Isó Emese 2024

művészetelmélet

Bemutatkozás

Doktori fokozattal bíró művészettörténész, középkorász.
A késő középkori és kora újkori művészetet, közelebbről a világi, profán művészetet kutatom, különös tekintettel a kisművészeteken megjelenő ikonográfiai jelenségekre, a laikusok műveltségére és a művészethez való viszonyukra, illetve a reformáció művészetre tett hatására. Az MMA hároméves ösztöndíjának köszönhetően is bővebben foglalkozhatom-e témával, amelynek keretében a következő problémát szeretném körbejárni:
Az evangélikus használatban ránk maradt, a 16. század első felében is használt, illetve ekkor keletkezett emlékanyagot illetően első ránézésre is elmondható, hogy a középkori hagyományokkal szemben az evangélikus álláspont kompromisszumos. Ha jobban megvizsgáljuk az anyagot, láthatjuk, hogy ennél jóval árnyaltabb a kép, nagyon sokszínű magatartásformát tudunk körvonalazni: van ahol kifejezetten megőrzik a régi tárgyakat, hiszen az kifejezője a gyülekezet régiségének, van ahol mint liturgikus funkcióját vesztett dísztárgy lesz a korábbi alkotásokból, van ahol nem is tartják meg azokat, stb. Művészettörténeti szempontból mindenesetre három kérdés is felvetődik az emlékanyaghoz közelítve: 1. Hogyan lehet értelmezni a ránk maradt emlékanyagot a képviták szemszögéből nézve? 2. Milyen új feladatot jelentett a lutheri tanítások közvetítése a korszak művészei számára, és kialakult-e kifejezetten evangélikus ikonográfia? 3. Hans Belting éppen Lutherhez köti a „kép korát” felváltó „művészet korának” indulását, arra utalva, hogy ezzel a fordulóponttal egy olyan korszak veszi kezdetét, amelyet nem lehet az addigi művészetekre kitalált kategóriákkal leírni, megragadni. Ezzel szemben a hazai korai reformációt még nem igen kutatták, s főként nem ennek a teoretikus szemléletnek az érvényesítésével, amely jelzi, hogy a reformáció egy művészettörténeti probléma.

Hírek, Események

2026.02.11

Esemény

Művészettörténeti kalandozás Isó M. Emesével és Boda Zsuzsával

2026.02.07

Esemény

2026. február 6. és 8. között rendezték meg idén a Luther-konferenciát.

2025.11.05

Hír

Megelevenedés és megtapasztalás címmel tartott előadást Isó M. Emese.

2025.12.11

Hír

Luther szerint az óra az egyik legfontosabb emberi találmány

2025.12.09

Hír

Elemzés Cranach egyik Judit kompozíciójáról, amelynek hazai vonatkozásai is vannak.

2025.12.10

Esemény

Művészettörténeti kalandozás Isó M. Emesével és Boda Zsuzsával

2025.12.09

Hír

A Szépművészeti Múzeum új kiállítása
a szörnyű és szép árnyékában

2025.12.09

Hír

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására készül a katolikus egyház – kiállítás Veszprémben

2025.11.26

Esemény

Művészettörténeti kalandozás Isó M. Emesével és Boda Zsuzsával

2025.10.17

Esemény

Művészettörténeti előadás a reformáció képzőművészetre gyakorolt hatásáról

2025.09.12

Esemény

Isó M. Emese tart előadást a késő középkori kályhák képi programjairól

2025.09.10

Esemény

A képek ereje címmel tart előadást Isó M. Emese a PPKE BTK szenior egyetemének kurzusán belül.