Kasseli albumlap, 1977

részlet a szövegből:

"Maga az albumlap nem mellesleg a kasseli Lometsch Galériában rendezett Neue Kunst aus Ungarn című kiállítás mappájába készült, katalógusként, benne minden kiállítótól
egy-egy grafikai mű, Beke László német nyelvű kísérőszövegével, s az alkotókról rövid biográfiával kiegészítve. Az alkotónként négy-öt munkát felsorakoztató kiállítás tíz magyar résztvevőjét magyar részről szintén Beke László koordinálta, a tárlaton Pinczehelyi mellett Gáyor Tibor, Halász Károly, Kéri Ádám, Maurer Dóra, Megyik János, Méhes László, Mengyán András, Nádasdy János és Prutkay Péter vett részt. Csak érdekességképpen: Pinczehelyinek a Sarló és kalapács (1973) című munkáját is bemutatták a kiállításon, ám Kasselben akkor egy másik ugyanilyen című művet is láthatott a közönség. A Lometsch Galéria eseményével egy időben zajlott ekkor a hatodik documenta rendezvénysorozata, amelyen Andy Warhol mások mellett kiállította a Hammer and Sickle (1976) című grafikáját – amely azonban teljesen más  jelentéstartománnyal bírt. Ugyanis Pinczehelyinek ez az ikonikus műve – ahogyan erre Peter Weibel egy 2013-as beszélgetés során felhívta a figyelmem – olyan logónak tekinthető, melyet a kelet-európai kommunista propaganda teremtett meg. Ahogyan a művészek Kelet-Európában hasonló problémákkal foglalkoznak – miként Pinczehelyi is –, felbontják, rekontextualizálják ezeket a szignálokat, kiemelik vagy éppenséggel sterilizálják a politikai tartalmukat. De legalább ilyen fontos, hogy egyes jelek, szignálok milyen pályát képesek befutni. A festő a tárgyat, a sarlót és a kalapácsot a vásznon szembesíti azok lehetséges használati módjaival; vagyis a képen nem az egyes tárgyak használatát látjuk, hanem annak különféle olvasatait kínálja fel számunkra.
Pinczehelyinek ez az emblematikus munkája látható az ugyanebben az évben megújuló KUNSTmagazin első számának borítóján is. A kasseli kiállítással megegyező című Neue Kunst aus Ungarn tanulmányt Dieter Honisch, az esseni Folkwang Múzeum művészettörténésze jegyzi, aki az előző év augusztusában látogatott Pécsre – a tanulmány és a kasseli kiállítás tervével. A magyar viszonyokat hosszasan taglaló írásában Honisch nyolc oldalon keresztül foglalkozik Péccsel, a Janus Pannonius Múzeum Vasarely-gyűjteményével, Martyn Ferenc és Lantos Ferenc szerepével, s a Pécsi Műhely tevékenységével „Manipulált fotók” alcímmel. Honisch itt azt hangsúlyozza, hogy a csoport tagjai nemhogy sokkal többet kísérleteznek, mint budapesti társaik, de mindezek a kísérletek egységesebbek és – szemben a képzőművészeti műfajokban elkötelezett társaikkal – a hagyományos médiumoknál szabadabbak. Témájuk a táj és a geometria kapcsolata a land art értelmében; akciókat hajtanak végre, melyeket fotókkal dokumentálnak. Ám a fotó nem pusztán dokumentuma egy-egy művészi akciónak, hanem „a fotó az a hely, ahol a művészet létrejön” – fogalmazza meg a képzőművészeti fotóhasználat alaptézisét Honisch.

Pinczehelyi műveinek ez a publicitása nem egyedi: szintén ebben az évben ugyanúgy az ő egy másik fotómunkája került a Kelet-európai konceptuális fotográfia című eindhoveni
kiállítás katalógusborítójára is: a triptichonszerű, három fázisfotóból összeálló Sarló (1973) című sorozat. A Gerrit Jan de Rook szervezte kiállításon öt országból huszonhat képzőművész művei szerepeltek, s egy igen impozáns, bő százhúsz oldalas katalógus készült az eseményhez."