Interjú Berecz Mihállyal a Hangoló magazinban

Rovatcím: A zongoránál

Misiként megszerettük, Mihályként rajongunk érte!

Amikor 4 évesen a súlyos-nagy ütőgardonon úgy játszott, hogy ki sem igen látszott mögüle, vagy amikor 6-7 évesen hegedült, „nehezebben bontogatva szárnyait” e hangszeren, még nem tudhatta, hogy 9 évesen találja meg hangszerét, a zongorát. Azt meg főleg nem, hogy ő lesz a magyar klasszikus zenei élet egyik legnagyobb reménysége hamarosan. Lassan szeretett bele a zongorába, de hamar meghatározó élménnyé vált számára Bartók Béla: Gyermekeknek című ciklusa révén, amelyet Kocsis Zoltán előadásában hallott, és nagy hatással volt rá a „zongora gyönyörű hangzása” is. Szerencsénk, hogy így történt, mert lehetett volna néptáncos, népzenész, mesemondó vagy épp vőfély ‒ a családi tradíciókat követve, ami nem lett volna ugyan nagy baj, de akkor nem ő, a 23 éves Berecz Mihály lenne a BDZ Mozart-koncertjének vendégművésze…

Szöveg: Viant Katalin

Ha már említettük a családot, érdemes azért kicsit többet írni róluk, hiszen ha nem is ritka, de azért nem is mindennapos dolog, hogy egy család négy férfi tagja mind művész. Az édesapa, András, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató, előadóművész, akinek számomra, somogyiként, a Mese a somogyországi patakgörbítőkről c. filmben nyújtott remek „mesemondása” és zeneválogatása az egyik legkedvesebb. A három fiú közül az egyik testvér, István, vőfélyként indult, előadóművésszé-furulyássá-folkloristává, Aranysarkantyús táncossá vált, mellesleg jogot tanult. A másik testvér, Márton, filmrendezőnek készül, pedig trombita szakon klasszikus zenét tanult, közben pedig apjával és testvérével népdalénekesként lépett fel, nemegyszer. Nem véletlen ez a nagy zenei irányultság. Édesapjuk nyilatkozta korábban, hogy a családban minden nap zenével kezdődött, s azt is, hogy ő a négy gyermeke közül csak egynek nem próbálta megmondani, hogy merre tartson. Ehhez képest „három még mai is keresi magát, de egy már most tudja, hogy mi lesz 30 év múlva…” Ez az egy pedig „a Misi”.

Berecz Misit láttam kisfiúként zongorázni. Láttam őt 12 évesen a Zuglói Filharmónia Tücsök Zenekarát vezényelni Tihanyban, ahol nagyon komolyan nyújtott kezet a felnőtt koncertmesternek. Láttam, hogy milyen gondosan segített ifjú zongorista társának még a kottatartó lehajtásában is, amikor szintén a zuglói zenekart vezényelte egy iskolai koncerten. Láttam 2019-ben, a Beethoven Budán koncertsorozat keretében, amikor Baráti Kristóffal Beethoven hegedű-zongora szonátáit adták elő...Tudom, hogy már nemcsak résztvevője, de tanára is volt zongora mesterkurzusnak azért (is), mert mint vallotta, ő maga már annyit kapott mestereitől, mentoraitól, hogy abból már szeretne átadni másnak is, még ha nincs is sok évnyi tapasztalata. Hallottam őt Chopin, Beethoven, Ravel, Mozart, Poulenc, Brahms művek előadójaként, főleg felvételről, és most láthatom-hallhatom őt „élőben” a Zeneakadémia színpadán, amikor Mozart A-dúr zongoraversenyét játssza Vashegyi György vezényletével, a BDZ-vel.

Azt mondtad, hogy a zongorázás, a napi akár 3-4 órás gyakorlás szellemi és fizikai megterhelést, komoly odaadást jelent egyszerre. Hogyan lehet e kettőre felkészülni? Sporttal, meditálással, netán egy kis repüléssel, Baráti Kristóffal?

Repülésrajongóként soha nem utasítanám vissza! Nekem a természet jelenti a legnagyobb feltöltődést - csak egy rövid séta is a parkban kikapcsol és megerősít. Európa egyik leforgalmasabb városában élek, hatalmas zaj vesz körül. Így az egyik legnagyobb ajándéknak tartom a gyönyörű parkokat. Nálam az is gyakorlásnak számít, ha leülök egy fa alá és kottával a kezemben végig éneklem magamban a művet.

Azt is mondtad úgy 5 éve, hogy sokat játszol, mindenféle zongoraművet: operát, szimfóniát, zongoraversenyt. Hogy „irgalmatlanul sok darabot” tanultál meg pillanatok alatt. Hogy rengeteg zenét hallgatsz. És mostanság?

