Csend. Ittzés Gergely online fuvolaestje az ÚjLélekZene sorozatban a budavári evangélikus templomban
Ittzés Gergely a Sonus Alapítvány által szervezett koncertsorozatban lép a kamerák elé. Koncertjén régi és modern művek hangzanak el különböző fuvolákon. A két nappal a nyilvánossá tétel előtt felvett anyag egy hónapig lesz megtekinthető a Facebookon.
"A CSEND REGISZTEREI”
ITTZÉS Gergely fuvolaestje
Carl Philipp Emanuel BACH: a-moll szólószonáta / Solo Sonata in A minor
Isang YUN: Andante (2. etűd basszusfuvolára / Etude Nr. 2 for bass flute)
Klaus HUBER: Ein Hauch von Unzeit I (altfuvolára / for alto flute)
SÁRI József: Alkonyati madárdal (pikolóra) / Bird Song at Sunset (for piccolo)
ITTZÉS Gergely: Fuvolaváltozatok / Flute-variations
A körülmények miatt rendhagyó fuvolaest programjának darabjai a hevesen érzelmes és az érzelemeken túli, filozofikus megnyilatkozások közt csapongnak. Bár szólófuvolaművekről van szó, a legtöbbjükben valamilyen módon jelen van a többszólaműság igénye. A másik vezérfonal a négy különböző hangolású hangszer megjelenése: minután a normál C-fuvolán játszott barokk szonátát követően elhangzik egy-egy mű basszus- és alt-fuvolán, majd pikolón, Ittzés Gergely művében mind a négy hangszer szerepet kap.
CARL PHILIPP EMANUEL BACH (1714-1788) édeasapja nyomdokain és hozzá méltó módon alkotott, mikor 1762-ben megírta a-moll szólószonátáját. Talán már a J. S. Bach-partitáéval azonos hangnem sem véltelen, és bár egyszerre csak egy hangot hallunk, itt is tökéletesen végigkövethető a harmóniai váz, amelyre a darab felépül. A három tétel egyre gyorsuló, alaplüktetésük azonban nagyjából azonos lehet: a 3/8-ados Un poco adagio egy nyolcada, a 2/4-es Allegro negyedei és az ismét 3/8-ados záró Allegro egy üteme. A nyitó tétel lüktetésében Sarabande-ra ismerünk, míg lefelé lépegető basszusai hol chaconne-t, hol passacagliát idéznek. Drámai fordulatok, vad harmóniák, színpadias gesztusok – és váratlan csendek jellemzik a szövevényes, mégis világos anyagot. A második tétel bourrée-jellegű, a viharos zárótétel pedig igazi Sturm und Drang zene, és rakétatémáját hallva óhatatlanul eszünkbe jut az "öreg" Bach d-moll hegedűpartitájának gigue-je. A gyors tételek ismétlésénél kínálkozik, hogy – a szerző zongoraszonátáiból kiindulva, amelyekben a második elhangzáskor gazdagon variált vagy még inkább átkomponált verziót közöl a kotta – az előadó bátran nyúljon bele az eredeti anyagba.
ISANG YUN (1917-1995) (Takemitsu és Fukushima mellett) egyike azon távolkeleti szerzőknek, akik elsőként képezték magukat kiváló “nyugati” zeneszerzővé, miközben saját kultúrájuk szelleme is átitatja életművüket. A koreai szerző 1974-ben született Öt etűd című sorozatában különböző hangolású fuvolákat használ. Az Andante jelzésű második etűd basszusfuvolára készült. A feszült hangvétel, hirtelen, indulatos súlyok, hajlítások, torzított zajhangok mind a keleti hangzásideál és kifejezésmód hatását tükrözik, és néhány többszólamúság is megszólal a dabban, részben az énekhang alkalmazásának köszönhetően.
A koncert tengelyében a svájci KLAUS HUBER (1924-2017) 1972-es műve, az Ein Hauch von Unzeit I hangzik el. A rejtélyes címet az alcím magyarázata alapján a veszendőbe menő zenei gondolkodás feletti panasznak értelmezhetjük (plainte sur le perte de la reflexion musicale), de a Rossz idők lehellete napjainkban más értelmet is nyerhet. Purcell Dido és Aeneas című operájának híres áriája, Dido szívszorongató búcsúja egy lemondóan ereszkedő passacaglia basszusra épül. Ezt dolgozza fel a maga modern eszközeivel Huber. A dallam fokozatosan szétesik, és irányvesztett effektekké, meditatív önkereséssé alakul át. A fuvola a 70-es évekig ismertté vált multifonikus hangzásait, felhanglehetőségeit, zajhangjait is alkalmazza a szerző, hogy misztikus hangulatot teremtsen. Ezt szolgálja az altfuvolán történő előadás is, jóllehet, a darab eredetileg normál fuvolára íródott.
SÁRI JÓZSEF (1935) legalább egy tucat szólófuvolaművet komponált, ezek közől többet Ittzés Gergelynek, aki legelhivatottabb előadója Sári zenéjének. Az Alkonyati madárdal is számára készült 2014-ben. A mű egy szabadon csapongó monódia változékony, de nem szélsőséges karakterekkel, többnyire derűs, olykor kissé melankollikus hangvételben, szabad tizenkétfokúságban. A szerzőre jellemző deklamáció és szabad előadásmód ezúttal a természet hangját, egy a napot búcsúztató madár önfeledt monológját hivatott megjeleníteni az ehhez illő regiszterben, pikolón.
Az 1997-ben keletkezett Fuvolaváltozatok címe egyfelől arra utal, hogy ITTZÉS GERGELY (1969) négy különböző hangolású fuvolát alkalmaz a műben, másrészt a darab szerkezetét is jelzi. A téma egy terclépésekből álló dodekafón sor, ahol a hangok hossza is egy tizenkételemes sorozatot ad ki. A variálás ez esetben különböző kompozíciós eljárásokat jelent, melyek eredményeként hol rejtett, hol valódi többszólamúság születik meg. A fuvolásnak csaknem észrevétlenül kell váltania az egyre magasabb fuvolafélékre a basszusfuvolától a pikolóig.
(Ittzés Gergely)