Népi Díszítőművészeti Szakkör jubileumi kiállítása Túrkevén

A múltat felidézni, megőrizni, és általa a jövő generációnak bemutatni, átadni őseink tudását, jött létre 1975. február 10-én, 50 éve, a Városi Művelődési központban a túrkevei Népi Díszítőművészeti Szakkör. Alapítója Szádvári Andrásné Sallai Margit, aki 16 éven át, vezetett a tagok munkáját, majd halála után Rácz Kálmánné, 2005-től Nagy Istvánné Esztike néni a Népi Díszítőművészeti szakkör vezetője.

Mivel is foglalatoskodnak az ügyes kezű szakköri tagok? Hímzéssel!

A hímzés: kézimunka, népművészetünk egyik ága. Egyik kedves vajdasági ismerősöm, Papp László bácskossuthfalvi tanácselnök meghatározását kértem kölcsön: A Népi Díszítőművészeti Szakkör hímzői azok az asszonyok, akik a varrás„…mint a kézművesség egyik fajtáját művészi színvonalra emelték. Ők azok, kik egy 4 és fél centiméteres, fél miniméter vastag, fényes kis szerszámmal, a tűvel, szebbé teszik környezetünket, Öltöztetnek embert és házat egyaránt”. A hímzések a lakástextileken, viseleteken megjelenő díszítmények, melyek a mindennapi életet és az ünnepeket varázsolják színesebbé. Régebben a családi élet jelentősebb eseményeihez, szokásaihoz hozzátartoztak a hímzett kiegészítők, nem volt példa arra, hogy ne jelenjenek meg szinte minden házban….sajnos a 21. századra ránehezedő globalizáció és a divat diktálta kívánalmak miatt ez visszaszorult, bár manapság reneszánszát kezdi éli a régihez nyúlni és azt új köntösbe visszacsempészni a mindennapjainkba, a különbözőségünket, egyediségünket hangsúlyozva, az identitásunk erősítése érdekében.

A kézimunkák színvilága és díszítőelemei nagyon gazdagok és sajátosak. Megismerve a hímzések stílusjegyeit, a hozzájuk tartozó mintakincseket, pontosan be tudjuk azonosítani, hogy melyik korszakban, melyik tájegység, néprajzi- vagy nemzetiségi- csoporthoz tartoznak. Fontos üzenetet hordoznak őseink életéről, azok mindennapjairól, szokásaikról, örömükről, bánatukról. Egy-egy kézimunka megmutatja készítőjének kézügyességét, ízlését, kreativitását, szorgalmát.

Tehát, a hímzés egyszerű eszközt (4,5cm * 0,5mm ) igénylő, többnyite nők által végzett kézimunka. A mindennapi élet és a háztartás részére készítenek textileket, tárgyakat. Egyes lányok és asszonyok magas művészi fokra vitték ezt a fajta tevékenységet. Gyerekkortól kezdve a lányokat a családi életre való fölkészítésének fontos része volt, valamint az asszonyok szabad ideje kitöltése a téli hónapokban. Gyakorlati célokon túl lelki haszna az aprólékos figyelm, pontosság, kitartás, koncentrálás, csöndesség emberi tulajdonságokra való szokatás. Fejlesztette a szépérzék alapjait, úgy mint: finomság, tapintat, odafigyelés a másikra. A kézimunka sikerélményt is adott. A globalizáció és a vele járó iparosodás megjelenésével a nagy üzemekben gyártott tömegcikkek fokozatosan kiszorították a kézimunkát. A 20. sz. 2. felétől többnyire már csak dísztárgyként fordul elő a lakásokban, mint csipke, díszpárna, ruhakellék, stb. Napjainkra a kézimunka elvesztette azt a közösségi hátteret, melyet a nemzedékről nemzedékre öröklődött tudásátadást és közös kultúrát jelentett, ezért érdemes azoknak a közöségeknek az értékmentő és értékteremtő tevékenységét megbecsülni, mint a túrkevei Népi Díszítőművészeti Szakkör, mely megbecsülésére és az általuk bejárt út, céljaik elérésére, azok bemutatására jubileumi kiállítás került berendezésre.