A zongoramuzsika, bármilyen gazdag is, csak egy kis része a zeneirodalomnak. Vegyük például Mozartot. Huszonhárom eredi zongoraversenye mindenképp életművének egyik csúcspontja, viszont a kedvenc műfaja az opera volt. A zenei nyelvezetét ez határozza meg: az operai hangvétel megjelenik szinte minden kamaraművében, versenyművében, de akár még a szakrális c-moll misében is. Épp ezért tartom fontosnak, hogy ugyanolyan otthonosan mozogjunk szimfonikus zenében, operában, dalirodalomban mint a zongorarepertoárban. Ezért, ha tehetem elsősorban nem zongorakoncertekre megyek. Legutóbbi felfedezésem Berlioz Faust elkárhozása c. operája volt, amiből egy nagyszerű koncertszerű előadást láttam a Metropolitan Operában.

Kis szintetizátoron kezdted, hallás után a tanulást. Aztán „Isten segítségével” eljutottál egy csodálatos zongoratanárnőhöz, aki beléd oltotta a zene szeretetét. Most Londonban tanulsz még, de már tanítottál itthon egy nyári zongorakurzuson, laza fehér pólóban, kockás vászonnadrágban. Mesélnél a tanulás-tanítás folyamatáról?

Egyre jobban látom, hogy micsoda alázat, türelem és bölcsesség kell kezdők tanításához. Hatalmas felelősség! Rossz tanárok egy életre képesek utálatot kelteni a zene iránt. A tudást és a szakértelmet fontosnak tartom, viszont sose szabad elfelejtenünk, hogy a zene egyik tulajdonsága az örömszerzés. Talán nem a célja, de fontos tulajdonsága. Ezt tartom a legfontosabbnak minél korábban továbbadni: a zene szenvedélyes szeretetét. Lehet, hogy enélkül is megy – de szerintem nincs értelme.

Egy zongorakurzuson, ahol pl. te tanítottál, tanulni „kell”, még ha önkéntes alapon is. Ezt a szót, hogy zenélni, táncolni, énekelni „kell”, ti talán soha nem hallottátok otthon, mégis a zene tanulása volt az életetek, s most is az. Te kicsit távolabb estél a fádtól, mert az ún. magasművészetet képviseled, míg édesapád és István testvéred a népi hagyományt. Hogy látod ezt?

Nincs távol. Mindkettő magasművészet. Természetesen Bartóktól számítjuk a klasszikus és népzene igazi egyesülését, de ha belegondolunk Monteverdin és Bachon keresztül, Haydn, Schubert, Brahms – mind merítettek népzenéből. Aztán Berio-ról, Ravel-ről és Sztravinszkij-ről már nem is beszélve. Nekem így könnyű és egyenes utam volt Bartókhoz édesapám segítségével, aki születésemtől kezdve alakította ízlésemet.  

Rátérve a BDZ-s koncertre; kitől érkezett felkérés? Hollerung Gábortól? Vagy Vashegyi Györgytől, akivel már léptél fel, és tán épp ezt a művet adtátok elő?

Vashegyi György kért fel a koncertre, akivel közel tíz klasszikus versenyművön dolgoztunk már együtt, köztük sok Mozarton is – ezt a zongoraversenyt még nem játszottuk. Gyurival zenélni mindig ünnep. Öt éve tart a barátságunk és közös munkánk, amire nagyon büszke vagyok. Gyermekkorom egyik legnagyobb koncertélménye hozzá és együttesihez fűződik: a Dido és Aeneas a MÜPA-ban. Azóta vagyok lelkes törzsközönségük.

Miért ezt a művet adod elő a „zongorára írt művek irgalmatlanul gazdag irodalmából”? Erre kértek fel, vagy te választottad? Szereted Mozartot és ezt a 30 éves korában írt, 3 tételes, „lírai, napsugaras, derűs, fájdalmas, ellenállhatlanul lendületes, pazar témákat váltogató” művét?

Nincs, aki ne szeretné! Mindig a ritkábban előadott Mozartok voltak a műsoromon, gondoltam most választok egy igazi közönségkedvencet. A 482-es és 488-as zongoraversenyekben Mozart a megszokott oboák helyett klarinétokat használ, amik kitüntetett figyelmet kapnak. Ő volt az egyik első, aki felfedezte a hangszerben való lehetőségeket és versenyművet is írt klarinétra. A hangnem is jelentős: Mozart operáiban az A-dúr általában a szerelem hangneme (gondoljunk csak a Cosi fan tutte vagy a Szöktetés a szerájból híres tenoráriáira). Két legfontosabb klarinétra írt műve, a Klarinétötös és egyik utolsó műve, a 622-es klarinétverseny is ebben a hangnemben íródott. A zongoraverseny második tétele pedig igazán rendhagyó, hiszen Mozart valószínűleg ezt az egyetlen tételt írta fisz-mollban.

