Az animalitás rögzíthetetlensége. Esszé Verebics Ágnes Riadt ragadozó című festményéről az Országút online-on

Az antropocén jelentette természetkulturális állapot alapvetően változtatja meg a természeti létezők és az ember viszonyrendszerét. Egy olyan komplex átváltozási folyamat megy végbe, amely egyben humanizálja a természetet és naturalizálja az embert. Ez a folyamat egy horrorisztikus sötét ökológián belül megy végbe amely kölcsönösen riasztó tapasztalatot jelent.

Különös, megrendítő élmény egy állat riadt tekintetét megpillantani. Az érzelmekkel átitatott arc megkérdőjelezi és dekonstruálja az emberi kivételességtudatot. Az állati arc előtti lemeztelenedés és elbizonytalanító tapasztalat eszünkbe juttathatja Jacques Derrida híres részben önéletrajzi tárgyú L' animal que donc je suis kötetét. Derrida kiindulópontja egy számára eleinte rejtélyes, megmagyarázhatatlan szégyenérzet, ami eluralkodott rajta, amikor meztelenül állt a macskája előtt. Az állati tekintetnek való kitettség egy furcsa helyzetbe hoz bennünket, amennyiben ugyanis kérdőre vonja saját létezésünk emberi jellegét. Derrida kiscicája arra figyelmezteti őt, -a meztelen filozófust-, hogy saját létezése, annak minden csupaszságával együtt, sebezhetően nyitott az állati észlelés előtt, miközben asszimetrikus módon nem láthatunk bele teljesen a macska saját helyettesíthetetlen szingularitásába. Egy olyan megrendítő kitettség ez, amely exponálja az állat és az ember közötti sajátos kapcsolatot és azt a különös természetkulturális viszonyrendszert amely dekonstruálja a természetet a kultúra szférájától elválasztó hagyományos nagy választóvonalakat. Az állat tekintete humanizálódik, míg az állat tekintete előtt megrendülő, lemeztelenedő ember sajátos animalizáción megy keresztül.