A Túrkevei Népi Díszítőművészeti Szakkör megalakulásának két fontos célja volt. Az egyik, hogy alapítója a hímzőköri tagokkal megismertesse a magyarországi hímzések fajtáit.

A szakkör megalakulásának másik, és fontosabb elgondolása, hogy a köztudatba visszahozza a kunhímzést. A kun ember díszítőművészetének ezen ágát.

Alapítója, Szádvári Andrásné célul tűzte ki a kunhímzés újbóli felfedezésében és elterjesztésében rejlő lehetőséget. Segítője és szakmai tanácsadója Fél Edit néprajzkutató és Fejér Mária tanár volt. Annak érdekében, hogy a régi mintakincset és vele együtt a kun nép díszítőművészetének hagyományát feleleveníthessék a múzeumok által őrzött kunhímzéses textilek mintáját gyűjtötte, másolta le, amiket a mai napig, halála után is használnak a Szakkörben. A rendszeresen megrendezett helyi tárlaton kívül a Finta Múzeum szervezésében és Dr. Örsi Julianna segítségével, a környékbeli településeken is lehetőségük volt kiállításokkal bemutatkozni.

1995-ben létrehoztak a művelődési központ épületében egy állandó kiállítást, mely helyt ad az 1975-től gyűjtött, hímzett textiljeiknek, hagyományőrző munkáiknak.

A túrkevei asszonyok felvállalták e hagyomány éltetését, továbbvitelét.

A szakkör legszebb darabjaival szinte mindig ott volt, ott van a különböző megmérettetéseken, a Kiss Jankó Bori országos bemutatón és az Élő népművészet tárlatokon, ahol szép eredményeket értek el. Munkájuk eredményeit: díjak, zsűriszámok, oklevelek, elismerések mutatják. Alkotó táborokban, kiállításokon, pályázatokon, vásárokon vesznek részt, hogy megjelenésükkel felhívják a figyelmet a kunhímzés hagyományára és díszítőművészetük, számukra méltatlan nélkülözésére. A városban működő népdalkör fellépő blúzait is kunhímzéssel díszítették. A Nagykunságot képviselő művészek, hagyományőrző vezetők ruháira is hímeztek e motívumokból. A helyi református templomot is az ő hímzéseik díszítik. Folytatva a hagyományokat, amíg a szakkör létezik, a kunhímzésnek mindig helye lesz benne.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület Tiszavárkonyban megnyitott alkotóháza részére több mint 30 kunhímzéses textíliát adományoztak az 1990-es évek elején, amik az Alkotóház leégésekor megsemmisültek. A karcagi Györffy Múzeum szintén kapott a Szakkörtől hímzett textileket.

Szádvári Andrásné és a túrkevei szakkör munkáját az évek sora alatt számos díjjal ismerték el, egy pár a sok közül:

1985-ban HNF-től társadalmi munkájáért aranyéremmel tüntették ki.

1988-ban a Szakkört Kiváló Egyesület címmel jutalmazták.

1986-ban és 89-ben az egyesület a kunhímes textileivel elhozták a nyíregyházi országos kiállítás III. díját mind két évben.

1989-ben Szádvári Andrásné munkássága elismeréseként megszerezte a Népi Iparművész megtisztelő címet, majd halála előtti évben 1990-ben Pro Urbe Díjat vehette át Túrkevén.

Rácz Kálmánné munkáját Túrkeve Város Önkormányzata “Túrkeve Város Szolgálatáért” kitüntetéssel jutalmazta 2000-ben.

A csoport tagjai hagyományőrző tevékenységük elismeréseként 2010-ben Túrkeve Város Önkormányzatától elnyerték a „Túrkeve Városért”- díjat.

2015-ben Túrkeve Város Önkormányzata “Akikre büszkék vagyunk” elismerő oklevéllel jutalmazta Nagy Istvánné hímző szakkörvezetőt.

