Kolozsi Orsolya 2021

irodalom

Bemutatkozás

1980-ban születtem,  a Szegedi Tudományegyetem végeztem magyar nyelv és irodalom, valamint összehasonlító irodalomtudomány szakokon, ez utóbbit summa cum laude minősítéssel. Ezután a Modern Magyar Irodalmi Tanszék nappali tagozatos, ösztöndíjas PhD-hallgatója voltam 2004 - 2007 között.  Az egyetem első éveitől folyamatosan publikálok kritikákat (és ritkábban tanulmányokat is) elsősorban az alábbi folyóiratokban: Tiszatáj, Forrás, Kalligram, Bárka, Pannon Tükör, Műút, Kortárs. Kritikáimból elsőzör 2011-ben (A szöveg árnyéka), majd 2020-ban (Olvasónézet ) jelent meg kötet, 2016-ban Bárka-díjat kaptam. 

Sok kritikát írok, igyekszem naprakészen követni a kortárs irodalom tendenciáit, elolvasni az érdekesnek tűnő világirodalmi és magyar irodalmi szövegeket, mindezek mellett elsősorban Tar Sándor szövegeivel foglalkozom, egyrészt mert nagyon izgalmasnak találom az írásait, másrészt pedig azért, mert úgy gondolom, hogy bár Tar a huszadik századi magyar irodalom egyik kimagasló alakotója, még mindig nem sikerült az őt megillető helyre kerülnie a kánonban, ennek oka pedig (sok egyéb mellett) az életmű feldolgozatlansága.

2007 óta középiskolai magyartanárként dolgozom (jelenleg a Fasori Evangélikus Gimnáziumban), nagyon fontos számomra az irodalom és az olvasás szeretetének továbbadása, az olvasóvá nevelés.

Két gyermekemmel és férjemmel Budapesten élek.

Iskolák

SZTE-BTK

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2023-02-11 18:55:00

Hír

Kolozsi Orsolya tanulmánya A periféria perifériája ( Tar Sándor Mért jó a póknak? című kötetének első három szövege) címen a Bárka folyóirat 2023/1. számában.

2022-12-02 18:30:00

Hír

Kolozsi Orsolya tanulmánya Tar Sándor A te országod című kötetéről a Pannon Tükör 2022/6. számában

2022-11-04 10:18:00

Hír

Ács Margit, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Élet a purgatóriumban című nagyregényéről Kolozsi Orsolya írt kritikát.

2022-07-19 17:09:00

Hír

Kolozsi Orsolya kritikája Mesterházy Balázs Penészes isten című verses regényéről

2022-05-10 10:35:00

Hír

KOLOZSI ORSOLYA: HANGKERESÉS – TAR SÁNDOR A 6714-ES SZEMÉLY CÍMŰ KÖTETÉNEK SOKSZÍNŰSÉGE

2022-03-31 08:30:00

Hír

Kolozsi Orsolya kritikája Danyi Zoltán A rózsákról c. regényéről

2022-02-08 14:49:00

Hír

Kolozsi Orsolya tanulmánya Tar Sándor első írásáról, a Tájékoztatóról

2021-11-16 14:10:00

Hír

Kolozsi Orsolya rövid írása Csehy Zoltán Aritmikus képzelet című monográfiájáról a Szemle rovatban

2021-11-06 18:08:00

Hír

Keresztury Tibor megrázó kötetéről(Hűlt helyem) Szenvedéstörténet címen Kolozsi Orsolya írt kritikát.