Nagy Zopán: Hasonmások, rejtőző én-ek (és egyéb mások)…

Nagy Zopán írása a Tiszatáj oldalán:

https://tiszatajonline.hu/kepzomuveszet/nagy-zopan-hasonmasok-rejtozo-en-ek-es-egyeb-masok/

Részletek: 

Fátyol-lehántás, maszk-foszlatás, madár-lény újrahasznosítás. Az egzaltált vagy éppen visszafogottan analitikus akt, mint egészalakos álarc, kiegészítőkkel megtévesztett, lenyúzásra előkészített álruha.

Maros Lili zárvatermő nyitottságai, nyers-lírai ön-fragmentjei, urbánus nihil-reflexiói, egyszemélyes festői happeningjei (néhol depi-ingjei) által a felszínt, a testiséget csak szükséges eszközként használja… – De mi van a héj alatt, mi van a héj alatt? Mi van a látszó-nemlátszó személyiség(ek) mögött?

A duotonok, a trinitonok – és a többi én-ek: alteregók, duplexumok, doppelgänger-jelenségek, démoni formulák, asztrális sziluettek: mind-mind kiismerhetetlen átfedésekben élnek… Álom-álom: mélységedet inhalálom… Djuna Barnes az Éjerdőben, Sylvia Plath, Orlando, Virginia Wolf kéz a kézben, kés a vízben, hullám a hullámban (Hullámok), ó, szuicid farkasok…

A leíró álom-termében a művésznő álomtöredékeit szellem-filmesek vetítik (valahova a távoli-közeli, feszengő vásznak mögé)… A hasbeszélő pszicho-telefonfülke is megjelenik, funkciója most meghasonlott női öltözőfülke egy elhagyott kúria árnyékában, indákkal, ősi növényekkel benőve…

Elmozdulások, átváltozások, latens lárvából szín- és szint-fokozatok által is alakuló poétikai gondolat-átmenetek születnek… Finom maya-fátylak áramlásai mögött zajló én / nem én megvillantatások… Tompa rezgés, monochrom zeneiség összhatása a suttogó illatok párájában… Festék és köd, vászon és tükör…

Jelenések! Az idő-résen egy törékeny női alak áthajol – s kreppet, bársonyt, baldachint hasogató karja int: megvillan a fény-zománc, s fölparázslik a románc… Vakító holdvilágnál koboldok sakkoznak nyitott koporsóban, az egyik agyában hegyikristály, a másikban parajdi só van…

Anyaghasználat, mint kötöttség, oldás és kötés, szinte rituális kötözés… Test-nedvektől, testfestéktől átázó géz-darabok szisszennek fel! A művészettörténeti előképek a mögöttes világból csak részecskék szintjein folynak át… – így érzékeli, szövögeti tovább a művésznő: mint kislány-kori kortalan párka-rokon, mint duális, immár evilági Lili(th)-képzetű öntudat-kipárolgás…

A művésznő munkásságát követve: egyféle terápia – és sajátos meditációk egyvelege is eszünkbe juthat. Igen, az ön-terápia, nem csupán a művészetekben: az önismeret benső szakaszainál, ismeretlen rétegeinél, dimenzióinál, mellék-ösvényeinél, csapdáinál… Szóval: szinte minden szintjénél fontos lehet…

Az alkotó attitűdjével, ön-képzésének folyamatos szinten tartásával, a művészet különféle eszközeivel élve: aggodalmaival, letisztultságával, szkepsziseivel, kríziseivel, kísérleteivel (bárhogyan is), akár közvetítőként, de: valamiképpen – valamelyik – önmagát mutatja föl…