Polgár Éva 2020

zeneművészet

Bemutatkozás

Liszt Ferenc Génie oblige! ars poeticáját követve zongoraművészi és pedagógia pályafutásom középpontjában a magyarországi tehetséggondozás és zenei utánpótlás-nevelés áll. Kulturális együttműködésre való nyitottságom párosul a magyar zenei értékek ápolásával, így művészeti programom annak az évek óta tartó munkásságnak és szakmai tapasztalatnak az esszenciája, amiben ötvöződik hazai és nemzetközi kulturális, művészi, és tanári szerepvállalásom.  A “Génie oblige tehetséggondozó program” alapjául a Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny szolgál, melynek 2017 óta vagyok a társigazgatója. A verseny lehetőséget biztosít számomra arra, hogy mentorként bekapcsolódjak a fiatal magyar zongoristák szakmai kibontakázásának elősegítésébe egyéni és közös hangversenyek szervezésén, utaztatáson, és a Los Angeles-i Liszt Versenyt is magába foglaló ösztöndíjrendszeren keresztül. Három éves programom keretén belül 29 hangverseny szervezésére vállalkozom, mely a zeneszerető közönség és az alapfokú oktatásban résztvevő korosztály mellett megszólítja és foglalkoztatja a felsőfokú művészeti képzésben résztvevő fiatalságot.

A szobi Kodály Zoltán Zeneiskolában kezdtem zongoratanulmányaimat, melyet a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen teljesítettem ki. A finnországi Sibelius Akadémián és az amerikai North Texas University-n eltöltött további tanulmányok formálták azt az igényemet, hogy zongoraművészként Magyarországot képviseljem a nemzetközi színpadokon, illetve, hogy a világból összegyűjtött tapasztalataimmal visszetérve hazánk kulturális és szellemi értékeit gyarapítsam mint közösségalkotó zongoraművész, oktató, és mentor.  

Iskolák

University of North Texas College of Music

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2023-08-31 17:43:00

Hír

Polgár Éva tavasz-záró és nyárnyitó diák-koncertekkel és interaktív foglalkozásokkal gazdagította a szobi Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény verőcei tagozatának és a zebegényi általános iskola diákjainak zenei nevelését.

2023-08-31 17:31:00

Hír

Alvise Pascucci nyerte a 16. Los Angeles Nemzetközi Liszt Versenyt. Mielőtt a budapesti Liszt Ferenc Múzeum és Kutatóközpont meghívására Budapestre érkezett volna, fellépett a londoni Liszt Intézetben és az Amerikai Liszt Társaság floridai nemzetközi konferenciáján is.

2023-08-31 17:12:00

Hír

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat egyik fénypontja volt a júliusban megrendezett Káli Klasszik Nyári Akadémia és Fesztivál, melyen a Génie oblige tehetséggondozó program művészei is részt vettek.

2023-08-30 14:52:00

Hír

A Pro Kultúra Sopron pompás környezetbe vitte a különleges hangulatú Carpathian Impressions komolyzenei és jazz produkciót. Az együttes tagjai, Borbély László, Polgár Éva és Varga Gergely nagyszabású koncerttel szereztek maradandó élményt a közönségnek a rákosfertői Barlangszínházban.

2023-08-30 14:36:00

Hír

Kovács Gergely zongoraművész ünnepi jótékonysági hangversenyt tartott a Liszt Pro Futura Művészeti Alapítvány megalakulása alkalmából. A koncertre az Alapítvány székhelyéül szolgáló Zebegényben került sor, mely a nyár egyik szenzációja volt a település kulturális kínálatában.

2023-08-30 14:23:00

Hír

A nyár egyik fénypontja volt Oláh Vilmos hegedűművész és Polgár Éva zongoraművész hangversenye a II. Zebegényi Lisztiáda keretében, amit Dr. Beer Miklós ny. megyés püspök fővédnöksége alatt tartottak meg a zebegényi Havas boldogasszony templom ihletett környezetében.

2022-12-30 16:00:00

Esemény

Kilenc éves hagyományra tekint vissza a zebegényi évzáró koncert, melyet idén december 30-án, pénteken délután 16 órakor rendeznek meg a Kós Károly tervezte Havas boldogasszony templomban.

2022-12-22 17:36:00

Hír

A harmadik Liszt Jótékonysági Gálaestet október 26-án közvetítette az M5 kulturális televíziós csatorna. A műsor december 1. óta teljes terjedelmében megtekinthető a Liszt Gála YouTube csatornáján.

2022-12-22 17:29:00

Hír

Varga Gergő Zoltán és ifj. Balázs Elemért díjazta a nemzetközi zsűri a VII. Los Angeles Nemzetközi Liszt Zongoraversenyen

2022-12-22 17:14:00

Hír

Polgár Éva a Carnegie Hallban zárta négy hangversenyből álló őszi koncertsorozatát, mely Liszt, Kodály, és Dubrovay László zongoraműveinek amerikai bemutatására épült.

2022-04-28 18:48:00

Hír

Az MVM Koncertek "A Zongora" sorozatának keretén belül Polgár Éva szólóestet adott a budapesti Festetics Palotában.

2022-04-27 20:51:00

Hír

Hodozsó György és Váradi László, a Génie oblige tehetséggondozó program fiatal művészei 2022. január és március között a Liszt Ferenc Társaság budapesti és pécsi tagozatain, valamint a Liszt Ferenc Múzeum és Kutatóközpontban adtak nagy sikerű hangversenyeket.