A főszékesegyházi kottatár közel három évszázados nagyszombati "száműzetése" (1541-1820)

A esztergomi főszékesegyházi történeti kottatár története összefonódott az esztergomi érsekség és a főkáptalan történetével. A főkáptalant és az érsekséget még a török hódoltság idején, 1541-ben költöztette át az akkori esztergomi érsek, Várday Pál Pozsonyba, hogy biztonságban tudhassa a magyar egyház ezen fontos intézményeit és ingóságaikat. Amikor a törökök két évvel később Esztergomot is elfoglalták, a főkáptalan Nagyszombatban keresett menedéket. Ide menekítették a Prímási és a Főkáptalani Levéltár anyagát, valamint a kottatárat is. A kényszerű "száműzetés" igen hosszúra nyúlt: majdnem három évszázadot kellett várnia Esztergom városának arra, hogy ismét az ősi királyi és érseki székhely legyen az érsekség központja.

A főkáptalan új otthonában királyi privilégiumokhoz jutott, így a számára biztosított nyugodt és kényelmes élet birtokában hosszú időre kívánt berendezkedni Nagyszombatban. Közte és a város között azonban folyamatos feszültséget jelentett az előjogok miatti kiváltságos helyzetük: az uralkodók ugyanis a főkáptalan ún. káptalani házait mentesítették a a királyi adózás alól. Az 1638. évi országgyűlésen azonban kikötötték, hogy ezen előjogukat csupán ötven évig élvezhetik, utána a házakat Nagyszombat városa újból birtokba veheti. Az ötven év letelt, és Esztergom is felszabadult a török uralom alól, azonban a főkáptalan nem volt hajlandó feladni kényelmes életmódját, és – Kollonich Lipót érsek segítségével – 1695-ben  elérte, hogy "kétezer forintért megválthassa házait, továbbá újra mentességet nyerjen a házakra kirovandó adók megfizetése alól" (Soós, 2022, 74.). Esztergom ugyan 1709-ben visszanyerte szabad királyi városi rangját, azonban a főkáptalantól a városban küldött két kanonok úgy ítélte meg, hogy a körülmények nem megfelelőek a visszatérésre. Az 1723. évi országgyűlésen törvénybe iktatták a főpapok és a főkáptalan eredeti székhelyére való visszaköltözését. Ez mégsem történt meg, ugyanis a törvénycikkben benne hagytak egy "kiskapu"-t, egy zárójelbe tett engedményt, amely így szólt: a főkáptalan "mihelyst csak lehet", költözzön vissza Esztergomba (Soós, 2022, 78.).

Az ezt követő országgyűléseken újra és újra felmerült a vitás kérdés, a főkáptalan arra hivatkozva, hogy a prímási szék nincs betöltve, az érsek hiányában nem kezdeményezi a téma megtárgyalását. A téma újbóli felvetése az udvar és a rendek között egyre éleződő politikai helyzetnek volt köszönhető, a 19. század elején. I. Ferenc király 1808 januárjában végre új prímást nevezett ki harmadik felesége, Mária Ludovika Habsburg-estei főhercegnő öccsét, Habsburg-estei Károly Ambrus váci püspököt. Károly Ambrus főherceg neve összekapcsolódott a kottatárral is. Pappá szentelése után 1807 végén bemutatott első szentmiséjére Gabrielli Tamás váci pap-zeneszerző komponált alkalmi misét, amely ma is megtalálható az esztergomi székesegyház kottatárában. Károly Ambrus érsek sajnálatos módon igen fiatalon, 1809-ben meghalt, így a visszaköltözés feladatát az 1819-ben kinevezett Rudnay Sándor prímás hajtotta végre. 1820. július 1-jével véget ért a főkáptalan 280 éven át tartott "száműzetése", és visszatért eredeti székhelyére. Rudnay biztosította a méltó elhelyezést is: érseki rezidenciát, palotákat építtetett maga és a főkáptalan számára, és ígéretet tett az érseki főszékesegyház felépítésére is. A kottatár is méltó helyet kapott az 1856-ban felszentelt esztergomi bazilikában.