Szádvári Andrásné, a Túrkevei Népi Díszítőművészeti szakkör alapítója beindított egy folyamatot a Nagykunságon. A 20. század második felének úttörője volt. Célja a kunok szőrhímzésének újbóli életre keltése, a szakköri tagokkal való megtanítása és Nagykunság, majd megyei szinten való bemutatása, már a szakkör megalapításának kezdeti évétől fogva.Átvitt értelemben, de bátran mondhatom, az általa elindított folyamatnak az egyik eredménye, hogy 2019. szeptember 20-án a kunhímzés „A nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata” címen felkerült a magyarországi Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listájára. De szorosan ide kapcsolódik az én személyes, már sokak részéről ismert történetem, a kunhímzéssel való kapcsolatom, és idézőjelben a kapcsolat szót, ami szintén Túrkevén indult el.

Közel 20 éve volt az a nap, amikor először találkoztam a kunhímzéssel először Lengyel Gyöngyi könyvében, írott formában, majd kis utánjárás, kutatás után Túrkevére vezetett az utam. Nagy Istvánné Esztike néni volt az, a Szakkör jelenlegi vezetője, akitől megtanultam a hímzés fortélyait. Szerelem volt az, az első látásra, és oly meghatározó, hogy azóta is az egyik zászlóvivője vagyok, fogadott kunként annak az ügynek, amit úgy szoktam mondani, élővé tesszük a kunhímzést, hisz az asszonyok, akik ezzel foglalkoznak, nem a szekrények fiókjainak mélyére hímzik a textileket, hanem a mindennapjaik részeként használják, megjelennek intézményekben, templomokban, települési rendezvényeken,viseletek díszeként.

Még egyszer köszönet érte! Köszönöm Esztike néninek, hogy akkor megmutatta és beleszerethettem a kunhímzésbe. Köszönöm, hogy elindított azon az úton, amin most is járok…

Egy kicsit elkanyarodtam, de visszatérve a számokhoz, 50 év hosszú idő, és ennek az eltelt fél évszázad alkotó munkájának számadására rendezett kiállításra gyűltünk össze. Farkas Rozália Madarász Károly Művelődési Közont igazgatónőjének bevezető gondolatai után a Madarász Károly Népdalkör, majd a Kistücsök Néptánccsoport adta elő ünnepi műsorát. Az 50 éves Szakkört elsőként Rónyai László a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatója, majd Bán Andrea etnográfus, a KÖE elnöke köszöntötte. A Szakkört méltatta és a kiállítást megnyitotta Kántorné Bíró Emília alpolgármester asszony.

Képzeljük azt, hogy ott vagyunk a kiállításon, és körbe nézünk, a számtalan kézimunka között nem találunk két egyformát, hisz minden hímzőnek meg van a saját stílusvilága, kézügyessége, és természetesen a hímzésféleségek sokszínűsége is bővíti a kiállítás anyagát. A gyönyörű túrkevei színösszeállítású kunhímek mellett, a teljesség igénye nélkül, végig nézzük a kiállított munkákat, akkor találunk köztük: hövejit, gömöri csomósat, komádi fehérhímzést, szálhúzásost, felvidéki vagdalásost, úri hímzést, stb. és vert csipkét is…

Az ünnepség egyik legfelemelőbb része az volt, amikor a jubileumi ünnepség végén fiatal asszonyok jelentkeztek és beléptek a szakkörbe, mert szeretnék megtanulni és tovább vinni a kunok díszítőművészetének ezen ágát, a kunhímzést.

És mint mindig, most is arra kérem Önöket, nézzenek szét, és lássák a csodát, a hímző asszonyok alkotásait. Csodálják meg a kiállított számtalan alkotást, köztük a kunhímzést, a kunok hímzését, és ha bárki is szeretné megismerni, megtanulni, bátran jelentkezzen a szakkörbe. És végezetül azt kívánom, amit ilyen alkalmakkor mindenkinek szoktam: azok a dolgos kezek, amik ezeket alkották még nagyon sok szemet gyönyörködtető, lelket nyugtató alkotással ajándékozzanak meg minket.