„Nem kell félni attól, hogy egy világnézetet képviselünk”

– Abban az évben, 1992-ben született, amikor elindult a Magyar Szemle új folyama. Hogy élte meg, hogy ilyen fiatalon lett egy ilyen nagy múltú folyóirat vezetője, és hogy élték ezt meg a lap környezetében?

– A kor adottság, nem érdem. Természetesen bennem is felmerült, hogy nem vagyok-e túl fiatal a főszerkesztői pozícióhoz. Látni kell, hogy a Magyar Szemle szerkesztőségében, a lap közvetlen környezetében az újraalapító gárdát jelentő nemzedék és az én generációm között óriási a hiátus. Egyszerűen hiányoznak a negyvenes-ötvenes generáció tagjai. Huszonévesen, 2017 elején lettem szerkesztője a lapnak, ami már elég hosszú idő ahhoz, hogy átlássam a folyóirat működését, noha már az itteni munkám előtt is tisztában voltam azokkal az irányvonalakkal, a konzervativizmusnak azon felfogásával, amely a szemléhez köthető. Az eredeti, két háború közötti folyamból ki kell emelnem a nekem különösen fontos Kovrig Bélát, Ottlik Lászlót és Mihelics Videt, és természetesen nem mehetünk el szó nélkül a valamikori főszerkesztő, Szekfű Gyula mellett sem. Merem remélni, hogy a kinevezésem azt jelenti, hogy a Magyar Szemle Alapítvány vezetőinek részéről van bizalom felém, hogy tovább tudom vinni főszerkesztőként a lapot és valamifajta értékalapú megújulást tudok megvalósítani.

– Olvasunk ma folyóiratot, olvas az ön generációja ilyen lapokat?

– Nekem meggyőződésem, hogy a mi generációnk is olvas folyóiratokat. Vannak ma is a jobboldali-konzervatív réteg számára készülő színvonalas lapok, mint a Kommentár, a Magyar Szemle és a sajnálatos módon épp most megszűnt Magyar Hüperión vagy a Duo Gladii, amelyek felvállalják ezt a világnézetet, ezeket az ideákat, még ha jelentős eltérések is vannak az irányvonalak között. E folyóiratok léte és munkássága azt mutatja, hogy igenis ma is létezik folyóirat-kultúra, és van a jobboldali-konzervatív értelmiségnek, benne a fiatalabb korosztálynak is igénye arra, hogy ideológiai, társadalompolitikai, humán- és természettudományi kérdésekről olvasson tudományos-ismeretterjesztő, de értékelvűen megalapozott tanulmányokat és esszéket. E folyóiratok tulajdonképpen egy jobboldali ellenkultúra alapjain szerveződnek, de ettől nem kell megijednünk, sőt inkább élnünk kell vele.

– A kortársai, a fiatalok elérését szolgálja az online jelenlétük is?

– A folyóiratban megjelenő írások terjedelméből adódóan soha nem lesz olyan erős online jelenlétünk, mint akár egy napi-, akár egy hetilapnak. Még a legelvetemültebbek sem olvasnak el szívesen ilyen terjedelmű szövegeket online. Szerintem elmélyült olvasásra a számítógép nem is alkalmas – egy telefon még annyira sem. De itt jelenthetem be, hogy megkezdtük podcast-sorozatunkat, amelyben az adott számban szerzőként megjelenő alkotókkal, szakemberekkel beszélgetünk majd.

Stamler Ábel, a Magyar Szemle főszerkesztője. Nem adják fel az értékalapúságot, a jó értelemben vett elitizmust. Fotó: Havran Zoltán

– Főszerkesztőként jegyzett első írásában úgy fogalmazott: „össztársadalmi hatást egyébként sem várhatunk semmilyen szellemi alkotástól; minden folyóirat rétegzene, egy szubkulturális jelenség, s különösen az korunkban”. Mit tűzhet ki így maga elé a lap?

