"Kántor kerámiák" nyomában

Aki kutatással foglalkozik, mindig talál valami újat, ha többször ellátogat a kutatási helyszínére, velem is így történt, mindig valami érdekeset fedezek fel, amit előzőleg nem vettem észre, vagy elmentem mellette.

A Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója Dr. Nagy Molnár Miklós és ifj. Sz. Nagy István a Kántor Sándor Fazekasház fazekasa fogadott minket, a Mesteremmel Kovács Lászlóval. Az udvaron még megtaláltuk azt a mázőrlő követ, amit 1981-ben készített Mesterem azzal a céllal, hogy ő lesz a Fazekasház fazekasa, és használni fogja ezt a célszerszámot, ami nagy kincs a mai napig. Nem valósult meg a bemutatóműhely, de ma már Ifj. Sz. Nagy István dolgozik a Fazekasházban Karcagon, az édesapja Kántor Sándor tanítványa volt, ő pedig, édesapjától tanulta a mesterséget.

A házban a cserepek megint megszólítottak, fura, de beszéltek hozzám. Elmesélték történetüket láttam a karcolások, írókák, ecsetnyomások lendületét, „sungját”, a virág és madár motívumok jelentését, miértjét, a rendelésre, névre szóló edények különlegességét.

Lükő Gábor szerint: A száján kifutó növényi ornamentika, a más néven beszélő madár. A kakas és a tyúk a párosodás jelképe, a tiszafüredi kerámia kedvenc motívuma. A kakas hangjának kísértet űző hatalma is van, a hét éves fekete kakas tojásából kiköltött lidércnek, pedig kívánságteljesítő ereje van. A paraszti tárgyakon a XVII. századtól kerültek a madár motívumok a kézműves készítményekre, majd a XVIII. század második felében a paraszti alkotók is kezdték használni.

A díszítő-ösztön természetes lelki ős szükség. A díszítmény vagy ábrázol valamit, vagy csak díszít. A magyarnak különleges a díszítőigénye van, változatos elemekből építkezik, „keleties álomszerűség” /Fáy Aladár (1994): A magyarság díszítő ösztöne. Budapest: Püski Kiadó, p.127./ jellemzi, a részletek elaprózásával és színvonalas elkészítésével.

Ezek a Kántor Sándor kerámiák mindig lenyűgöznek szépségükkel és az egyszerű, míves finomságukkal, hihetetlen hogy fatüzelésű kemencében milyen gyönyörűségeket készítettek 1920-tól a kilencvenes évekig. Az agyag egy érzékeny anyag, emlékezik, ha rosszul bánik vele valaki, és elreped, de ha jól kezelik, csodálatos dolgok születhetnek. Ilyen a fazekas mesterség nehéz, küzdelmes és mégis magával ragadó gyönyörűség.