Luggosy Mária retrospektív kiállítása

„Leggyakrabban választott matériám az üveg: maga a megdermedt fény. Szakrális anyag, melyben a szivárvány is megjelenik olykor, és teljesen fel tud oldódni a Mindenségben: egyszerre van és nincs. Képes bejárni a képzelet útján mélytengerek hasadékait, föld alatti barlangok szűkös járatait, hogy aztán felbukkanjon a mélyből és létezni kezdjen” – vallotta Lugossy Mária Munkácsy-díjas művész. A világszerte ismert üveg- és szobrászművész munkái, valamint anyaghasználata több esetben megelőzte korát, olyan anyagokkal és technikákkal kísérletezett, amelyekkel előtte még senki. A Dubniczay-palota Várgalériájában található, kivételes alkotói utat bemutató tárlat a Művészetek Háza Veszprém és a Bohus–Lugossy Alapítvány közös szervezésében valósult meg. 

A művész pályája az 1970-es évek derekán indult. A Magyar Iparművészeti Főiskola ötvös szakának elvégzése után órákat, közösségi épületek belső tereibe óraplasztikákat és ékszereket tervezett és kivitelezett. A „hordozható szobrok” világából lényegében férje, az akkor tanársegéd Bohus Zoltán üvegtervező, szobrászművész hatására lépett tovább: krómacél domborműveket és óraszobrokat kezdett tervezni és megvalósítani. Egyik legismertebb órája a Budapesti „Nyugati téri digitális forgóóra”, amelyet eredetileg a Déli pályaudvar elé tervezett, valamint a balatonfüredi vasútállomás krómacél órája. Ezután az ötvösművészettől eltávolodva az acél, a réz, az üveg és a plexi vált fontos matériájává, amelyekkel már olyan autonóm szobrászati kompozíciókat formált meg, amelyek csillogó felületeikkel, precíz kivitelükkel, egyszerűségre törő, geometrikus alapelemekre, térgeometrikus testekre redukált formavilágukkal teremtették meg egyedi aurájukat.

Pár év alatt korszakalkotó anyaghasználati és megmunkálási újításokkal robbant be a nemzetközi stúdióüveg-mozgalom élmezőnyébe, melynek köszönhetően innentől kezdve már őt is oktatóként hívták meg nemzetközi üvegművészeti workshopokra, szimpóziumokra. Csoportos és egyéni kiállításokon vett részt világszerte, többek között Olaszország, Japán, USA, Németország, Franciaország, Skandinávia számos városában. Három egymást követő évben nagydíjas lett a tokiói Suntory Prize-on, nagydíjas Biotban az I. Nemzetközi Üvegbiennálén, az International Centro d'art Contemporain-en, illetve a XXIII. FIDEM-en, a London British Museumban.

Férjével közös alkotást sosem készítettek, alkotói szellemiségükben, az üveg szobrászatában azonban mindketten a fény, a tér, az idő és a teremtés, valójában a létezés anyagban megfoghatatlannak tűnő egységét keresték. A kiállításon szereplő Üstökös (2009), a Szentlélek (2010) és a Háromszög feszület (2011) a legutolsó három alkotása, melyeket már csak férje, Bohus Zoltán üvegszobrászművész (1941–2017) segítségével tudott megvalósítani.

Alkotásainak legfontosabb anyagává az üveg emelkedett, amit bronzzal, különböző fémekkel összekapcsolva alakított plasztikává. Kisplasztikák mellett a pályakezdő periódustól kezdve előszeretettel fordult a kisszobrok és az adott kiállítási teret berendező installációk felé, majd pályázatnyertes munkáinak megvalósítása révén több köztéri, monumentális, emlékmű funkciót szolgáló alkotása is megvalósulhatott.