Szabó Magda és Nagy Péter kapcsolata a rendszerváltás tükrében

Az előadás kivonata:

Szabó Magda író (1917–2007) és Nagy Péter irodalomtörténész (1920–2010) életműve az irodalomértés és a lélektan szempontjai szerint egyaránt megközelíthető. Előadásom célja felgöngyölíteni e két ellentmondásos figura sajátos fegyverbarátságát, s emberi-szakmai kapcsolatuk megromlásának hátterében felmutatni a hatalomhoz fűződő viszonyuk alapvető (mondhatni: strukturális) megváltozását. Forrásaim Nagy Péter 1992 és 2010 között vezetett, mindeddig publikálatlan kéziratos naplójegyzetei, az irodalmár akadémikus hagyatékában fennmaradt levelezésük, leányához írott, megjelenés előtt álló, Levelek Piroskának című emlékirata, a Szabó–Szobotka-házaspár műveiről (könyveiről és színházi premierjeiről) írott kritikái, tanulmányai, valamint Szabó Magda Drága Kumacs! (Bp., Európa, 2010) című levelezéskötete és Szobotka Tibor naplója (Bánom is én…, kiad. Kosztrabszky Réka, Bp., Jaffa, 2019). Bár az anyag terjedelmes, a belőle levonható következtetés kézenfekvőnek tűnik. Író és kritikus szinte egy emberként bizonytalanodik el a ’89-es fordulat idején – mindketten öngyilkossági gondolatok kísértésében vegetálnak. A pillanat (1990) megjelenését követő években azonban fordul a kocka – s velük hőseim sorsa is: a hatalom védettségét élvező író s a hatalom kegyével barátját kitüntető kritikus ideális kapcsolata átalakul, felbomlik. Szabó Magda újabb és újabb írói sikereivel, valamint Nagy Péter e másodvirágzással párhuzamos totális visszavonulásával az egykori barátság két sértett magánember neutrális viszonyává sekélyesedik, melynek mélyén mind jobban elhatalmasodik a kölcsönös gyanakvás és idegenkedés szelleme. A mitomán és a racionális személyiség kétféle paranoiája találkozik itt – s vezet el az ismerősség melengető, életérdekű sorsközösségi érzésétől az idegenség (Szabó esetében az addig több-kevesebb következetességgel építgetett „én”-től, Nagy esetében a világtól való visszafordíthatatlan elidegenedés) halálközeli állapotához.