene három természete – készülő könyvem második fejezete olvasható a honlapomon

A könyv második fejezete a trichotóm zenei gonolkodás zenetörténeti kontextusba történő beágyazásáról szól és a blogomban olvasható: http://sandor-laszlo.hu/a-zene-harom-termeszete-ii-fejezet/

A dichotómia korai időszakának lélek-értelmezésében a lelken belül elkülönített „territórium” vagy „arc” (anima rationalis, anima intellectualis, lélek-alap, lélek csúcsa, legfelső logosz, szellemi lélek, stb.), mint láthattuk tökéletes összhangban van a trichotóm felfogás szellemével. A dichotómia kizárólag akkor válik problémássá, ha a lélek „részeinek” vagy „erőinek” gondolata elhomályosul és a szellemnek is nevezhető, mindenképpen nagy jelentőségű, bensőséges és – ha lehet mondani – a legistenibb lélekrész tételezése elvész. Ebben az esetben ugyanis sérül az emberi gondolkodás talán legfontosabb alaptermészete, a szentháromságos világ- és önkép. Mondani sem kell, hogy a test-lélek-szellem „felosztás” mögött Szentháromság-tudat húzódik. Nem abban az értelemben, hogy a Szentháromság egyik vagy másik tagja megfelelne a test-lélek-szellem valamelyikének – hiszen Szent Ágoston is tanítja, hogy „Ő ugyan Háromság, de nem háromszoros […]” –, hanem abban az értelemben, hogy az ember teremtett valóságában megjeleníti Isten teremtetlen létét, melyet a keresztény létszemlélet már korai időszakában is hármas egységként tapasztal meg. A szentháromságos önkép az antropomorfizmus elemi természettörvényének engedelmeskedve hármasságként értelmez mindent, a világot is maga körül, önmagát is és a hatást is, melyet lét-aktivitása által kifejt; e hatás eredménye a művészi alkotás is.