https://orszagut.com/cikk/natura-morta-galhidy-peter-szobraszmuvesz-kiallitasa-eleNATURA MORTA – GÁLHIDY PÉTER SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA ELÉ

ISKI KOCSIS TIBOR

Budapest Galéria, 1036 Lajos utca 158. 
2020. december 8.
A kiállítás kurátora Sulyok Miklós

„Az európai ember a nagy szavak iránt bizalmatlan, sok száz év óta megszokta, hogy a nagy szavak mögött nagy hazugságok vannak. Keleten a helyzet egészen más, ott, amikor az emberiség virágzik, a nagy szavakból az egész nép táplálkozik, amikor a nép lesüllyed, a szó érintetlenül a helyén marad, csak éppen egyre kevesebben élnek körülötte, akik viszont mellette maradnak, megőrzik eredeti tisztaságukat. A szó fennmarad akkor is, ha a nép egyre mélyebbre süllyed, és fennmarad akkor is, ha az egész emberiség lesüllyed mellőle, a saját értelmét őrzi örök időkre.” (Hamvas Béla: A tao virágai,Bp., 2014)

Gálhidy Péter munkái kijelentések, rövid tömör megfogalmazások az időtlen térben, mint a nagy szavak, de valójában nem akarnak nagy szavak lenni, mégis hozzájuk hasonlatosan végtelenül egyszerűek, alázatosak, tisztelettudók és tiszták, hiszen amit ábrázolnak, az maguknál térben és időben előrébb való. Az alkotó művésznél jóval korábbiak, sőt magánál az emberiségnél felfoghatatlanul korábbiak, ősiek. Ez maga a természet.   

Gálhidy Péter szobrász. Alkotótevékenysége az egyetemes művészeti közegen keresztül értelmezhető, így referenciális folyamatában felismerhető az antik görög művészet, a távol-keleti és a japán kulturális hagyomány felidézése, ugyanúgy, mint a XX. századi európai életreform-mozgalmak által újra a felszínre emelt természet-centrikusság, valamint a minimal-art szemléletében gyökerező anyagi folyamatok és a fizikai lét feltárásának szobrászati kérdése. A kortárs szobrászati anyag kiterjesztésének vizsgálata a tér viszonylatában. Szobrai nemcsak állnak, vagy fekszenek, hanem támaszkodnak, függnek, vagy épp egy külső erő hatására nyerik, vagy tartják meg végleges formájukat, kiterjedésüket. Foglalkoztatja a természet alkotófolyamatának plasztikai, szobrászati értelemben is vizsgálható eredményeinek léptékváltás utáni érzéki megjelenítése, s hogy a természet inspirálta forma hogyan manifesztálódik egy műben. Munkája során a természetben megtapasztalható idő múlása költői lenyomattá válik a bronz, a fa, a vas, a kő vagy a plasztik anyagában. Motívumainak nagyításával a szemlélődés, a megfigyelés hangsúlyozására összpontosít, gyakran meglepő módon, helyen installálja műveit, mintha ki akarná zökkenteni a befogadót hétköznapi életének rutinjából. Monumentális szobrainak terében megtapasztaljuk a cselekvés és a nem cselekvés határát, az aktív létezés pillanatát, így műveinek gondolati hátterét kutatva találkozhatunk a keleti vallások filozófiájával ugyanúgy, mint Jézus Krisztus szavaival: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” (Máté 7,5)

Elsősorban a festészetben ismert képzőművészeti műfaj a csendélet, azaz a Natura morta. A XVI. század végi protestáns Hollandiában az egyházi képek tilalma nyomán önállósodott műfajjá a Tájkép és a Zsánerkép mellett a Csendélet. De mit is jelent szó szerint a Natura Morta: a latin eredetű natura jelentése szerint: Természet, illetve jelentheti a születést, azaz az élet kezdetére, eredőjére is utal. A morta: a szintén latin eredetű morte jelentése egyértelmű és egyszeri: a halál, a holt. Azaz a natura morta szó szerinti fordításban a holt természet, amely élet és halál elválaszthatatlan kettőségére is utal. Albrecht Dürer 1503-ban, 32 évesen készítette el Nagy fűcsomó című munkáját. Az elsősorban tanulmányként és nem autonóm műalkotásként értelmezhető akvarell az élő, lélegző, burjánzó természet egy darabkáját mutatja meg. Korának megfelelően a németalföldi reneszánsz művészet természet megfigyelésének egyik első és szép példája. A művész léptéket vált, közel megy, majd lehajol, letérdel, mondhatjuk, a megfigyelő fizikai pozíciója a természet előtti adoráció metaforája is lehet. 

