Nagy Zopán: Átjárások / Képzőművészeti módosulások, no. III.

Nagy Zopán írása az Irodalmi Jelenen: 

https://irodalmijelen.hu/2022-feb-03-1100/atjarasok-kepzomuveszeti-modosulasok

Részletek:

Test-variációk: festmények, grafikák, akvarellek, videók, mint ön-reflexív bemutatások, jó adag vér-imitációval, melyek inkább illusztratív kísérletként lebegtek, zenei aláfestéssel karöltve, szertefoszló segédeszközökkel (esztétikai mankókkal) a légtérben… A Godot Laborban láthattam a művésznő tárlatát, mely vegyes benyomásokkal érintett, majd képlékeny emlékképeket hagyott bennem…

Hermann Zsófia álmában: a kvázi lét-nemlét formái ki- és bemozdulásokat okoznak, a mozgás-fázis tanulmányok lelki ön-kilengésekkel próbálnak vizuális monológokat fogalmazni… Gyantába zárt szívek és egyéb szervek úsznak kimerevítve, vízfesték-spriccelések folydogálnak, női epék fortyognak, üreges formákban megrekedt vörös lenyomatok csorognak alább…

Horváth Kinga álmában: Fabrico textil-filcek tér(d)zoknikkal viccelődnek, tapadó, beszivárgó toll, tus, rotring és diópác keveredik, légpárnás fólia feszeng, árnyalat-kikeverés és visszakop(tat)ás vetélkedik… Pannoncolor akril vedlik, égetett sziéna sziesztázik, sziráki szikes szirén szordinált szirénája szól szomorú szabadtéri színpadon…

Verebics Kati álmában: Budától – Kairóig, rajzoktól – indigóig, a hidegtűtől a virágzó ecsetekig, a múlt-csipkéktől a mai test-dokumentációkig, a Siva-oázistól a hímzett sálakig, mint(h)a-gyűjteményekben utazik… A vétlen véletlen (fotografikus) részecskéitől a kagylókon át: a nőművészeti vallások oltáráig…

Szerencsepárnák, szemrátétel, transzfer (ön)képek, inkább lézeres, mint tintasugaras nyomatok, felületi kencék, semmi terpentin!

A rokokó-barokk-reneszánsz jelenbe absztrahálása. – Hogyan, miként? – Itt ne áttétes mixtúrákat, sem pedig különféle másolat-módosulások sorozatait, részlet-felnagyításait gondoljuk magunk elé (a vetítővászonra), inkább új lehetőségek képzelet-tárházai felé tekintsünk, az alapokat és a távlatokat folyamatosan (oda-vissza) csiszolva…

Tóth Angelika álmában: sokszorozódó, de ismételhetetlennek tűnő parafrázisok születnek, majd aggódó alakok, alvó aggokat szemlélő aktok, kortalan létezők, bukolikus jelenetekből kirajzolódó, idilli felbontások és bomlásból visszahajló, lassított gesztusok váltakoznak, egymásba mozdulnak…

Egy-egy figura kitekint a csoportból s finom révüléssel – kontrasztok segedelmével –: a (jelenlegi) néző felé fókuszál. Tiziano kacsint, jelenet-váltás, átcsúsztatás…