Präfigurationstypen und Sinnbilder in den Mysterienspielen von Schomlenberg aus den 1740er und 1750er Jahren

Az előadás összefoglalása: Péterffi András Domokos ferences 1726-ban elsősorban a népét megmentő Esztert állította az egész emberiséget megváló Jézus figurájának. Veres György Lajos misztériuma 1729-ben – egy Dániel-szcéna mellett – elsősorban Sámuel 1–2. és a Királyok 1–2. könyvéből merített, ezáltal Saul és Dávid királyok történetét állította párhuzamba Krisztus szenvedésével,  kiemelve olyan apróságokat is, mint pl. Annás és Kaifás féltékeny Krisztusra vagy Annás elküldi Kaifáshoz a Messiást. Az 1729-es passiójátékban csupán az Achitofel–Júdás-megfeleltetés fordul elő más előadásban is. Szerkezetében, az egyes jelenetek címadásában, azaz az ószövetségi jelenetek esetében Figura, az újszövetségi eseménysornál Evangelica vagy Evangelistica megjelölésekkel a legszemléletesebb és legdramatikusabb alkotások Kuna István László tollából maradtak fenn. 1740-ben nemcsak a passió egyes eseményeihez, hanem Jézus példabeszédeihez is szerkesztett Kuna előképeket: a századik juh megkereséséhez a Teremtés könyvéből alkotott párhuzamot, a konkolyról szóló példabeszédnél pedig Pater familiasként jelöli az Atyaistent és a könyörgő Mózest állítja párhuzamba. Az 5–6. jelenetben külön kidolgozza a szabadítás eseményeit: a tíz leprás, a százados fia és a béna Jézus általi meggyógyításának a fáraó kezéből való szabadulás a préfigurációja. Az 1741-es passiójátékban Kuna az egyes előképek pontos bibliai forrásait is megadja. Ebben az előadásban a passió mozzanatait dolgozza ki és ahhoz keres jelenetenként előképeket Sámuel 2., a Királyok 1–2. és a Krónikák 2. könyvéből. A legösszetettebb, gondolati síkján több szálon futó, egészen egyedi passiójátékot Csíksomlyón 1757-ben látta a nagyszámú közönség. Kajcsa Lőrinc Joákim darabjában a Krisztus-passió főbb mozzanataihoz (pl. elárulás, elfogás, gúnyolás, Barabás szabadon bocsátása) ismertebb előképek tűnnek fel Ábel, József, Mózes, Illés és Jób életéből. E passiójátékban, a csíksomlyói drámahagyományban egyedüliként, Figura névvel illetett allegorikus, emblematikus Árnyképek, azaz élőképek (tableau-k) léptek fel minden jelenet elején, amelyek egyszerre utaltak az előképre, a beteljesítésre és a színjáték közvetítette erkölcsi tanulságokra. A dráma teológiai és egyben szimbolikus mondanivalóját az Argumentum mondja el: az előadás Krisztus, a mennyei vőlegény (Sponsus Coelestis) és menyasszonya, az egyház misztikus kapcsolatát mutatja be. A konfliktus a nád körül forog: a színjátszó diákok és a nézők Krisztus nádszálához vagy a Diabolus nádjához csatlakoznak-e? E dráma esetében ugyanúgy elmondható: nemcsak a bibliai előképeknél, hanem a Figurák kiválasztásánál is a szerző, Kajcsa Lőrinc Joákim invenciójával van dolgunk, ugyanis a korabeli legnépszerűbb embléma-gyűjtemények, Joannes Sambucus, Jacobus Masenius és Cesare Ripa könyvei nem voltak meg a csíksomlyói könyvtárban és egyébként sem tartalmaznak ilyen emblémákat.

Az előképek kiválasztásánál a csíki franciskánus tanároknak sokkal inkább a bibliai konkordancia lehetett segítségére, amelyek közül a németalföldi ferences, később kölni prédikátor, Antonius a Königstein (1470–1541) Concordantiae breviores omnium ferme materiarum ex sacris bibliorum libris, non solum divini verbi concionatoribus, verum etiam studiosis omnibus summopere utiles ac necessariae… című összeállítását őrzi a kolostor könyvtára a XVII. század vége óta.