Míg Dürer természetképe az élő természet egy darabkáját ragadja meg, addig Gálhidy kisplasztikái és monumentális alkotásai egyaránt a holt természet darabjait tárják elénk. A művész annak inspirációja nyomán jeleníti meg a természet egy szegmensének Emlékezetét, bronz-, fa-, réz- vagy acélszobraiban. Munkái emlékművek, a természet létének emlékművei, hiszen témája szerény és egyszerű. Fűszálja vagy tüskéje a plasztikai témaválasztás értelmében annyira reduktív, hogy felmerülhet a kérdés, vajon e formák a maguk egyszerűségében elegek-e egy szobor témájának? Gálhidy Péter emberi és alkotói érzékenységének, jelenlétének lényege, hogy kísérletet tesz a természet szubsztrátumának megragadására, a test, a forma, a lélek és a szellem egyesítésére, az alkotó isteni lehelet, a pneuma nyomainak feltárására. 

A csendélet összeillő, vagy össze nem illő, jellemzően élettelen tárgyak harmonikus kompozíciója, mely előzményének tekinthetjük a korai XVI. századi vanitas-festményeket, szobrokat. Ugyanakkor a csendélet, mint szobrászati műfaj, nem tudott önállósodni, kísérleti megjelenése csak később, a XX. század elején, a modern művészettel hozható kapcsolatba. A jellemzően szürrealista, dadaista művészek talált használati tárgyak együtteséből kialakított ready-made-jeiként, assemblage-aiként kerültek be a művészeti kánonba. Man Ray, Duchamp vagy Joseph Cornell kompozíciói a XVI. századtól táblaképeken megjelenő trompe-l’oeil festményeket idézik.  Constantin Brâncuși kísérletezett kisebb-nagyobb plasztikáinak együttes bemutatásával, melyek inspirációját a csendéletfestészetből vette. Gálhidy kiállított csendéletei egybefüggő kisplasztikák, ahogy azt láthatjuk Bronzír című munkájánál is. Egyesíti benne a természet organikus lenyomatát, például egy cseresznyefaág bronz öntvényét a parajdi sóbányában ellesett kristályosodott só geometrikus formáival, ezt pedig egy számítógép hűtőrácsával egészíti ki, amely ebben a helyzetben kortárs létformánk emblematikus ready-made-je lesz. Így készül a csendélet, mint szobrászati alkotás. 
A kiállításon két mű témája is a tüske, mint organikus forma: a Kincugi tüske egy több száz éves mamutfenyőből a Nagyatádi Művésztelepen faragott tüske, mely egy műtermi baleset következtében több részre törött, majd az eltört részeket rézporral ragasztotta egymáshoz a művész. A japán kultúrában ismert kézműves technika, a kincugi, a törött kerámiadarabok javítása nemes fémporral. A technika gyakorlatának filozófiája magában foglalja, s az emberi élet aspektusaként kezeli a nem kötődés, a változás és a sors fogalmát. Gálhidy tüskéje formai értelemben akár hegyet is ábrázolhat, s ezt az értelmezést erősíti a mamutfenyő markáns erezetének felszínre kerülése, mintha egy japán vagy kínai tradicionális tusfestmény sfumatóba vesző hegyeinek sorát ábrázolná. Gálhidy mamutfenyőből készített tüskéje egyfajta átlényegült, transzformált axis mundi, világtengely.

A kiállítótér jellegzetes boltíves celláinak utolsó termében láthatjuk Gálhidy Haladó palack című alkotását, a geometrikus konstrukcióba zárt organikus alakzat inkább egy rovarbábra, vagy egyéb porhüvelyre emlékeztető forma, amely memento moriként jelzi az élet mulandóságát. A Haladó palack címválasztásában is az idő mulandóságára, a folyton változó világra mutat rá. A XXI. század elejére a fogyasztás és a természetszennyezés emblémájává vált petpalack szobrászati formája posztromantikus kijelentéssé transzformálja a művet. 

„A fogyasztói világkorszak legsajátosabb alkotásának utódaink minden bizonnyal a hulladékot fogják tartani; ez végre olyasmi, ami ebben a formájában a korábbi nemzedékek előtt úgyszólván ismeretlen volt. (…)
Vasbeton épületeink, radioaktív fűtőelemeink, gépóriásaink és a műanyagokból kioldódó nanorészecskék túlélnek bennünket. Hulladéktemetővé változtatják a Földet, sivár és veszedelmes hellyé mindazok számára, akik még ezután próbálnak élni rajta.” (Lányi András: Bevezetés az ökofilozófiába, L’Harmattan–Könyvpont, Bp., 2020, 31–34.)

A járványügyi korlátozásoknak megfelelően a Budapest Galéria bizonytalan ideig zárva tart. Gálhidy Péter Natura morta című kiállításának megnyitására a korlátozások feloldását követően kerül sor.