Ki szemlélődése tárgyában elmerülve megpihen

Nem ritka, hogy egy zenetudományi cikk 70 oldalnál is hosszabb és több kisebb fejezetre tagolódik, majdhogynem kis könyvnek tekinthető. Ennyit a mentegetőzésről. A jelen tanulmányt 2019-ben kezdtem el írni ÚNKP ösztöndíjban, azután számos nem várt tényező által akadályoztatva lassan haladt a munka, míg végül a közelmúltban sikerült befejeznem; ekkor már pusztán saját döntésemből és érdeklődésemből dolgoztam. Nagyon érdekelt, mi történt Du Fay életének utolsó 10 évében, milyen döntéseket hozott meg, miért pont azokat és mindezekkel összefüggésben hogyan volt lehetséges egy olyan elképesztő kompozíció létrehozása, mint a Missa Ave regina caelorum. Lassan szűkült a vizsgált időintervallum, egyre érdekesebbé vált a szerző életének utolsó 4 éve, majd az utolsó pár hónapja, végül az utolsó pár perce. Ez nem a „mit gondolt a költő” típusú vizsgálódás volt, sokkal inkább a szerző és a mű viszonyának kérdése. Mert ugyanis egyre kevésbé tudom elképzelni magas minőségű művészi életmű létrehozását magas minőségű életgyakorlat nélkül (ahhoz persze, hogy ezzel a kijelentéssel egyetérteni, vagy vitatkozni lehessen előbb definiálni kellene a „magas művészi minőség” fogalmát; nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy még az ilyen fajsúlyú fogalmak általánosan elfogadott és vallott meghatározásait is hiányolni vagyunk kénytelenek). Annak az életgyakorlatnak, amit a rendelkezésemre álló adatok alapján Du Fay esetében feltételezek nem eredménye, hanem része a kompozíció, tűnjön számunkra bármennyire is a szerzőtől elkülönülő, önálló létezéssel bíró produktumnak.

A tanulmány itt érhető el:

http://sandor-laszlo.hu/sandor-laszlo-ki-szemlelodese-targyaban-elmerulve-megpihen/