Esemény
2022-05-19 13:00:00
A tudat aspektusai. Az ELTE BTK Filozófia Intézete és a Magyar Fenomenológiai Egyesület közös konferenciája
Ego és ipszeitás: Kertész Imre és Jean-Paul Sartre
A filozófiatörténet az egzisztenciafilozófia egyik legfontosabb eredményeként tartja számon, hogy a világban szituált ember létmódjának a tárgyhoz kötött és a tárgyfüggetlen tudat közti megkülönböztetésen keresztül kölcsönzött ontológiai értelmet.
Sartre és Kertész munkáit az egzisztenciafilozófiai problémák tárgyalása kapcsolja össze egymással. Az emberi egzisztencia ontológiai leírásának fontos részét képezi a tudat ismeretelméleti helyének és típusának (tárgytudat, léttudat) a meghatározása. A tudat aspektusai konferencián tartott előadásomban ego és ipszeitás viszonyának fenomenológiai értelmezését vizsgáltam Sartre írásaiban és annak interpretációs módszerként történő felhasználására tettem kísérletet, amelyhez Kertész Imre Jegyzőkönyv című prózai írását választottam elemzésem tárgyaként. A Husserl-kutatások eredményeként megszületett Az ego transzcendenciája (1934) legfontosabb eredménye a transzcendentális ego tudatbeli pozíciójának megszüntetése, s ehhez kapcsolódóan az ego világbeli helyének a kijelölése volt. Sartre belátása szerint az ego pszichikus realitás, ami csak a reflexió révén ismerhető meg. A korai mű koncepcióját A lét és a semmi (1943) egy új fogalom bevezetésével újította meg, amikor az ego jelentését az ipszeitás összefüggésben írta le. Az ipszeitás arra a problémára jelentett megoldást, hogy az ego eltávolítása után miként őrizheti meg a tudat a személyes karakterét. Ego hiányában a tudat ugyanis üres immanencia (semmi), ezért az ipszeitásban a lehetőség az, ami úgy határozza meg a tudatot, mint ami ő maga (Önmaga, azaz ipszeitás). Az ipszeitásban azt a lehetőséget, ami vagyok, Sartre a "távollévő-jelenlét" kifejezéssel írta le. Kertész Jegyzőkönyv című írásában a vámos megjelenésével megkezdődő, s a jegyzőkönyv aláírásának elutasításával lezáruló cselekményegység mutatja be azt a rosszhiszeműség által meghatározott pszichikus folyamatot, amely az ego irodalmi ábrázolásának tekinthető. A szöveg a posztreflexív-állapotnak a szereplők jóhiszeműségen keresztül kölcsönöz epikai jelentést, ami összességében az ipszeitás prózai reprezentációjaként olvasható. Az előadás összességében annak bemutatására vállalkozott, hogy az ego és az ipszeitás közt definiálható különbséget a tudat elidegenedésének és újraelsajátításának egzisztenciális folyamatán keresztül írja le.