Dr. Lajtos Nóra 2023

irodalom

Bemutatkozás

1977-ben születtem Püspökladányban, Debrecenben élek.1996 óta publikálok tanulmányokat, kritikákat, recenziókat, verseket, novellákat, esszéket, tárcákat. A nyíregyházi főiskolán végeztem magyar-ének-zene, zongoraoktató szakon, majd a Debreceni Egyetemen szereztem magyar szakos oklevelet, és 2014-ben PhD-fokozatot ugyanott. Kutatási területem Sánta Ferenc rövidprózája volt. Az értekezés Példázat és etika: Sánta Ferenc rövidprózája címmel jelent meg(2018). Műveim még: A tiszta beszéd varázsa (tanulmányok, 2014), Sorsszimfóniák (versek,2015),  A Szerzőbe oltott tisztelet jogán (tanulmányok, 2019), Szívben fészkelő  (haikuk,2020), A tölcsérjázmin éneke (versek, 2021), Fehér szektor (novelláskötet, 2022), Cserbóka (gyermekversek, 2022), A gyermekkor tenyerén (versek, 2022).

A Magyar Írószövetség tagja vagyok. (2015) Bella István-díjas költő. (2023)  

MMA-előadást tartottam Az adaptáció mint erkölcsi önreprezentáció címmel 2016-ban.

Tervezett pályamunkám az MMA életmű-sorozatot gyarapítani szándékozó monográfia Tóth Erzsébet munkásságáról. Úgy gondolom,hiánypótló munka lenne, hiszen az 1970-es évek végén jelentkező úgynevezett "arctalan" nemzedék két oszlopos tagja: Zalán Tibor és Tóth Erzsébet voltak,és Zalán Tibor életművéről már készült monográfia. Habár tudok Tóth Erzsébet monografikus célzattal megírt életmű-feldolgozásáról Kelemen Lajos jóvoltából, de azt gondolom, a monográfiától elvárt tudományos szemlélet és új módszertani kutatások felmutatása mind a napig nem történt meg. Jártas vagyok a kortárs lírában alkotóként és irodalomtörténészként egyaránt. Úgy gondolom, Tóth Erzsébet költészetének megszólító ereje van a mai irodalomértők körében.

Iskolák

Debreceni Egyetem

Jelenlegi Munkahely

not set

Hírek, Események

2024-08-13 10:00:00

Hír

A tanulmány Tóth Erzsébet Kínai legyező (2021) című legutóbbi verseskötetét mutatja be.

2024-04-11 10:55:00

Esemény

Költészet napi műsor Lackfi Jánossal a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium sulirádiójában

2024-04-11 17:00:00

Hír

Lajtos Nóra író-olvasó találkozójára került sor Nádudvaron az idei költészet napja alkalmából.

2024-04-11 17:00:00

Esemény

Költészet napi író-olvasó találkozó került megrendezésre Nádudvaron Kubik Anna színművésszel.

2024-01-01 17:12:00

Esemény

Az MMA Élőfolyóirat Partium-estjén olvastam fel, választott témám, Tóth Erzsébet egyik versére (Ha még élek) született Ha még élünk című versválaszomat. (Az esemény 2023. november 15-én 17 órakor volt, melyen képviseltette magát Oláh András főszerkesztő mellett Vári Fábián László is.)

2024-01-01 17:00:00

Esemény

https://www.dehir.hu/kultura/debreceni-koltono-verse-lesz-a-kotelezo-darab-az-iskolai-versenyen/2023/10/25/