„Nekem magammal kell elszámolnom” – Csurka István drámáiról

Ez volt a szerző színpadi debütálása[1], noha jóval korábban megírta megrázó erejű Ki lesz a bálanya? című darabját, ami azonban még évekig nem kerülhetett színre, és amikor végre bemutatták, akkor sem Csurka zajos sikereinek helyszíne, a Vígszínház fogadta be, hanem a jóval kisebb, kevesebb embert elérő – bár Kazimir Károly művészeti irányítása alatt a korszak jelentős műhelyeként működő – Thália Színház. Csurka István drámái egy korszak lényegi lenyomatai, már első bemutatóját is érett, színpadkész alkotásként jellemezték a kritikusok[2]. Az általam vizsgált időszak tizenkét ősbemutatója közt akadnak kiugróan sikeres alkotások, zajos vitával övezett bemutatók [3]és a figyelmet kevésbé megragadó premierek[4]. Csurka István jelentős drámáinak mélyén azonban mindvégig ott húzódik az általa személyesen is megtapasztalt konfliktus: a meghasonlás, a rendszertől való távolságtartás igyekezete, a józanság, emberség megőrzésének vágya, amely folyton korlátokba ütközik és megalkuvásra kényszerít. Ebben a félévben Csurka István drámáit, azok ősbemutatóiról megjelent recenziókat, kritikákat, interjúkat vettem számba, valamint Csurka István egyéb vonatkozó írásait, hogy minél teljesebb kép rajzolódjon ki a korszak meghatározó színházi szerzőjéről. Ehhez nem csak a címben idézett, Magyar Fórumban publikált cikke adott fogódzót, hanem Az esztéta címmel 2006-ban közreadott önéletírása is.