Biofikció a kortárs magyar prózaban

Az önéletrajzot fikcióval vegyítő autofikció műfajának kutatása mellett a biofikciók, azaz az ismert emberekről szóló, az életrajzokat kitalált történettel kiegészítő vagy átíró fikciók kutatása is fejlődő kutatási területté vált az utóbbi években. A terület új eredményeinek vizsgálata érdekében „Discourses on Intimacy and Indiscretion In Modern and Contemporary Literature. Autofiction, biofiction, roman-à-clef and beyond” címmel rendezett konferenciát a Pécsi Tudományegyetem (szervezők Varga Z. Zoltán, Major Ágnes és Sári B. László voltak). Szegedről, Debrecenből, Budapestről, Szlovákiából és az Egyesült Államokból érkeztek az irodalomtudomány különböző alterületeit képviselő előadók. Az esemény különlegességéhez hozzájárult, hogy a kérdés nemzetközi szaktekintélye, Michel Lackey (University of Minnesota) is jelen volt, és szinte minden szekcióhoz hozzászólt.

Szolláth Dávid „The possibilities of biofiction in a (neo)realistic literature” címmel adott elő (A biofikció lehetőségei egy (neo)realista irodalomban).

Az előadás azt vizsgálta, mit lehet mondani a kortárs magyar irodalomról, ha a biofikció felől értelmezzük. Abból indult ki, hogy a biofikció a biográfiához képest nagyobb írói szabadságot jelent. Az első kérdése az volt, hogy egy kultúra (a kortárs magyar kultúra) mennyire képes elfogadni, ha egy fontos alakjának a történetét a megszokottól eltérően mondják el. Magyarországon és általában a Közép-Európában a nemzeti történelem reprezentatív alakjait nagy tisztelet övezi, ezért kell ahhoz némi bátorság, ha egy író látványosan eltér a kanonikus biográfiától. A másik kérdés szintén a biofikció szabadságfokával kapcsolatos. A magyar próza az utóbbi harminc évben a posztmodern prózától a realizmus és a dokumentarizmus irányába mozdult el. Ez az elmozdulás elvileg kedvez a történelmi regénynek, (sok ilyen jelent meg az ezredforduló óta), de nem feltétlenül kedvez a biofikciónak. A múltról szóló regények mostanában megint a lukácsi alapelvre emlékeztetnek: a környezetrajz történelmileg hiteles, a háttérben megjelennek a történelemből ismert nevek, de a főalakok fiktívek. Sőt, a dokumentarista prózában a főalakok fiktivitásának mértéke is alacsony, a regénybeli tetteiket a dokumentálható adatok és a valószerűség elve irányítják. Mégis jelennek meg ma is olyan művek, amelyek megpróbálnak egyensúlyozni a múlt dokumentarista feldolgozásának kötöttsége és a múlttal való játék szabadsága között. Erre az egyik példa Láng Zsolt Bolyai c. regénye, (a legismertebb magyar matematikus életéről szóló rendhagyó mű), amely épp a kanonikus biográfiáktól való eltérésnek köszönhetően lett sikeres. A másik Németh Gábor Zsidó nyaralás (2023) című elbeszélése, amely a Szép Ernő nevű író, (az egyik legfontosabb magyar Holocaust-memoár szerzője) életének egy epizódját beszél el. Ez a két biofikció (és rajtuk kívül még egy maroknyi példa) a múlthoz való alternatív viszonyt jeleníti meg a kortárs magyar irodalomban.