Megkezdődtek Baska József életéről szóló könyv és dokumentumfilm előkészítő munkálatai
Az 1947-es felvidéki eseményekről és a családunkat érintő következményekről szóló könyv és dokumentumfilm személyes küldetésem, a benes-dekrétumok miatt menekülésre kényszerülő családom története.
Gyerekkorom, minden családi ebédjénél szóba került az a megpróbáltatás, amit Édesapám, Baska József gyerekkorában felvidéken megélt. A történetek, a tragédiák az én gyerekkorom részévé is váltak és Apám élményei, indulatai összeolvadtak a sajátommal. 83 évesen hunyt el, 70 éven át cipelte a menekülésük emlékét hol kiírva, hol kifestve magából a jóvátehetetlen igazságtalanságot, hogy otthonukat hátrahagyva 1947-ben a benes-dekrétum miatt haza, Magyarországra kellett menekülniük, mert a család magyarnak vallotta magát és ezért szudéta földre akarták telepíteni őket. 12 éves volt és neki kellett döntenie, hogy a család marad vagy menekül haza. És ő dönt.
„- Elég baj ez, hogy mi magyarok, saját szülőföldünkön váltunk hontalanná, törvényen kívüliekké, így akarnak megbüntetni - beolvasztani, - hát nem látja a világ, hogy azt tesznek velünk, amit akarnak, meg vagyunk alázva, kiszolgáltatva nekik, - de minket nem visznek el...”
Édesapám gyermekkori menekülésének történetét 12 részben az Újmagyarország leközölte 1993-ban. Drámai nézőpontból egy 12 éves fiú szemszögéből mesélném végig a rozsnyói helyszíneken a történetet, ahol én is felülök arra a bizonyos szénásszekérre, amin átszökött a család.
...
- Fiam, reggel már nem találsz itt. Ne félj ezektől, erősebbek vagyunk náluk, mert igazságtalan és embertelen, amit velünk tesznek, és ők ezt tudják. Én eltűnök újra, és csak akkor jövök elő, ha a bizottság elhagyja a várost. Reggel etesd meg a jószágot, a gyerekeket, és te is menj el. Téged elvihetnek. Mielőtt elmegyek, beszélek Tamás bácsival, majd ők vigyáznak a gyerekekre, és segíte-
nek neked is. De most már aludjunk - és megcsókolt.
- Apa sikerül ez nekünk? Súgtam még oda.
- Rajtunk múlik. - Különösen rajtad.”
...
„- Magyarország, itt vagyunk! - Egy szekér gyerek üdvözöl!
- Legyetek már csendben!
- Csak lármázzanak, itt már lehet - mosolygott hátra Apa.
- Minek örültök úgy? – Alj meg Gyuri, talán mégis jobb lenne, ha visszafordulnánk, még lehetne - fakadt ki Mama. - Értetlenül hallgattunk el, mert ki gondolta volna, hogy a Haza mostoha gyerekként fogadja édes fiait, hogy a büdös magyarból büdös tótok leszünk- idegenek, jöttmentek - sokáig gyökértelenek, és szegények, mint a templom egere, megismerjük a nyomort, a nincstelenséget, a könyörtelen éhezést, egy földes kis szobában élünk hét évig -, álmainkban minden éjszaka visszatérünk az elhagyott szülőföldre, a honvágytól valójában sohasem szabadulunk, és ha tényleg visşzafordulunk sem szenvedhettünk volna többet. De hát, hogy sejthettük ezt, mikor végre szabadnak éreztük magunkat, könnyűnek, mint a madár.”