„Kovács Túri Emese nemezvilága”

„Kovács Túri Emese nemezvilága” címmel nyílt egyéni kiállítás január 22.-én, a Magyar Kultúra Napján Csíkszeredában. A kiállításnak az Erdélyi Hagyományok Háza csíkszeredai kirendeltsége adott helyet és először Kiss Réka EHH munkatárs köszöntötte a látogatókat, majd Túrós Eszter művészettörténész méltatta a kiállítást. A megnyitót Emese lánya, Kovács Kincső citeramuzsikája és éneke tette még ünnepélyesebbé, hangulatosabbá. A nagy közönség csodálattal fogadta a szívhez szóló nemezmunkákat és az ünnepélyes megnyitót.

Először mutatkozott meg Emese a csíkszeredai közönség előtt az MMA-s ösztöndíja alatt készült munkáival és néhány korábbi alkotása is bemutatásra került.  A kiállítás kérésre húsvétig fennmaradt, így mindig színes hangulatot biztosítva a terekben megszervezett programoknak, legyen az ének tanulás, szakmai beszélgetések, baba-mama foglalkozás vagy épp tojásíró kaláka.

Túrós Eszter megnyitó beszéde:

Kovács Túri Emesét, Mesit, azt hiszem itt nem kell különösebben bemutatni, hiszen Csíkszeredában is itthon van, alkotásait ismerik, sokan ki is próbálhattak különböző nemezelési technikákat neki köszönhetően.

Bár nem vagyok jártas a népművészetek, népművészek világában, bizonyos értelemben kívülállóként ért a megtiszteltetés, hogy ezt a nemezvilágot, ezt a csodálatos mesevilágot méltassam. KovácsTúri Emese állandóan gyarapodó mesterségbeli tudásához soha nem fért kétség, maximális határozottsággal merül el a népi kultúrában. Beleszületett egy élő hagyományba, amely lehetővé tette számára, hogy kezdetektől fogva otthonosan mozogjon ebben a képi anyanyelvet jelentő környezetben. Sokáig úgy ismerkedett a különböző tájegységek népi tudásával, különböző népi mesterségekkel, technikákkal, hogy ösztönösen szívta magába, formálta eggyé, nemezzé az egy tőről fakadó, mégis gazdagon árnyalt formákat és motívumokat, később mind tudatosabban komponálta meg nemezeit. Emese nemezvilágában tartalom és technika kéz a kézben jár. A nemeztechnika, a leghagyományosabbtól a legmodernebbig mindig a funkciónak rendelődik alá, tovább éltetve a magyar népi kultúra archaikus motívumait, ősi tudását.

Emese több mint három évtizede nemezel, nagy mesterektől tanulta a technika fortélyait a természetes növényi színezékekkel történő gyapjúfestéstől, a munkáit leginkább meghatározó, már a honfoglaló magyarok által is használt hagyományos vizes hengerléses nemezelési technikán keresztül, a különböző, errefelé kevésbé elterjedt ázsiai eredetű technikákon át mint például a mongol tűzéses technika vagy a nemezelés királynőjeként emlegetett s talán a legbonyolultabb, kirgiz-kazah származású sirdak, szabott-varrot technika, el egészen a modernnek számító "Nuno nemezelésig", amikor különböző textilekkel pl. selyemmel, gézzel dolgoznak össze nagyon finom, vékony, ausztrál merinó gyapjút.

Mestereinek Nagy Mari - Vidák István párosát tartja, akiknek a nevéhez fűződik Európában a nemezelés 40 évvel ezelőtti újrafelfedezése, valamint Vetró Mihályt, aki a Nádudvari Népi Kézműves Gimnázium és Szakiskola művészeti vezetője.

Emese munkásságával több rangos elismerésben, díjban is részesült, rendszeresen szerepel fontos kiállításokon, mint például az Országos Népművészeti Kiállítás.

Amit itt látunk, nem öncélú művészet, hanem csak tiszta forrásból táplálkozó, népi ihletettségű élő művészet, a szép esztétikáját hirdető, a funkcionalitást és a mai igényeket is mindig szem előtt tartó nemezvilág. Egy ösztönös szépérzékről tanúskodó, sok-sok tanulással, kísérletezzel elsajátított, egy mind tudatosabban, következetesseben formálódó kifejezésmódra nyílik itt rálátásunk, ahol a különböző formák és mintázatok soha nem esetlegesen rendeződnek egymás mellé, hanem egy mélyen gyökerező, szigorú belső rend/ritmus alakítja azokat. Az így formálódó belső erőviszonyok egy olyan varázslatos teret képeznek, melyek túlmutatnak a puszta dekorativitáson, de még az adott funkciókon is, archaikus távlatokat nyitó, lelki, szellemi táplálékot is jelenthetnek, otthonossá, természetessé, barátságossá, széppé, hellyé formálva életünk tereit.

A kiállítás a Magyar Művészeti Akadémián elnyert három éves alkotói ösztöndíj-program része. Különböző alkotói fázisok eredményeit láthatjuk, melyek során Emese tudományos igénnyel kutatja a különböző mesterségek motívumkincsét, hogy azokból inspirálódva hozzon létre autentikus nemezmunkákat.

“Munkáimban keresem a párhuzamokat, kísérletezem. Keresem azokat a hasonlóságokat más népi mesterségek motívumrendszerében, melyek a nemezhez rokoníthatók, a nemez világába átírhatók. A minták számomra üzenetek, melyek hatással vannak gondolkodásunkra, életmódunkra. A mintákban írt anyanyelvünk egyre mélyebb megismerése által próbálom megteremteni saját magyar nemezvilágom. “

Itt látható alkotásait székelykapuk, kályhacsempék, mosósulykok, székely varrottasok, ácsolt ládák, azaz szuszékok, kazettás mennyezetek, többek között énlaki mennyezetkazetták ihlették. Ezek motívumai takarókon, menyasszonyi ruhákon, függönyön, ülőpárnán, a kirgizek, türkmének háziáldását jelentő ún. dogatcseren, rontáshárítón vagy akár gyerekjátékokon jelennek meg, olyan tárgyakon, melyek mai élettereinkben is helyet kaphatnak, egyszerre vonzó, mesebeli, titokzatos, mégis otthonos, biztonságos környezetet teremtve.

Emese a magyar népi motívumokat egységként kezeli, számára természetes az átjárás a különböző technikák, anyagok, népi mesterségek között, ahogy az is természetes, hogy az alkotás nem önmagában, önmagáért való, hanem életforma is, egyszerre tanulás, munka, kutatás, alázat, öröm és kísérletezés, tanítás, és megmutatkozási lehetőség, egy természetes, zsigeri, élő kapcsolódási mód közös kincsünkhöz, amit hagyományaink jelentenek.

Túrós Eszter