Képpé válni 2 - részvétel a Magyar Fotótörténeti Társaság és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tudományos konferenciája

Helyszín: Capa Központ, 1065 Budapest, Nagymező u. 8. – Időpont: 2026. január 30. péntek 10-20h

A Magyar Fotótörténeti Társaság és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai konferenciát rendezett a közszféra személyiségei, a „celebek” fotózásáról, fotóiról, amelynek első részére 2025 novemberében, második részére pedig idén januárban került sor. A konferencia programjában olyan előadások szerepeltek, amelyek magyar portréfotográfiák történetét és társadalmi használatát tekintette át, amelyek a közbeszéd és a történelem reflektorfényében élő személyekről készültek, és nem privát használatra szánták őket.

A konferencia második, januári ülésére eredetileg előadással terveztem volna résztvenni, de végül, más kötelezettségek miatt, csak hallgatóságként vettem részt. A MAFOT egy olyan tudományos társaság, amelynek tagjai nagyon különböző intézményi háttérből, kutatási habitusokból érkeznek, és a tagságban többféle generáció képviseltetve van. A társaság konferenciái egy közös ernyő alá vonják azt, ahogyan fotóról beszél az irodalomtudós, a néprajzkutató, a könyvtáros, a muzeológus, a független kurátor és a filmtörténész. A portréfotózás átgondolására buzdító felhívás (és a program: https://mafot.hu/konferenciak/keppe-valni-i/) a megközelítések többszólamúsága mellett egy fotós műfajt helyezett társadalomtudományi perspektívába - a két konferencia előadáslistája önmagában is jelzi azt, hogy a felvetett keret az esztétikán, a fotóműfajok értelmezésén túl megnyitotta a terepet a portrék társadalmi szerepének, nyilvánosságának, kommunikatív emlékezetben betöltött szerepének a tárgyalására. Az előadások láthatóvá tették azt a módot, ahogyan a politikai, irodalmi, közművelődési élet szereplői a kamera előtt médiaszemélyiséggé válnak, vagy ahogyan a személyiségek fotói részévé válnak a róluk szóló társadalmi diskurzusoknak. Mondhatni a fényképezés feltalása óta a személyiségek státusa, jelenléte a köztérben megsokszorozódott, a kamera elé álló személy gesztusai, arckifejezése, tekintete egyre performatívabbá, identifikációs gesztussá vált.

Ebben a keretezésben számomra a Képpé válni konferencia második ülésének előadásai közül érdeklődésem, kutatásom szempontjából kiemelkedtek a következő előadások:

Benda Mihály (irodalomtörténész, ELTE BTK Humán Kutatóközpont): Fotó és életrajz Illyés Gyula élete képekben című könyvben

Zsoldos Emese (művészettörténész, irodalomtörténész, BTM Kiscelli Múzeum): Halas István és Szilágyi Lenke Petri képe(i)

Bogdán Melinda (vizuális antropológus, muzeológus, múzeumvezető, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum): (Szent)képpé válni

A három előadás a fotós önéletrajzírást (önéletrajzi paktumot), írás és fénykép médiumát, az íróportrét szerzői megközelítésbe helyezte, valamint a szentkép és a fotográfia intermedialitását emelte ki, miközben olyan fogalmi keretet működtetett és épített fel, amelyek meglátásom szerint referenciaként szolgálhatnak olyan fotótörténeti kutatásokban, mint amire magam is vállalkoztam ebben a kutatási projektben.

Az erdélyi fotográfia történetében mindenképp értelmezni kell a közéleti személyiségek pantheonszerű portrégyűjteményeit, mint amilyen pl. Erdélyi Lajos vagy Szabó Tamás életművében is felfedezhető, és sokszor önálló kötetként is napvilágot láttak. Ugyanakkor értelmezni kell a fotós és a portré alanya közti interakciót, amiről olykor a fotót kísérő riportok is beszámolnak a szocialista korszak sajtójában. Valamint értelmezésre méltóak azok az előképek, amelyek különböző helyzetekben működésbe lendülnek, amikor egy közéleti személyiség meggyőző, reprezentatív portréja készül el.

A saját, tervezett előadásom a második világháború közötti kolozsvári színészfotózást vizsgálta volna a korabeli színházi sajtó rovatai és árucikként forgalmazott színészképeslapok gyűjteményei alapján. A Janovics Jenő neve által fémjelzett korszakban a társulat színészei egyszerre dolgoztak a kőszínházban, és játszottak a mozgóképes kamerák előtt, ezáltal a városi nyilvánosság számára közszemélyiségekké váltak, nemcsak színházi szerepeiket, hanem privát, közéleti perszónájukat is óriási érdeklődés övezte, ami saját képtermeléssel járt együtt. Mindezek a korszak gazdag színészképeslap-termésében, és a sajtóban való, fotóval illusztrált közlésekben is tetten érhetők. A konferencia előadás elmaradt ugyan, de a témát publikáció formájában a közeljövőben közölni tervezem.