iski Kocsis Tibor 2018

képzőművészet

Bemutatkozás

iski Kocsis Tibor képzőművész, művészettörténet és vizuális nevelőtanár, kurátor  

2001-ben festő szakon diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd ugyanitt 2004-ben Művészettörténet és Vizuális nevelőtanári diplomát szerzett. Az FKSE, a MAOE és a HUNGART tagja, a VILTIN Galéria alapító tagja és művészeti vezetője.

Művészeti munkámról: A festészet konceptuális oldalát képviselem, azaz művészeti döntéseim minden esetben teoretikus, filozófiai előzmények után hozom meg. Foglalkoztat az idő társadalmi kontextusba ágyazása, a művészeti gondolkodási folyamat megragadása vizualizálása/demonstrálása, a különböző, -már háttérbe került- festészeti médiumok kortárs használatának újra definiálása, alkalmazása. Az egyensúlyi állapotok keresése, társadalompolitikai egyensúlykeresés, vagy a festészet valósága és a fogalmiság metafizikája közötti egyensúly keresése. Korábbi projektjeimben direkt társadalompolitikai kérdésekkel foglalkoztam, így 2000-től ökológiai az Ökoturizmus sorozatában, majd a 2003-ban meginduló afgán és iraki migráció európai következményeivel az Identitás sorozatban. 2007-től „természetképeket” készítek, amelyen keresztül a szellem útját követem a mesterséges vagy organikus természeti helyszíntől a műtermen keresztül a kiállítótér faláig. Ezekkel a munkákkal újraértelmezem a tájkép műfaját, a látványt különböző médiumokkal mutatom meg (fotó, festmény, rajz, videó). Kiállításaimat tematikus installációként kezelem.

Iskolák

Magyar Képzőművészeti Egyetem

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2022-06-24 09:42:00

Esemény

Egyéni kiállítás Torso Szingularitás címmel, a művész helyspecifikus táblakép installációja, festmény, szénrajzok, ceruza és grafitrajzok, ezüstvessző és pengerajzok, ofszetnyomatok és fényképek harmonikus találkozásai az Új Kriterion Galéria specifikus két térrészre osztott kiállítójára.

2021-12-15 18:43:00

Hír

2022. február 13-ig még látható a Személyesen Frissen kiállítás keretében iski Kocsis Tibor: Éjszakai földet érés tárlata / táblakép, installáció, léptékváltás, gondolattranszformáció

2021-10-29 00:00:00

Hír

iSKI KOCSIS Tibor a „találkozás” címszó alá rendelve helyspecifikus installációban rendezi táblaképeit. Melyek mediálisan és stilárisan gazdag változatosságot mutatnak. Olaj, ezüst, szén, akril hajtott, vágott vagy gyűrt, illetve formázott hordozókon jeleniti meg a VILTIN Galéria falain.

2021-09-22 18:00:00

Hír

Csoportos kiállítást rendez a Ludwig Múzeum a Budapesten megrendezésre kerülő Egy a Természettel, Vadászati és Természeti, Világkiállításhoz kapcsolódóan. A múzeum gyűjteményi darabjaira támaszkodva, valamint kortárs művészek alkotásaiból rendez kiállítást a vadászat és természet témájában.

2020-12-20 14:27:00

Hír

Gálhidy Péter Natura morta című kiállításához kapcsolódó megnyitóbeszéd publikált, szöveges változata az országut.hu című online kulturális magazin oldalán. https://orszagut.com/cikk/natura-morta-galhidy-peter-szobraszmuvesz-kiallitasa-ele

2020-06-24 09:27:00

Hír

A Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításon mintegy 200 alkotó friss, az utóbbi öt évben készült munkáit – festményeket, szobrokat, grafikákat, videóműveket és installációs alkotásokat – láthatunk a Műcsarnok termeiben.

2020-07-14 18:00:00

Esemény

iski Kocsis Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész kiállításán átélhetjük a mintegy ötven éve Holdra szálló Apolló űrhajósok azon egyedülálló élményét, amit számukra a Holdutazás és a Holdtáj szemlélése adott.

2019-08-17 18:00:00

Hír

A Somogy megye lankás dombjai között fekvő kis falú Kötcse, Magtár Galériájában került megrendezésre iski Kocsis Tibor egyéni kiállítása, amelyet Géger Melinda a Rippl–Rónai Múzeum kurátora nyított meg.

2019-04-03 18:00:00

Hír

Nemzetközi képzőművészeti kiállítás és vásár a Grand Palais impozáns terében.

2019-06-13 18:00:00

Hír

A Vasarely Múzeum átfogó nemzetközi kiállítással emlékezik meg a Holdra szállás ötvenedik évfordulójára. A tárlatból egyértelműen kiderül, hogy a jelentős tudományos, technikai és politikai esemény, máig ható meghatározó inspirációs terület lett a képzőművészet és a kultúra más területén is.

2019-04-14 18:00:00

Hír

The Park View Museum (pekingi kortárs művészeti múzeum) nagysikerű, nemzetközi csoportos rajzkiállítása, amely a kortárs narratív rajz jelenlegi helyzetét mutatja meg mintegy 42 alkotó munkáin keresztül.

2019-03-14 19:00:00

Hír

A Budapest Fotófesztivál keretében megrendezett tárlaton olyan alkotók munkáit tekinthetjük meg, akik nem fotográfusok, hanem a képzőművészet területén (festők, grafikusok, média művészek) dolgozó alkotók, akinek a munkájában kiemelt szerepet kap a fénykép médiuma.