„Valami gőzöd legyen, hogy mit írnak Európában. Ne csak az avatag népieseken kérőddz”

A címben szereplő mondat Örkény Istvántól származik, aki egy levelében Fejes Endre Rozsdatemetőjét ajánlotta Lipták Gábor figyelmébe. (A levélről egy állambiztonsági jelentés számol be.) Ezekben a hónapokban folytattam az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára anyagainak átnézését, és bár elsősorban Sarkadi Imre és Fejes Endre drámaírói munkásságával foglalkoztam, a dossziékban ennél sokkal szerteágazóbb jelentésekbe botlok. 

Fejes Endre említett időszakának bemutatói közül leginkább a Rozsdatemető (1963, Thália Színház, rend.: Kazimir Károly) fogadtatása és kisebb részben a Mocorgó (1966, Thália Színház, rend.: Kazimir Károly) és a Vonó Ignác (1969, Madách Kamara, rend.: Kerényi Imre) és Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977, a musical bemutatója a Vígszínházban, rend.: Marton László) érdekel az összegzés tekintetében, később említésre méltóak a Cserepes Margit házassága (1976, Huszonötödik Színház, rend.: Iglódi István) és Az angyalarcú (1982, Radnóti Miklós Színpad, rend.: Gáspár János)

A jelentések szerint Fejes Endre írók helyett elsősorban inkább színészek, alkotók (Garas Dezső, Kálmán György, Molnár Tibor és Gyulai Líviusz) körében forgolódik az Olimpia bárban. Az egyik „beszámoló” a találkozóikat jellemző általános derűt álságosnak nevezi, az apolitikus törekvéseket az útvesztés, útkeresés számlájára írja, némi ’56-os nosztalgiával áthatva.

Sarkadi Imre munkásságából elsősorban az Elveszett paradicsom (1961, Madách Kamaraszínház, rend.: Pártos Géza) és az Oszlopos Simeon (1967, Madách Színház –stúdió, rend.: Pártos Géza) fogadtatása, visszahangja foglalkoztat, kisebb részben a Ház a város mellett (1967, Veszprémi Petőfi Színház, rend.: Horvai István), A próféta (1968, Madách Kamara, rend.: Kerényi Imre) és a Kőműves Kelemen (1973, Szegedi Egyetemi Színpad, rend.: Paál István) bemutatóit övező kritikák.