Mojzer Tamás kiállítása a Zarándok Galériában

Üdvözlök mindenkit,
Köszönöm a megtisztelő felkérést…

Bevallom őszintén, Mojzer Tamás munkái kapcsán nem az erotika az, ami számomra izgalmasnak tűnik.
Pedig látunk itt megannyi klisét, ábrázolási módját a meztelen női test, a pornográfia eufemizálásának: a nemiszervként formázott vásznak, a szent résen át feltűnő “másik” világok, vagy éppen a primér grafikai, fotó utáni ábrázolása a frivol szépségnek. Ebben a stiláris sokféleségben éppúgy megfér a reduktív festészeti tradícióhoz való kapcsolódás, ahol a terek, a festői eljárások, az egymást fedő rétegek, vagy éppen a megjelenített és ikonográfiailag terhelt szimbólumok további jelentésrétegeket fűznek egy-egy festmény olvasatához. És ugyanúgy megférnek itt azok a gesztusfestészeti felülrások is, melyek Mojzer Tamás talán egyik legújabb festői eljárásmódjának tekinthetőek.
Mégis, ami számomra leginkább vonzó ezekben a munkákban, az a diszkrét performativitás, azok az akciófestészeti munkái, melyek mintegy kinőve a maguk dokumentatív szerepéből autonóm művészeti munkákként jelennek meg. A különféle testlenyomatok, a fotódokumentációk, az átdolgozott, továbbformált fotó olyan invenciózus valóságformáló erővel rendelkezik, mely messze túlmutat a már letűnt akciók, testfestészeti performanszok dokumentatív erején.
Az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején Yves Klein,  több, a performansz műfajt megelőlegező testfestészeti akciót hajtott végre Párizsban. A ma már dédnagymamáink korosztályába tartozó, akkor még fiatal modellek meztelenül húzták-vonták egymást a földre feszített vásznakon, vagy éppen festékkel bevont testük lenyomatait fixálta a művész. Mindezt ma már valószerűtlen polgári miliőben: kosztümös hölgyek, zsakettes, öltönyös urak, zenekari kíséret mellett borzongtak össze a valóban formabontó művészeti akciót átélve. 
Hatvan év telt el Yves Klein performanszai óta, s még mindig ez a borzongás, furcsa érzés kerülgeti az embert, ha Mojzer Tamás képeit nézi.
De mi az a plusz, mi az a minőségi-intellektuális többlet, mely ebben a fél évszázados összehasonlításban Mojzer számára, és számunkra, látogatók-befogadók számára megszívlelendő.
Bármilyen meglepő, ez szenzuális alapon fogalmazható meg.
Tamás ugyanis nem önmagában egy akciót hoz létre, őt sokkal inkább vezérlik azok a festői eljárásban rejlő lehetőségek, melyekkel a női test és a női lélek legapróbb redőit, rezzenéseit tudja láttatni.
A testekre felhordott festékrétegek nem pusztán öltöztetnek, kiemelnek részeket, sokkal inkább hangsúlyossá teszik a modell és a művész közötti alkotói viszonyt. Az átdolgozott, felülírt, roncsolt lenyomatok olyan reflexív kapcsolatot alakítanak ki közöttük, amelyben ott találhatóak az alkotó - és valljuk be: a modell - legbensőbb vágyai. Yves Kleinhez hasonlóan, aki maga is zenbuddhistaként élte mindennapjait, Mojzer is arra használja e műveit, hogy megszabaduljon, felszabaduljon azok alól a konvenciók alól, melyek évszázadok óta a női test, a női meztelenség ábrázolásához tartoznak. Ez a szándéka - mint az ezen a kiállításon is szembetűnő - nem kacérkodik a stílusidézetekkel: Frida Kahlo, Jackson Pollock, - s hogy a mozgóképes munkáira is utaljak - Bill Viola -, vagy éppen Boris Vallejo funktasztikus képi világa köszön vissza egyes műveiről stílusidézetek, intermediális-intertextuális kalandozások formájában.
Mojzer Tamás egyébként is ezt a kísérletező, mediális értelemben véve is rendkívül nyitott művészideált testesíti meg. Számára a festmény, a fotó, a mozgókép csak egy aktuális eszköz céljai, a női test és a női lélek tanulmányozása számára. Olyan lenyomatokat fixál, ahol a megismerés folyamata legalább annyira hangsúlyos, mint a művek esztétikai tartalma. Ezek együttes értéke az, amely Mojzer Tamás itt látható műveit valóban más minőségben láttatják.

Koloritjai bátrak, ecsethasználata kiérlelt - kívánjuk hát jó fényeket, üdítő modelleket 
neki az elkövetkező évekre is!

Köszönöm még egyszer, hogy megnyithattam a kiállítást.

Szívből gratulálok.

------

A Magyar Művészeti Akadémi ösztöndíjprogramjának támogatásával