Blaskó Borbála 2018
színházművészet
Bemutatkozás
1975-ben születtem.Művész szülők gyermekeként,engem is hamar magával ragadott az élet e területe.1986-ban felvételt nyertem az Állami Balettintézetbe.10 éves képzés után 1996-ban klasszikus balett diplomát szereztem.Majd érdeklődésem a kortárs művészetek,kifejezetten az expresszív mozgásformák felé vitt.Így jutottam el a méltán világhírű,utánozhatatlan táncszínházi formanyelvet megteremtő Pina Bausch művészeti akadémiájára,az esseni Folkwang Hochschule-ba,ahol egészen másfajta impulzusok értek.Ezekből a mai napig,akár mint táncművész,akár mint koreográfus-alkotó merítkezem.7 év elteltével a Színház-és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakán folytattam tanulmányaimat.2013-ban végeztem.Azóta egy önálló alkotói pálya kristályosodik ki saját,egyéni megfogalmazású művekkel és alkotásokkal.
Művészeti programom a jelenlét erejét vizsgálja,elsősorban egy olyan színpadi megjelenítésre koncentrálva,melyben az előadóművészek életszakaszait felhasználva jelenhet meg egy erősen szuggesztív gondolati sík.Mindezt alkotói aspektusból megvilágítva,egy-egy létrehozott mű kapcsán,annak érzelmi és gondolati tükrében.Célom olyan előtanulmányokon keresztül felkészülni az adott művekre,melyek művészi megjelenítése kapcsán korspecifikus értelmet nyer a létrejött előadás.A tanult test "elhasznált",de megismételhetetlen mívolta,az ember,aki reprezentálni képes saját magát,mert már birtokában van egy empírikus tudásnak,ami jelenétét egyedivé varázsolja.Ennek az emberi lénynek,az entitásnak méltó felmutatására törekszem a társadalmi elvárások esztétizálásának ellenére is.A nyilvánossá tétellel talán lehetőségem nyílik rávilágítani egy észrevétlenül hagyott,egyetemes társadalmi és művészeti problémára.Mindezek eszközül szolgálhatnak arra,hogy kiteljesedésre vigyék azt a későbbiekben kiforrott speciális nyelvezetet,amely magában foglalja egyéni önkifejezésem alapmotívumait,mellette viszont átörökítik,emblematikusan őrzik a Bauschi szellemiséget is.
Iskolák
Jelenlegi Munkahely
Hírek, Események
2019-03-27 19:00:00
Esemény
Carl Orff Carmina Burana című kórusművének mozgásban, táncszínházi elemek felvonultatásával, élőzenével és mindeközben az élőben előadott kórusművek megszólaltatásával jelenik meg.
2018-12-15 10:00:00
Esemény
Két napos kortárs tánckurzus tartása a szlovéniai magyar lakta területű Lendván, Muravidéken.
2019-01-11 10:00:00
Esemény
Hogyan adunk, és hogyan fogadunk el kritikai visszajelzést egymástól, egymás munkáiról.
2019-02-22 19:00:00
Esemény
Ibsen: Nóra című színművének mozgásszínházi változata. Egy eredetileg szöveg centrikus dráma sajátságos módon, az érzelmi állapotok skálájának elsősorban mozgással való kifejezésére helyezve a hangsúlyt.