színházművészet

Hír

2020-06-09 12:43:00

Kazincbarcika

Magyar kultúra napja - Feledi János kapta idén a Barcikart-díjat

A kulturális területen tevékenykedő szakemberek, önkéntesek, a városban élő és alkotó művészek, a kultúrát támogató magánszemélyek és cégek együtt ünnepelték a magyar kultúra napját január 21-én az Egressy Béni Művelődési Központban.

Kapcsolódó személyek:

Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát, e jeles nap alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Rendhagyó tárlatnyitó előzte meg a díjátadó ünnepséget: a látogatók a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület „Rákóczi életútja Borsitól Kassáig képeslapokon és bélyegeken” című kiállítását tekinthették meg a Rákóczi-emlékév alkalmából. A megszokottól eltérő formában bemutatandó életút anyagát Lezsák Miklós állította össze gyűjteményéből. A megnyitón Nagy László egyetemi docens nyújtott betekintés a vezérlő fejedelem életébe, és kora meghatározó eseményeibe.

Idén Takács Zsolt és Kismarton Zsolt, a Barcikai Históriás szerkesztői vették át a Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetést Szitka Péter polgármestertől és Klimon István alpolgármestertől.

A Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2007-ben alapított Barcikart-díjat – amelyből évente egy adományozható a magyar kultúra napján – 2020-ban Feledi János táncművész, koreográfus kapta.

A nap zárásaként a népszerű, Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, Für Anikó: Üveggolyó című önálló műsora szórakoztatta a résztvevőket.

Feledi János Kazincbarcikán született, és itt a városban kezdett el táncolni a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában. Ba­lett­mesterének biztatására 12 évesen felvételizett az akkori Állami Balett Intézetbe, ahová fel is vették, így került el az észak-magyarországi kisvárosból Budapestre. Már a ba­lett­képzés idején világossá vált számára, hogy az ő útja nem a klasszikus, hanem a kortárs tánc. Az intézet elvégzését követően rövid ideig a Győri Balett tagja, majd a Budapest Balett táncművésze lett. Minden lehetőséget megragadott, hogy táncosként tapasztalatokat szerezzen, de hamar továbblépett a koreográfusi szerepkör irányába, mi több, a táncpedagógiával is kacérkodott. Szülővárosában negyven óvodást tanított a tánc alapjaira másfél éven át.  Koreográfusi pályájának kezdete ehhez az időszakhoz köthető, majd 5 év után a PR-Evolution Dance Companyhoz csatlakozott, ahol szakmailag rengetett fejlődött. Az itt eltöltött közös munka után vidékre szerződött és az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozat és a Badora Dance Company művésze lett. Az egri teátrumhoz köthető első egész estés rendezése, amit 2010-ben mutattak be Idők folyamán címmel és amit havi rendszerességgel játszott a színház. A színházból távozóban létrehozta saját vállalkozását, a Feledi Projectet, ami project alapon működik és számos stúdió és nagyszínpadi produkciót hozott, hoztak létre meghívott neves és kvalitásos művészekkel. Koreográfiájára jellemző az érett, egyéni stílus és kifejezésmód, alkotói formavilág, egyedi módon ötvöződnek a klasszikus balett mozdulatok a modern, kortárs tánc elemeivel. A minőségi munka és a számos produkció kivívta a hazai táncszakma szeretetét és elismerését, ennek bizonyítéka, hogy 2014-ben a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Magyar Koreográfusok Társasága is tagjai közé fogadta a Feledi Projectet, Feledi Fülöp Viktor-ösztöndíjat kapott. Számos lehetőséget kihasználva koreográfiái és darabjai eljutottak a világ több pontjára és nagyobb fesztiválokra is. Az első, jelentős külhoni megmérettetésre 2015-ben került sor New Yorkban, a Dumbo Dance Festivalon. A fellépés sikeres volt, 2016-ban is visszavárták a szervezők, mi több New York-i bemutatkozása alapján meghívták Santa Barbarába, egyedüliként Európából. De nézőként is szívesen megfordul a teátrumokban, úgy tűnik, mindenevő. Feledi János 2018 szeptemberétől egyszerre vezette saját társulatát, a Feledi Projectet és a Közép-Európai Táncszínházat. Az egyikben alkotóként, a másikban művészeti vezetőként volt jelen. A táncművész-koreográfus a jövőben inkább alkotói feladataira és a Feledi Project munkáira kíván jobban koncentrálni.