Artmagazin 142

Címlapunkon egy Ex Libris-szerű grafika (Ábrányi Lucatól). Az Ex Libris Leonora Carringtoné lehetne, aki tizenkét éve meghalt ugyan, de alakja vagy inkább művészete olyan, mint valami hamvaiból újjászülető főnix (a kicsit béna hasonlat értelmet nyer majd azok számára, akik elolvassák Carrington A hallókürt című, nemrég magyarul is kiadott szuperszórakoztató regényét). Egyébként nálunk most tényleg olyan, mintha Leonora még élne, ugyanis interjút közlünk vele, amit még 1990-ben készített vele Paul De Angelis, régi barátja/szerkesztője. (Barátság ide vagy oda, a kérdéseiből érzékelhető, hogy 1990-ben még némileg kínosnak tűnt az okkultizmus, és a mágikus dolgok iránti (női!!) érdeklődés.)

Ebben a 104 oldalas nyári számban Mesi Mucsi arról az intenzív és szerető figyelemről ír, amivel Imre Bak követte a fiatalabb pályatársak, de inkább az egész közeg munkáját. Visszaemlékezést is közlünk, megtudhatjuk belőle, hogy mik történtek Balatonbogláron, milyen benyomásokat őriz a ottani eseményekről az akkor egyetemista Zsuzsa Hetenyi.

A MissionArt Galéria gyűjteménye, kiállításai kapcsán közlünk cikket András Bántól: mik voltak a fotó komoly műtárggyá válásának állomásai. Folytatódik Péter Molnos sorozata, megtudható belőle, milyen különleges gyűjtemények (például Román Pannié) alakultak ki a szocializmus időszakában Magyarországon vagy épp ugyanakkor Svájcban; a 100 éve született gyűjtő, László Károly alakját Béla Gömör rajzolja fel. Folytatódik Jernyei Kiss János barokk freskókat bemutató sorozata is.

György Péter Vojnich Erzsébet legutóbbi kiállításáról ír, Keserü Katalin pedig Ákos Bánki eddigi pályáját tekinti át. Közöljük Edit Sasvári tanulmányát, amely pontosítja azt a képet, ami Bernáth Aurélnak a háború utáni művészeti életben betöltött szerepéről, pozíciójáról él bennünk, és bemutatunk egy különleges, gyógyító hatású gyűjteményt, ami György Bodokyhoz kötődik. Könyvet is ajánlunk, Edit Andrasét (erről Sándor Hornyik írt) és úticélokat is a Lukács fürdőtől Grazig (ahol Bori Zelei járt) vagy Szicíliáig, ahol pedig Kergyó Zsófia és Endre Cserna. És hogy visszakanyarodjunk Leonora Carringtonhoz: közöljük egy festményét, amit magyar származású férje szülőhazájáról festett Chiki ton pays címmel, 1944-ben. Nézegethetjük, és találgathatunk, vajon miket mesélt Weisz Imre/Chiki (Robert Capa asszisztense) angol menyasszonyának Magyarországról.