– Az értékalapúság, egy jó értelemben vett elitizmus feladása nélkül nem vállalkozhatunk arra, hogy több tízezres olvasói réteget érjünk el, ezért ez nem is lehet cél.

Hiszen ha van valami, ami miatt érdemes ezeket a lapokat fenntartani, az az értékalapú közelítés, a hangsúlyos értékközvetítés. A helyzet nyilvánvalóan nem rózsás, de ha megtaláljuk azt a néhány ezer olvasót újra, akiknek eleve szólnának a Magyar Szemle lapszámai, akkor a kijelölt célunkat maradéktalanul elértük.

– A beköszöntő cikke szerint azt szeretné elérni, hogy a Magyar Szemle proaktív, kezdeményező módon járuljon hozzá a magyar konzervativizmus szellemi életének alakításához. Hogy érhető ez el?

– Ennek az egyik sarokpontja a tematikus számok kiadása. Ilyen a most megjelent Ökológia és teremtésvédelem alcímet viselő különszámunk. A téma kijelölésének jelentőségét nem szabad félvállról venni. A mostani címünk önmagáért beszél, a további tervezett tematikák közül pedig szeretném kiemelni a kultúrkereszténység és politikai kereszténység kérdését. Felületesen mondhatnánk erre, hogy aktuális téma, de a probléma legalább Dosztojevszkij nagy inkvizítora óta permanensen jelen van a gondolkodásunkban. Egy másik kiemelt témánk lesz a lokalizáció, a lokalitás kontra globalitás kérdésköre. Ha ezekbe a darázsfészkekbe a Magyar Szemle bele szeretne nyúlni – márpedig ez a feltett szándékunk –, akkor természetesen demográfiai, szociológiai, kulturális kérdéseket sem kerülhetünk meg. Az évi hat megjelenésből két lapszámot szeretnénk mindig tematikusan összeállítani. Jóllehet van egy kitartó olvasói rétegünk, egy tematikus számmal szélesebb kört is meg lehet szólítani. Újra hangsúlyozom az értékalapú megközelítést, tehát senki ne a tematikus Magyar Szemle-számokban keresse a legújabb queer mozgalmak bemutatását, hacsak nem kritikai szempontok mentén.

– Az ökológia amolyan hívószó lett a legutóbbi időkben, a teremtésvédelemmel azonban meghatározó módon jelezték, mire számítson az olvasó.

– Valóban, hiszen értékalapú ökológiát, egy világnézetet képviselünk. Meggyőződésem, hogy ettől nem kell félni! Ha állandóan tekintettel lennénk mindenki érzékenységére, akkor egy idő után semmit sem mondanánk, és nem lennének olyan tételmondataink, amelyeket érdemes lenne elolvasni és amelyek bevésődnek az emberek fejébe. Az egyik fontos kiindulópontunk a lapszám tervezésekor az volt, hogy a környezeti nevelés a legtöbb esetben globális problémakörként jelenik meg a szemünk előtt, kevéssé hangsúlyozza a helyi, lokális kultúra jelentőségét, és globális motívumkészlettel dolgozik majd minden esetben. Mi arra szerettük volna helyezni a hangsúlyt, hogy a környezettudatosság, az ökológia és a teremtésvédelem kérdései mindig helyben felvetődő kérdések, amelyekre helyben képződő válaszokat lenne jó adni. Ezért került be például a korábban a Lugasban is rendszeresen publikáló Ambrus Lajos a Kert-Magyarország és a Tündérkert mozgalom képviselőjeként, ezért került be a Duna–Tisza köze kiszáradásának kezelésére adott stratégiai válaszokról szóló tanulmány vagy a Molnár Zsolttal folytatott beszélgetésünk a hagyományos ökológiai tudásról. Ugyanakkor a kellő távlatosság jegyében az univerzalitásra – ami hangsúlyosan nem globalitás! – nyitott gondolatkör felvállalása ugyanilyen fontos, erre jó példák a számban Kocsi Lajos, Norman Wirzba és Luc-Olivier d’Algange írásai.

