Bemutatkozás

Doktori fokozattal bíró művészettörténész, középkorász.
A késő középkori és kora újkori művészetet, közelebbről a világi, profán művészetet kutatom, különös tekintettel a kisművészeteken megjelenő ikonográfiai jelenségekre, a laikusok műveltségére és a művészethez való viszonyukra, illetve a reformáció művészetre tett hatására. Az MMA hároméves ösztöndíjának köszönhetően is bővebben foglalkozhatom-e témával, amelynek keretében a következő problémát szeretném körbejárni:
Az evangélikus használatban ránk maradt, a 16. század első felében is használt, illetve ekkor keletkezett emlékanyagot illetően első ránézésre is elmondható, hogy a középkori hagyományokkal szemben az evangélikus álláspont kompromisszumos. Ha jobban megvizsgáljuk az anyagot, láthatjuk, hogy ennél jóval árnyaltabb a kép, nagyon sokszínű magatartásformát tudunk körvonalazni: van ahol kifejezetten megőrzik a régi tárgyakat, hiszen az kifejezője a gyülekezet régiségének, van ahol mint liturgikus funkcióját vesztett dísztárgy lesz a korábbi alkotásokból, van ahol nem is tartják meg azokat, stb. Művészettörténeti szempontból mindenesetre három kérdés is felvetődik az emlékanyaghoz közelítve: 1. Hogyan lehet értelmezni a ránk maradt emlékanyagot a képviták szemszögéből nézve? 2. Milyen új feladatot jelentett a lutheri tanítások közvetítése a korszak művészei számára, és kialakult-e kifejezetten evangélikus ikonográfia? 3. Hans Belting éppen Lutherhez köti a „kép korát” felváltó „művészet korának” indulását, arra utalva, hogy ezzel a fordulóponttal egy olyan korszak veszi kezdetét, amelyet nem lehet az addigi művészetekre kitalált kategóriákkal leírni, megragadni. Ezzel szemben a hazai korai reformációt még nem igen kutatták, s főként nem ennek a teoretikus szemléletnek az érvényesítésével, amely jelzi, hogy a reformáció egy művészettörténeti probléma.