Kalafszky Adriána 2020

zeneművészet

Bemutatkozás

Kalafszky Adriána szoprán énekesnő vagyok. Zenei tanulmányaimat a Magyar Rádió Gyermekkórusában kezdtem: a kórusban átélt gyerekkori élmények vezettek arra, hogy az éneklést válasszam hivatásomul. A klasszikus ének alapkézést Győrben végeztem el, majd 2014-ben a budapesti Zeneakadémián oratórium- és dalének művész mesterszakon kitüntetéses diplomát szereztem. 2014-től posztgraduális tanulmányokat folytattam Lipcsében, a Hochschule für Musik und Theater Felix Mendelssohn-Bartholdy régizene tanszékén. 2017-ben szereztem meg mesterdiplomámat historikus ének szakon. 2018-ban egy trimesztert töltöttem Kanadában Nancy Argenta világhírű szoprán tanítványaként. 2013 óta több, főleg régizenei együttessel énekelek itthon és külföldön. A Purcell Kórus tagjaként és szólistájaként rendszeres fellépője vagyok a hazai koncertéletnek. Lipcsei tanulmányaimmal párhuzamosan a Zeneakadémián elvégeztem a művésztanár szakot is. 2016 óta foglalkozom hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásával a Csányi Alapítvány Kamarazenekarának vezetőjeként.

Pályázatom egyik célja a Csányi Alapítvány Kamarazenekarát alkotó hátrányos helyzetű gyermekek további zenei fejlesztése. Mivel magam is nagyon nehéz családi körülmények között, állami gondoskodásban nőttem fel, tudom, hogy mennyi erőfeszítésbe kerül akár mélyszegénységből, vagy bántalmazó környezetből indulva a társadalom teljes értékű tagjává válni.

Előadóművészként külföldi tanulmányaim során fogalmazódott meg bennem, hogy mindazt, amit tanultam, szeretném minél szélesebb körben átadni. Pályázatomban saját ötletű, zömmel régizenei ritkaságokat felvonultató tematikus koncertsorozatok megvalósítását tervezem. Évi 1 nagyobb projekt keretében társművészetek bevonásával zenés színházi előadásokat is szeretnék létrehozni.

Iskolák

Hochschule für Musik und Theater Felix Mendelssohn Bartholdy, Leipzig

Jelenlegi Munkahely

Hírek, Események

2021-08-05 19:30:00

Esemény

A prágai Collegium Marianum barokk zenekar nemzetközi szólistagárdával kiegészülve, a Versailles-i Barokk Központtal együttműködésben Marc-Antoine Charpentier 'Les Plaisirs de Versailles' (1682) és François Colin de Blamont 'Le Retour des dieux sur la terre' (1725) című műveinek előadására készül.

2021-07-23 08:23:00

Esemény

Az Orlando Énekegyüttes és a Budapest Bach Consort koncertje a Veszprémi Régizenei Napokon.

2021-07-23 08:02:00

Esemény

A Veszprémi Régizenei Napok keretén belül ad koncertet a Budapest Bach Consort. Az est szólistái Kalafszky Adriána (szoprán) és Varga-Tóth Attila (tenor), a csembaló mellől a zenekar alapítója, Szokos Augustin vezényel.

2021-06-13 18:00:00

Esemény

Héró és Leánder tragikus szerelmének történetét különböző nézőpontokból, a barokk gesztika és a mozgásszínházból kölcsönzött jelrendszerek egymás mellé állításával viszi színpadra Kalafszky Adriána (ének, barokk gesztika) és Takácsy Réka (mozgás), barokk zenekari kísérettel.

2021-04-30 20:00:00

Esemény

London, 1692, Mária királynő és Orániai Vilmos udvara

2021-04-16 18:00:00

Esemény

Az Ariadné Consort koncertjén barokk énekes és hangszeres művek mellett Dukay Barnabás énekhangra és 3 viola da gambára írott motettái is elhangzanak.

2020-12-06 16:00:00

Esemény

Az adventi koncerten német szerzők, Gottfried Heinrich Stölzel két rövid miséje és Georg Österreich Miatyánk megzenésítése hangzik fel, utóbbi valószínűleg először a világon a 17. század óta.

2020-11-20 20:00:00

Esemény

A koncerten Vivaldi viharos, virtuóz szoprán szóló motettája mellett felcsendül Bach: Mein Herze schwimmt im Blut kezdetű, drámai hangvételű, Weimarban komponált szoprán szóló kantátája. A koncertet a radiomusic.hu oldalon és a Bartók Rádión élőben közvetítik.

2020-11-07 18:00:00

Esemény

A Szokos Augustin által alapított Budapest Bach Consort ezúttal az 1780-as évek Londonjának izgalmas hangversenyéletébe kalauzolja el a hallgatóságot, amelyhez egy eredeti, 1785-ben Londonban épült csembalót is segítségül hívnak.

2020-10-23 19:00:00

Esemény

Georg Joseph Werner művei a forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékezetére

2020-10-09 19:00:00

Esemény

Kalafszky Adriána (ének), Király Dóra (furulya, dulcián) és Davidovics Igor (lant, teorba) koncertje