„Nagy hangközugrásokkal teli” a zongoraszóló, magyarul briliáns technikát igényel. Szereted a virtuozitást? Vásáry Tamás a rengeteg hangról a lapunknak adott interjújában azt mondta, hogy azért (is) szeret vezényelni, mert ott elég egy pálcát megemelni, és egy egész zenekar szólal meg…

A virtuozitás fontos eleme a Mozart zongoraversenyeknek is, mint minden versenyműnek. Ha az egész magamutogatásba és öncélúságba fordul, nagy a baj.

Mi történik az alatt a kb. 2 perc alatt, míg leütöd az első billentyűket ebben a Mozart-műben? Átmész „álmodozó hallgatóba”, vagy maradsz koncentráló művész?

Ha átmennék „álmodozó hallgatóba”, nem lenne aki eljátssza a darabot. Csak Lisztet tudom idézni: „hideg fejjel, forró szívvel”. Egyébként Mozart mindig játszott a zenekari tuttikban is, hiszen a zongora is fontos része volt a basszusszólamnak. Ha el akarjuk kerülni, hogy a kétperces zenekari bevezető alatt biodíszletnek érezzük magunkat, érdemes csatlakozni a zenekarhoz és játszani a tutti szólamot (ahogy a Beethoven zongoraversenyeknél is még bőven szokás volt).

Mozart írt-e kadenciát ehhez, a műhöz? Ha nem, akkor kiét játszod? Van sajátod netán? Tudjuk, hogy zeneelméletet és zeneszerzést tanulsz, és hogy zenét is szerzel.

Mozart minden zongoraversenyéhez írt kadenciákat, sajnos nem mindegyik maradt fent. Ennél a műnél szerencsére megmaradt az eredeti kadencia, így azt fogom játszani, viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy egészen a háborúig, de még utána is természetes volt, hogy mindenki a saját kadenciáját játssza (például Dohnányi). Ezek persze mind teljesen más stílusban íródtak, de ilyenkor mindig Beethoven B-dúr zongoraversenyének a kadenciáját hozom fel példának, amit Beethoven vagy húsz évvel később írt. Így a kadencia zenei nyelvezete teljesen más mint a zongoraversenyé – sőt, egészen különböző hangszerekre is íródtak. Mindenkinek joga van tehát saját kadenciát játszani, de azért nehéz Mozartéval versenyezni.

Mozart is a zenekarban ülve játszott, nem a karmester mellett, kiemelt helyen álló hangszeren, ahogy ma szokás. Most hol lesz a zongora: „kamarazenés” formában beülsz a zenekarba? Hisz a zenekar most nem épp nagyzenekar: a vonóskar, egy fuvola, két klarinét, két fagott és két kürt szólal meg mindösszesen, és a zongora a fafúvósokkal mintegy párbeszédet folytat.

A fúvósok szerepe talán a 482, 488 és 491-es zongoraversenyekben a legnagyobb, teljesen egyenrangú társként vannak jelent a zongora mellett. Így a kamarazenélést igazán megkönnyíti, ha a zongora a zenekar közepén helyezkedik el, közvetlenül a fúvósok előtt és a basszus mellett. Akusztikai szempontból ez összetettebb probléma, hiszen ilyenkor a zongora fedelét le kell venni, így a hang könnyen „szétszóródik”. Természetesen ez helyszínfüggő is. A próbafolyamat közben fogjuk eldönteni ezt is, figyelembe véve, hogy mindenki jól hallja egymást és kifelé is megfelelő arány szóljon.

Édesapád 5 éve azt mondta rólad, hogy olyan vagy még, „mint a szilva, aminek nemcsak a kékje, hanem a peremén az a finom, deres fehér látszik. Ő még hamvas. Még nem tudja a sikereket besöpörni, szinte öntudatlanul csinálja, amit csinál”. Hogy látod ma önmagad? Hogy és hol látod öt - tizenöt év múlva? Külföldön is, itthon is, ahogy szeretted volna?

Nem látok el olyan messze és nem is akarok. Körül vagyok véve barátokkal és családtagokkal, akikben megbízok. Ők alakítják az életem. Az Egyesült Királyságban és Amerikában is élnek kollégáim, barátaim, mestereim, akikhez mindig visszatérek. Magyarországtól sosem fogok elszakadni, hiszen szüleim, testvéreim élnek ott.