Horváth Márk, Lovász Ádám A komplexitás és a poszthumanizmusok

Rosi Braidotti szerint a poszthumán állapot egy alapvető változást jelent az emberről és annak társas kapcsolatairól, valamint környezetéről való gondolkodásban. Az emberi identitás struktúráinak radikális átalakulásáról van szó a kortárs tudományos, technikai változások függvényében, egy olyan dekonstrukciós és komplexifikációs folyamatról, amelyre a filozófiai gondolkodásnak is reagálnia kell.

A poszthumanizmus tehát egy nonantropocentrikus világnézet vagy vízió, amelynek lényege az ember decentrálása mellett a humanista individualizmuson és a humanista univerzalizmuson való túllépés. Alan Montroso szerint a nonhumán fordulathoz tartozó kritikai poszthumanizmus a humanizmust és az antropocentrikus gondolkodást akarja meghaladni azáltal, hogy elsősorban nem az emberről beszél, hanem minden más dologról, ami a valóság komplex hálózatait és összeállásait kitermeli.[1] Olyan filozófiai irányzatokhoz hasonlóan, mint az objektum orientált ontológia (OOO) vagy a különböző új materializmusok, a kritikai poszthumanizmus is dekonstruálja az embert mint a létezés középpontját, és azt csak a különböző dolgok közül egyként képzeli el, azaz megváltoztatja annak centralizált ontológiai státuszát egy heterogénebb, vagy a lapos ontológia esetén egyenlőbb helyzetre.

Előadásunkban a poszthumanizmus és a komplexitás elmélet kapcsolatára mutatunk rá. A valódi poszthumanista filozófia decentralizációs teoretikus mozgása megnyitja az utat a valóság komplexitásának felfedezése felé.