Nagy Zopán: Sejtelmes lyukak, sötét entitások…

Nagy Zopán írása az Országút folyóirat oldalán: 

https://orszagut.com/kepzomuveszet/kiserto-gombok-sejtelmes-lyukak-sotet-entitasok-2604

Részletek: 

A bizonyos (visszatérő) alakok emberi ganajtúróként, óriási szkarabeuszként, meghasonlott alvajáróként cselekednek, avagy: merevített pózokba helyezkedve (sziszifuszi módon) gyakorolják sorsuk (egy-egy) kivetülését. (A Scarabeus sacert szentként tisztelték az ókori Egyiptomban. Egyiptomi neve, a heper megegyezik a hajnali Nap nevével, és egyben újjászületést, megtestesülést is jelent. A galacsinhajtó a földbe rakja a petéit, így az ókorban azt hitték, a földből keletkezik, így vált az önmagából való keletkezés jelképévé, és így a felkelő Napévá is, melynek egyik legfontosabb tulajdonsága volt, hogy minden reggel újjászületik.)

A misztikus szabadtéri színház díszletei immár nem csupán díszletek! Gömbjei és a gömbárnyékok lyukai, rém-likai: mélységes idő(tlen)be bevonzó belső minőségek, önmegtermékenyítő és kasztráló, szimbolikákon és kérdéseken túli erők, egymást és statisztáikat, főhősüket egyaránt szuggeráló entitások, melyeknek jelentős hatása által: a Nagy Bábjátékos éppen monodrámákból metalírikus, néma thrillerbe áthajló (mégis inkább műfajok nélküli) sorozatot készít.

Végvári Gergely kép-sorozatában a rendező alakját egy festőművész karaktere adja, aki fokozatos metamorfózisok átélője. Arctalan alakjai, fiktív figurái között egyszerre ő is átlényegülő szereplővé válik, miközben másik énje kívülálló megfigyelőként lép néhányat hátra, s a szakadék széléről szemléli önnön történettöredékeit, ópiumos ébredéseket idéző, dramaturgiákba illő vízióit.

A lángoló, immár parázsló kert, az izzó növényfejek szerterobbanó, egymásba bólintó-hanyatló mozdulatsora, az együttlétek elszenesedő ösvénye egy ismeretlen (?), de ősidők óta jelen lévő, sötét Gömbhöz vezet, mely minden(ki)t bevonz, elsősorban a tévelygőket! A metaforák régen elmerültek, a föld stigmái fekete fortyogással lélegeznek, hipnotikus gőzöket lehelnek, s az atavisztikus érzeteket is behívó Nagy Gömb megnyílik, rémséges lyukszája és barlanggyomra fokozatosan tágul, s az elnyelettetés mint eleve elrendelés nem várat sokáig!

Végvári festményein az arctalan tömeg (az individuumokból transzformálódott, sokszorozott, degradált és megbomlott organizmus) lassan fölfalja önmagát, esetleg egyféle fermentálással – fátylak mögött vegetáló derengésben –: megújulva, öngerjesztő szerepekben jelenik meg, ám a folyamatos lebomlást, feláldozást nem kerülheti el. Avagy: a tömeget elnyeli a Nagy (belső) sötét, mielőtt a (jelenlévő) Lyuk nyelné el őket!