– Azzal szemben, ahogy közhelyesen pufogtatjuk a Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! bonmot-t, a Molnár Zsolttal folytatott beszélgetésük címe is egy fontos tételmondat: Gondolkodj lokálisan, cselekedj lokálisan!

– Molnár Zsolt a HUN-REN keretében működő Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsoport vezetőjeként világszinten is az egyik legjegyzettebb kutatója ennek a területnek. Kutatócsoportjuk egyrészről a néprajz, az ökológia és a kultúrakutatás határterületein mozog, viszont ami engem személy szerint megfogott, hogy a legjobban e gondolat mentén képezhető le a már említett lokális–globális szembenállás. Tudniillik nem biztos, hogy az a legcélravezetőbb, ha helyben felvetődő kérdésekre, helyi problémákra több tízezer kilométerrel odébb létező think tankek, kutatóintézetek adnak globális válaszokat. Hanem igenis érdemes visszafordulni egy megelőző kornak a reziduumként megmaradó tudásanyagához, és azt felhasználva, a tudományos eredményekkel ötvözve teljesen más válaszokat kell adni a felmerülő problémákra, mint ami jellemző manapság.

– Az egész számnak az az egyik fő mondanivalója, hogy ne csak passzív tudásunk legyen ezekről a témákról, ne csak a folyóiratból és könyvekből, hanem a természetből tanuljunk. Ez is célkitűzésük volt?

– Rá szerettünk volna mutatni arra, hogy nem önmagában kell nézni a természetet, hanem tanulni belőle, és meglátni, megérezni a természet működési módjai mögött felsejlő intelligenciát, isteni tervezést. Több tanulmányunk szól a szövetségiség, az együttműködés fontosságáról, melyek kiüresedett, kiüresedni látszó fogalmaknak tűnnek. Ám ha a szövetséget akár Wirzba, akár Kocsi Lajos vagy Szilvácsku Zsolt tanulmányai nyomán értelmezzük, akkor ez nem merőben elméleti kérdésként merül fel, hanem gyakorlati kérdéssé válhat az ember életében.

– Vannak további terveik ezen a téren?

– Mivel mi is csak támogatásból tudunk működni, nem pedig piaci alapon, így piaci szereplők mecenatúráját keressük és hamarosan pályázunk egy könyvsorozatra, amelynek részeként a már említett konzervatív, tradicionálisan megalapozott ökológiai gondolkodás nagyjaitól közölnénk magyar nyelven eddig nem elérhető köteteket. Többek között Lord Northbourne-től, aki óriási hatással volt III. Károly király gondolkodására, vagy Wendell Berry amerikai agrárius szerzőre. De a tervezett szerzők között említhetném Seyyed Hossein Nasrt is, aki a Washingtoni Egyetem professzoraként már hatvan éve elkezdte az ökológiai gondolkodás teremtésvédelmi dimenzióját kidolgozni a világ nagy vallási hagyományai alapján.

NÉVJEGY. Stamler Ábel vallástudós, 1992-ben született Kaposváron, iranisztikai és vallástudományi tanulmányait követően az ELTE BTK-n szerezte meg doktorátusát 2023-ban. Főbb kutatási területe a katolikus és összehasonlító spiritualitástörténet, valamint a perennialista vallásbölcselet. A Földváry Miklós István által vezetett Liturgiatörténeti Kutatócsoport, az Ars Naturae folyóirat és a Sursum Kiadó munkatársa, 2023 óta a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa. 2017 óta a Magyar Szemle szerkesztője, 2024 januárja óta főszerkesztője. Katolikus, nős, két gyermek édesapja. Szabadidejében gazdálkodással próbálkozik a Dél-Balatonon. https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2024/10/magyar-szemle-folyoirat-jobboldali-konzervativ-teremtesvedelem-stamler-abel