„Fehér asszonyok”- A gyászruha színe a településen

A gyász színe a keresztény Európában a fehér volt, majd nyugatról indulva, a felsőbb néposztály hatására válik általánossá a fekete szín. Fél Edit megállapítása, hogy az ősi kultuszok legtovább a halottkultuszban követhetők nyomon. A fehér gyász a lelki tisztaságot szimbolizálja, de egyben régi keresztény szokás is. A szláv népcsoportnál általánosan elterjedt volt a színek elhagyása gyász esetén és a nők fehér viseletben való megjelenése. A Dunántúl déli területén, az Ormánságon általános a fehér gyász, illetve az idős asszonyok fehér színbe öltözése. A halottkultusz során kifejezetten nőkre érvényes a fehér gyász a paraszti társadalomban.

            A palóc területen Istvánffy Gyula néprajzkutató 1894-ben megjelent Temetkezési szokások című tanulmánya említést tesz a „fehér lányokról” és a „fehér asszonyokról”. Nem általánosan az elhunytat gyászoló női családtagok, rokonok, barátok öltik magukra a fehér színt a végtisztesség alkalmával ezen a vidéken. A temetőbe való kikísérés alkalmából 12 fiatal lány vagy asszony öltözött csak fehérbe. A menet elején két fő templomi lámpást vitt, négy fő templomi lobogókat és hat fő az elhunyt fiatal nő koporsóját vállukon. Hevesaranyoson és Egercsehiben a fehéren elfedett fejüket koszorúval is díszítették.

Fiatal asszony halálakor általános volt a menyasszonyi ruhában való eltemetés, melyet „haló ruhának” is hívtak. Hajukat felkontyolták, főkötőben, fátyollal helyezték örök nyugalomra. Amennyiben keresztanya volt az elhunyt összekulcsolt kezébe olvasót helyeztek, ha nem kezeik hosszában feküdtek teste mellett. Az írástudók imakönyvet is kaptak. Ha áldott állapotban volt kisinget, viaszgyertyát és egy krajcárt helyeztek az anya mellkasára, hogy a másvilágon megszületendő gyermek ezt majd viselni tudja.

            Erdőkövesden a „fehér lányok” és a „fehér asszonyok” szokása gyakorlatban volt még a két világháború közötti időszakban, melynek egy családi fotó állít emléket.

            Domány Bertalanné, Lénárt Erzsébet 1922. február 22-én, 18 éves korában tüdővészben halt meg. Férjével 1919. november 10-én keltek egybe és első gyermekük Rozália, 1920. augusztus 29-én látta meg a napvilágot. A fiatal anyát a szokásokhoz híven az udvaron búcsúztatták. Viselete minden valószínűség szerint menyasszonyi ruhája. Fejét fehér kendővel kötötték be. A családi fotón középen áll özvegye. Kislányuk fekete fehér pöttyös, elől gombbal záródó réklit visel. A fiatalabb női családtagok polgárosult fekete ruhában, még az idősebb asszonyok népviseletben voltak jelen. A fotón megjelenik még egy kisgyermek fehér ruhában. A gyászoló nők és a gyermekek viseletének kettőssége is igazolja, hogy a gyász színe a fekete volt Erdőkövesden. A férfiak fedetlen fővel teszik tiszteletüket.

            A fotón három asszonyt látunk fehér viseletben. Ők minden bizonnyal a „fehér asszonyok” szerepét tölthették be. Családi állapotukra a fehér fejkendő utal. Öltözékük a népviselet emlékeit hordozza. Felső viseletük az ujjas, amelyet az ünnepek alkalmából selyemből készítettek. Derekát a szoknya alá helyezték. A fehér szoknya fölé fehér kötényt kötöttek, melynek széle csipkével díszített. A képen látható asszony cipője fekete, harisnyája fehér színű, amely a menyecskéknél volt szokásban.

             A gyász színe Erdőkövesden a fekete, de élt még a két háború közötti időszakban az a régi palóc szokás, mely szerint a koporsót vivő lányok és asszonyok fehérbe öltözve kísérték utolsó útjára az elhunytat.